Belefeszülnek a 3 milliós prémiumba is
További Kosárlabda cikkek
- Bámulatos mérföldkőhöz ért a világ egyik leghíresebb kosarasa
- Visszalépett az Eb-bronzérmes, a magyar korosztályos csapat készülhet a vb-re
- Egy időre hátat fordít a közösségi médiának a majdnem 160 millió követővel rendelkező sztár
- Feledhetetlen élményt adtak kosarasaink, pedig nem is pattogott a labda
- Varázslatos hajrával sokkolták francia riválisukat a soproni kosarasok
A magyar női kosárlabda-válogatott Horvátország bravúros legyőzésével kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. Kontinenstornán 2003-ban szerepelt utoljára Magyarország.
A siker értékét növeli, hogy Fegyverneky döntetlennél szándékosan hibázott két büntetőt Eszéken, mert a kétpontos győzelemnek nem lett volna értéke, míg a tízpontos siker lehetővé tette - jobb kosáraránnyal - a továbbjutást.
Humánus kamikázetaktikának nevezte utólag a szövetségi kapitány, Rátgéber László, amit csapata választott. Önfeledten azonban nem tudott a sikernek örülni, mert elmondta, most már jó lenne, ha támogatnák őket. Az elnök Berényi János csak egy sms-t írt a találkozó vége után. Mivel ilyen gyenge csapatot az elmúlt tizenöt évben nem irányított, Rátgéber úgy gondolja, élete legnagyobb sikerét érte el.
Berényi pénteken Rátgéberrel közösen sajtótájékoztatót tartott, igazolva, nem feszült közöttük a viszony, és a jövőben is egymás mellett akarnak ténykedni.
“Másfél éve ismerem Lacit, mondhatom, nagyon megkedveltem. Én mindenképpen őt szerettem volna kapitánynak, de elsőre nem jött össze, másodszorra viszont öt percig beszéltünk, és meg is tudtunk állapodni” - állította az elnök. Ezt a kapitány úgy helyesbítette, mindössze két percig tartott emlékei szerint a megbeszélés.
Berényi kifejtette, nem hitte volna, hogy a csapat már ebben a körben megszerzi az Eb-részvételt, inkább arra számítottak, hogy a lemondások és a sérülések után majd januárban, egy erősebb gárdával jön össze.
“Csodát tettek a lányok - értékelt. - Kegyelmi állapotban vagyunk, ki kell használnunk a sikert, mert ezzel elindulhatunk felfelé, és akár a londoni olimpián sem elképzelhetetlen a magyar válogatott szereplése.”
Az elnök kiemelte, nemcsak a kapitánnyal, a lányokkal is szeretné elhitetni, hogy az olimpia elérhető, igaz, ahhoz újabb csoda kellene. “Ha nem tudunk sürgősen szponzori pénzekhez jutni, nem lesznek jobbak a körülményeink a jövő évi felkészülés alatt sem. Összesen 160 millió forint a költségvetésünk, hozzánk képest más sportágak krőzusok.”
“Nagy boldogságot adtak nekem a lányok” - vette át a szót a kapitány, aki kitért a kommunikációs hibákra, és azt sem tagadta, hogy a felkészülés alatt elvárásaiból kevés valósult meg.
“A szegénység nem szégyen. Nem hagyhattam szó nélkül, milyen helyzetben vagyunk. Elvem, vagy ne csináljunk semmit, vagy ha csinálunk valamit, akkor azt jól tegyük” - jelentette ki a vasárnap már a Szpartak Moszkvánál munkába álló szakember.
Rátgéber a szegénységről elmondta, előfordult, hogy barátjától kért pénzt repülőjegyre, ő törődött a szerelésekkel, neki kellett a palánkot cipelnie. “Ezek mind így történtek.”
Az újvidéki születésű mester elmondta még, a jövő évi lettországi Eb csak egy állomás, 2011-ben viszont a remények szerint a negyeddöntőig szeretné juttatni a társulatot. Arról korai beszélni, kik jöhetnek még szóba a meglévő játékosok mellett, de Iványi Dalma és Béres Tímea nyilván igen. Olimpiai esélyekről egyelőre nem szólt, mert nincs értelme, még azt sem lehet tudni, hány európai ország vehet részt Londonban.
Berényi elnök bevallotta, a csapatnak 3 millió prémiumot képes fizetni. “Ebbe is belefeszülünk. Ha nem 60 millió forintos adóssággal vettem volna át az irányítást, most nem is lennének gondjaink. Így viszont, ha nem kapunk segítséget, nem lesz pénzünk két pár új cipőre, amit Fegyvernekynek adhatnánk.”