BL-győztes játékost igazolt a Ferencváros
A BL-ezüstérmes Ferencváros vasárnap honlapján jelentette be a montenegrói játékos érkezését. A 29 éves átlövő a Buducnost Podgoricában kezdte pályafutását, 2015 és 2017 között a DVSC-t, majd fél évig a szlovén Krim Ljubljanát erősítette, mielőtt visszatért a cívis városba. Onnan igazolt 2021-ben Győrbe, ahol jelentős szerepet kapott, mielőtt 2022 februárjában bejelentette, gyermeket vár. Despotovic idén januárban tért vissza a kézilabdapályára, a győriekkel a bajnokságban arany-, a Magyar Kupában ezüst-, a Bajnokok Ligájában pedig bronzérmet szerzett.
Boldog vagyok, hogy a Fradit erősíthetem, kíváncsian és izgatottan várom, hogy mit hoz a jövő. Kicsit több, mint egy hónap múlva kezdődik a munka, de biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan elszalad majd az idő. A Fradinak azon az úton kell maradnia, amin keresztül eljutott a BL négyes döntőjébe, és ha ugyanezzel a hozzáállással működünk a következő idényben is, akkor még feljebb juthatunk
– nyilatkozta a klubhonlapon a jobb- és balátlövőként is bevethető játékos.
A népligeti együttes szombaton jelentette be, hogy a távozó Elek Gábor helyett a következő szezontól a dán Martin Albertsen lesz a vezetőedző.
Bejelentették a Ferencváros női kézilabdacsapatának új vezetőedzőjét
A 15 év után távozó Elek Gábort váltja.
MTI
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona
„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”
tegnap, 20:02
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.
tegnap, 20:16
- Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást
Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…
tegnap, 19:20
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Címlapon
Itt a terv: 120 európai vadászgép védhetné Ukrajna légterét az orosz támadásoktól
tegnap, 05:58
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját
Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.
február 28., 21:38
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”
Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.
február 28., 21:08
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától
Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.
február 28., 15:36
- Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit
Akár a világörökség részét is képezhetné.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat
A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.
tegnap, 17:58
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05