Rátgéber: Ha jól játszol, szerencséd lesz
A házigazda Lettország, továbbá Lengyelország és Görögország lesz a magyar válogatott ellenfele a jövő nyári női kosárlabda-Európa-bajnokság csoportkörében.
A magyar csapat a negyedik, utolsó kalapba került, és végül a legkönnyebbnek tűnő, B jelű négyesben kapott helyet. A hazai csapat sebezhető, a lengyelek is verhetőnek látszanak, bár vannak klasszis játékosaik, a görögök az olimpia után visszaestek.
„Örülök a sorsolásunknak, lehetett volna sokkal rosszabb is, például ha az A csoportba kerülünk. Januárban jó edzőtábort kell szervezni, ahová remélhetőleg motiváltan érkezik majd minden mozdítható játékosom. Van egy mondás, ha jól játszol, jó lesz a sorsolásod, ha rosszul, rossz, ez most is beigazolódott" - nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László szövetségi kapitány.
A magyarok szeptemberben hihetetlen bravúrral, legjobb csoportharmadikként, kosárhányadossal jutottak ki a tornára, amelynek Liepaja, Valmiera és Riga ad otthont június 7. és 20. között.
Az utolsó csoportmeccsen, Eszéken Fegyverneky szándékosan elrontotta a hajrában büntetőit, így maradt a döntetlen, a hosszabbításban pedig minden összejött, és végül tíz ponttal nyert a Rátgéber-csapat a horvátok ellen.
Ez a tíz pont feltétlenül kellett a továbbjutáshoz, egy esetleges kétpontos győzelem csak azt jelentette volna, hogy pótselejtezőre készülhet a tehetséges fiatalokból álló válogatott, ahonnan két társulat jut tovább.
A csapatban nem játszott Iványi Dalma és Béres Tímea sem, mindkettőjük visszatérésére komoly az esély. Egy jó Eb-szereplés megalapozhatná a világbajnoki részvételt, a végcél pedig a 2012-es olimpia.
Az Eb csoportbeosztása
A csoport: Csehország, Spanyolország, Szlovákia, pótselejtezős csapatB csoport: Lettország, Lengyelország, Görögország, MAGYARORSZÁG
C csoport: Oroszország, Törökország, Litvánia, Szerbia
D csoport: Fehéroroszország, Franciaország, Izrael, pótselejtezős csapat