Rászámolták a Veszprémre a tízet, óriási pofonba szaladt a magyar rekorder

2024.09.25. 22:39
A Veszprém HC kilencgólos, 39–30-as vereséget szenvedett a portugál Sporting CP ellen a férfikézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában, így a bakonyi csapat két győzelemmel és egy vereséggel áll (egyelőre) az A csoport harmadik helyén. Az OTP Bank-Pick Szeged csütörtökön 18.45-kor a francia Nantes csapatát fogadja.

A Veszprém múlt héten hatalmas győzelmet aratott a francia Paris Saint-Germain ellen (míg a Szeged egygólos vereséget szenvedett a Barcelonától), szerdán pedig a legrangosabb kupasorozatba visszatérő Sporting csapatához utazott az újabb két pont reményében. A mérkőzést megelőzően az A csoportot éppen ez a kettős vezette, ugyanis két forduló után mindkét alakulat két-két egységgel állt. 

A meccs elején a csapatoknak szinte nem volt alkalmuk védekezni, sőt visszarendeződni sem, olyan gyors iramot diktált mindkét oldal. A portugálok nagy meglepetésre 6–3-ra elléptek (az első tíz percben összesen 17 gól született), majd némileg visszavettek a rohanásból. A lassabb játék feküdt Veszprémnek, fel is zárkózott mínusz egyre, de a Sporting minden hibát kihasznált, így ismét néggyel meglépett, Xavier Pascual veszprémi vezetőedző időt is kért.

Ám a rövid szünet sem zökkentette ki a lisszaboni együttes, továbbra is nagyon kevés hibával és igen látványosan játszott, ellentétben a Veszprémmel. A játék képe nem is változott a szünetig, a magyar bajnoki címvédő nem tudott mit kezdeni ellenfele rendkívüli tempójával és pontos játékával. Az első félidő végén már – az addigi legnagyobb különbség – hat gól volt a csapatok között (23–17).

A második játékrészt ugyanott folytatta a Sporting, ahol abbahagyta: lerohanták Ligetvári Patrikékat, 6–1-es sorozatuk után a 38. percben már tíz (!) gól volt a differencia, ráadásul a bakonyiak olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia beállója, Ludovic Fabregas is kivált a játékból súlyosnak tűnő térdsérülés miatt. Még az ág is húzta a Veszprémet...

Amikor már biztossá vált a hazaiak kiütéses sikere, nem erőltették a rohamtempót, de továbbra is éltek szinte minden lehetőséggel és magabiztosan tartották igen tekintélyes előnyüket. A végjátékban némileg magára talált a bakonyi csapat, köszönhetően egy-két védésnek (ami aranyat ért a magyar alakulatnak a mérkőzésen) és Nedim Remilinek 4–0-s sorozattal csökkentette hátrányát, de annyi ideje már nem volt, hogy elkerüljön egy súlyos, kilencgólos vereséget (39–30).

A két csapat harmadik egymás elleni tétmérkőzésén két veszprémi siker után először nyert a Sporting. A két győzelemmel és egy vereséggel álló bakonyiak a következő fordulóban, október 10-én Rosta Miklós csapatát, a román bajnok Dinamo Bucuresti-et fogadják a BL csoportkörében, előtte pedig részt vesznek Egyiptomban a klubvilágbajnokságon.

A Veszprém korábban semelyik nemzetközi kupasorozatban nem kapott 23 gólt egy félidő alatt – mint most az első felvonásban –, az összesen kapott 39 találat pedig negatív rekord a BL-ben.

Férfikézilabda Bajnokok Ligája

harmadik forduló

szerdán játszották:

  • Aalborg–Magdeburg  33–33 (17–13)
  • Kolstad–RK Zagreb 29–25 (13–13)
  • BarcelonaKielce 32–28 (17–13)
  • Sporting–Veszprém HC 39–30 (23–17)

csütörtökön játsszák:

  • 18.45: OTP Bank–Pick Szeged 
  • 18.45: Dinamo Bukarest–Eurofarm Pelister
  • 18.45: Fredericia–Füchse Berlin
  • 20.45: Wisla Plock–PSG

(Index/MTI)