A Sopronnak csak élveznie kell a játékot
Szerdai érkezése óta három edzéssel hangol a pénteken este kezdődő Euroliga négyes döntőre az MKB-Euroleasing Sopron Salamancában. Székely Norbert tanítványai az első napon a Madridból megtett buszutat követően rögtön a tartományi székhely elsőszámú csarnokához hajtattak, és egyórás átmozgató tréninggel vezették le az utazást.
Csütörtökön a délelőtti gyakorlás után városnézés szerepelt a programban, majd este fél 9-től ismét a magyar bajnok edzett a Sanchez Paraiso Arenában. A másfél órás gyakorlásba bekapcsolódott Amber Holt, az amerikai légiós bedagadt térde miatt néhány napig harcképtelen volt, de a házigazda ellen biztosan pályára lép az elődöntőben.
"Ha a lányok fegyelmezetten teszik a dolgukat, és szívvel-lélekkel küzdenek egymásért, akkor számomra minden más másodlagos - nyilatkozta az MTI-nek Török Zoltán ügyvezető. - Egy alig több mint 23 éves átlagéletkorú csapatnak itt az a dolga, hogy élvezze a kosárlabdát, és felszabadultan játsszon. A rendezők nagy örömünkre az egyik palánk mögé, közvetlenül a pályánál helyezik majd el azt a körülbelül 80 szurkolónkat, aki még ide, a távoli Kasztíliába is elkísért bennünket."
A csapat elöljárója a folytatásban a bíróküldésre is kitért: "Az európai szövetség által delegált hét játékvezető közül nekünk egy svéd, egy olasz és egy portugál jut a házigazdák elleni elődöntőben. Utóbbi lesz a főbíró, aminek nem örülünk, de bízunk benne, hogy korrekt fújást kapunk."
Az ötezer férőhelyes csarnokba - amelyet a 12-szeres spanyol bajnok és három olimpián is szerepelt futóról neveztek el - minden jegy elkelt, a nézők 50 euróért tekinthetik meg a Final Four négy összecsapását. A városi önkormányzat 250 ezer eurót adott a licitálás során a rendezési jog elnyeréséért, magának a négyes döntőnek a lebonyolítása pedig a hírek szerint 130 ezer euróba kerül, ezt a klub maga fedezi.