A Ferencváros a győzelmével fontos lépést tett a továbbjutás felé a kézi BL-ben

2024.02.04. 17:42
A DVSC Schaeffler a Bietigheimet győzte le idegenben 31–27-re, az FTC-Rail Cargo Hungaria pedig 23–20-ra a Rapid Bucurestit a női kézilabda Bajnokok Ligája 12. fordulójában. Előbbinek a továbbjutása már biztos volt, utóbbinak viszont kiemelkedő jelentőséggel bírt ez két fordulóval a csoportmérkőzések vége előtt.

Sok hibával és lassú játékkal kezdett mindkét csapat, amiből rendre a Bietigheim jött ki jobban, a Loki viszont nem engedte távol magától az ellenfelet, sőt Töpfner Alexandra értékesített büntetőjével hosszú percek után ismét döntetlen állt az eredményjelzőn (5–5). Emberelőnybe került Debrecen, de ez sem okozott gondot a német gépezetben, ráadásul negyedóra után a mérkőzésen először hárommal lépett meg a német alakulat, érkezett is a magyar oldalról az időkérés. 

Szilágyi Zoltán taktikai megbeszélése hatásosnak bizonyult: a debreceniek lőttek három gólt válasz nélkül, így az utolsó 10 perc ismét ikszről kezdődött, de Gabriela Moreschi védéseinek és a magyar válogatott szélső, Faluvégi Dorottya jó beszállásának köszönhetően a németek fejezték be előnnyel az első harminc percet (15–13).

A második félidő is rengeteg hibával kezdődött, mindkét csapat csupán egy-egy találattal állt hét perc után. Ezután viszont a Debrecen percei következtek, 5–1-es szériával a mérkőzésen először a vezetést is átvette (17–18). A hatékony és gyors támadásoknak, a védelem feljavulásának és Gabrijela Bartulovic védéseinek köszönhetően hárommal is elhúzott a magyar együttes, de megnyugodni nem lehetett, ugyanis a németek még időben rendezték a soraikat, és visszazárkóztak egyre a hajrában (25–26). De ez sem zavarta meg a Debrecent, nemhogy az előnyt nem engedte ki a kezéből, még egy lapáttal rá is tett, és négy góllal győzött Németországban (27–31).

20240204-bietigheim-dvsc-6

Rapid Bucuresti (román)–Ferencváros

Az első 10 percben inkább a románok akarata érvényesült, de nagyobb előnyt nem tudtak kiharcolni a feszes magyar védekezésnek köszönhetően, sőt a Fradi egy jobb hullámban egymás után három gólt szerzett, és már kettővel vezetett (6–8). Azonban nem tartott sokáig az öröm, Orlane Kanor révén pillanatok alatt egyenlített a Rapid, de Emily Bölk támadásban ragyogott, hatodik góljával már hárommal lógott meg a Ferencváros húsz perc játék után (8–11). A hazaiak hajrában hét a hat elleni játékkal is próbálkoztak, de ez sem hozta meg a várt fordulatot, így Márton Grétáék ötgólos előnyről mentek szünetre (11–16).

A második félidőre nagy lendülettel érkezett ki a Rapid Bucuresti, és két találattal el is kezdte a felzárkózást, de a Fradi gyorsan kapcsolt, még emberhátrányból is eredményesnek bizonyult, és ismét öttel vezetett a 42. percben (15–20). A fordítás utolsó reményeként a románok spanyol mestere időt kért, amivel kissé fellendült csapata támadójátéka, de ez csupán annyira volt elég, hogy a négy-öt gól helyett csupán három találat volt a két csapat közti differencia. Végül 23–20-ra nyerte meg az FTC a találkozót, annak ellenére, hogy csupán hét gólt lőtt a második játékrészben.

Ezzel a győzelemmel a Ferencváros három ponttal vezet riválisával szemben két körrel a vége előtt, vagyis karnyújtásnyira került a továbbjutástól.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, 12. forduló

szombat

vasárnap

  • BietigheimDVSC Schaeffler 27–31 (15–13)
  • Rapid BucurestiFTC-Rail Cargo Hungaria 20–23 (11–16)