Beáta, Izolda, Lea
1 °C
17 °C

A Barcelona is figyeli a Vasas kosarasait, cél az NBA

2014.05.21. 17:29 Módosítva: 2015.05.03. 01:40
1999-ben volt utoljára a magyar férfi felnőtt válogatott Európa-bajnokságon, a Vasastól kikerülő tehetségekkel egyszer talán ez a siker is elérhető. Egyelőre azonban saját korosztályukban nyerhetnek rangos tornát.

Május 23-án kezdődik a 16 év alatti kosarasok európai ligadöntője Rigában (EYBL), a Vasas második helyen jutott be ide, ami azért nagy eredmény, mert litván, lett és orosz csapatokat előzött meg. Ebben a sportágban ezek a nemzetek jelentősen Magyarország előtt állnak, Sárosi Bulcsú csapata ettől függetlenül magabiztosan nyerte a meccseket az eddigi három selejtezőtornán, amivel kialakult a végső kiemelés, csak a rendező Riga lett jobb nála.

„Felnőtt korban már óriási a lemaradásunk, a középmezőnytől is kezdünk leszakadni, de mi itt, Pasaréten Armaghani Saeed szakmai tervei és elképzelési alapján szeretnénk felépíteni valamit. Sok jó korosztályunk van, de a ’98-as évfolyamban több kivételes tehetség gyűlt össze. Az ország számos pontjáról igazolunk játékosokat, mert az az elvünk, hogy ha ők együtt edzenek, akkor sokkal jobban fejlődhetnek. Idén már külföldről is érkeztek hozzánk, elsőként a kongói center, Joel Nshimba, aki egy év kosárlabdázás után a magyar bajnoki döntő MVP-je lett. Az U16-os EYBL-be a nemzetközi tapasztalatszerzés miatt neveztünk be, és várakozás felett szerepeltünk ebben az egyébként igen jó színvonalú ligában.”

Az EYBL utolsó fordulójában szerencsét próbált a MAFC is, de meccset sem tudott nyerni, ami jól mutatja a Vasas sikereinek jelentőségét.

Armaghani pályaíve

Armaghani Saeed 1988-ban került Magyarországra, a MAFC játékosa volt. Később feleségül vette Balogh Juditot, akitől két gyermeke született. A Sopron női csapatának edzőjeként magyar bajnokságot és Ronchetti Kupát nyert. Később szülőhazája, Irán férfi szövetségi kapitánya lett. Tíz éve a Vasas szakmai igazgatója, de mellette szakmai tanácsadóként is dolgozik, 2014-ben Ázsia Bajnokságot nyert a Foolad Mahan csapatával.

A versenysorozat hatalmas űrt tölt be, mert Litvániában, Lettországban sincs sok jó játékos a korosztályokban, vagyis a gyerekek nem tudnak egymással versenyezni, fejlődni. Kivált, ha már az első két negyedben eldől egy meccs, nincsenek rákényszerítve, hogy a negyedikben is teljes erőbedobással harcoljanak. Így viszont a nemzetközi versenyeztetés adott, kiélezett a küzdelem, az utolsó pillanatban is nyílt egy-egy párharc, ami előrevetíti, nem lehet lazítani sem mentálisan, sem fizikailag, folyamatos téthelyzet van.

„Itt a klubnál álmodozók és realisták egyszerre dolgozunk, de nem egymást kioltva, hanem épp ellenkezőleg, megvan a sokszínűség, kiegészítjük egymást. Az álmodozó inkább én vagyok, elnökünk, Zöldi Péter pedig egyértelműen realista” - ezek már Radics Balázs szakosztályvezető szavai. Úgy gondolja, hogy már ebből a korosztályból is eljuthat egy játékos akár az NBA-draftig is.

„Most négy-öt kiemelkedő tehetségünk van az akadémián, de odáig szeretnénk eljutni, hogy majdnem minden évfolyamból legyen ennyi, akire Amerikában is felfigyelnek. Muszáj magasra tenni a mércét, a célunk az, hogy a következő tíz évben valaki eljusson innen az NBA-be” - tette hozzá Radics.

A kosárlabda helyzetét nehezíti, hogy nem működik a példaképfunkció, amíg a kéziseknél a világsztár Nagy Lászlót, Császár Gábort vagy Görbicz Anitát a fiatalok elé lehet állítani, a kosárlabdában nincs ilyen. Hanga Ádám ugyan az Euroligában játszik, de egyelőre még nem főszereplő.

Ráadásul a kézilabda el is viszi a kosarasoktól a magas és ügyes gyerekeket. (A vízilabda elszívó hatása is megvan.) A pekingi olimpiáig még nagyjából ugyanannyi igazolt játékos volt az országban, utána a kézisek megduplázták a létszámot a sikerekkel és a szövetség munkájával.

A mecénás

A pénz kihagyhatatlan szereplő. Az Euroleasing egyik tulajdonosa, Zöldi Péter sportágszeretete még Sopronból közismert. Nagyban neki köszönhető, hogy a fiú kosarasok zavartalan munkát végezhetnek Pasaréten.

„A kosárlabdában viszonylag kevés igazolt játékos van egy korosztályban. Ebből adódik, hogy még kevesebb a jó alkatú, két méter feletti gyerek. Ezért aztán Kongóig is elmentünk, hogy találjunk egy olyan srácot, akit nyugodt szívvel berakhatunk a palánk alá. Joel már beszél pár mondatot magyarul, hosszú távon tervezünk vele, mert megvan az igény a részéről, hogy egyszer majd magyar legyen. Vele nagyon sokat erősödött a kadettcsapatunk, amit az EYBL-be is beneveztünk. Lewis Chester, a csapat kapitánya, a neve ellenére magyar. Tavaly kint volt egy évet Amerikában, de idén visszatért hozzánk. Előtte is nagyon szép jövő állhat. Akárcsak a Jordan Classicra meghívott Rudner Gábor, vagy a rugólábú Bordács Soma előtt, akik szintén nagy ígéretei a magyar kosárlabdának” – mondta Sárosi.

A Vasas hosszútávon is nevelőklub szeretne maradni, nekik nem pálya, hogy egyszer az élvonalban szerepeljenek. Az NB I/B-s felnőtt csapatban idén is csak csupa 23 éven aluli játékos lépett pályára, ahol a képzés volt a középpontban. Lewis Chesterék már idén is kaptak perceket a felnőtt bajnokságban, pár év múlva átvehetik az idősebbek helyét. Ha a fejlődésük töretlen marad, tovább tudnak lépni, vagy ha kinövik a hazai kereteket, arra is megvan a terv.

„Egyszerre három vagy akár négy játékos is Barcelonába vagy a Rómába kerülhet, hiszen mindkettő a partnerakadémiánk. Komoly respektet vívtunk ki a szemükben, a ’99-es csapatunk például legyőzte a Barcelonát is, pedig a katalánok ebben a sportágban is ugyanolyan erősek, mint a futballban. A Rómánál is igen komoly munka folyik, itt nőtt fel a korábbi 1/1-es NBA draftos Andrea Bargiani is. Együttműködésünk a pasaréti nemzetközi tornákon kezdődött, ahol ők is rendszeres résztvevők voltak a Cibona Zagreb, a Partizan Beograd, az EA7 Milano és liván Sabonis BC mellett. Olyan játékosok fordultak meg nálunk, mint Nikola Jokic, Marco Arapovic, Lovro Mazelin vagy Luca Doncic, akik az európai kosárlabda legújabb csillagai lesznek” - jelentette ki Radics.

02
Fotó: FotóFotóFotóFotóFotóFotóHuszti István

A Vasas nagyon harcol azért, hogy az Euroliga-csapatok 18 éveseinek kiírt sorozatában (Nike Junior Tournament) helyet csikarjanak ki maguknak. Mivel munkájuknak meglehetősen pozitív a visszhangja, reális esélyük lehet egy szabadkártyára. Ott lenne igazán lemérhető, hogy mennyire tartoznak a vasasosok a jelenlegi világelithez.

 „A világban meglévő jó mintákat szeretnénk lemásolni. Nyilván a magyar sajátosságoknak megfelelően, de ez a fajta másolás nem szégyen. Nem gondoljuk, hogy nálunk van a bölcsek köve, forradalmat nem lehet ebben a sportágban csinálni, de nyitottan, befogadóan járunk a világban, kérdezősködünk, elemzünk, tapasztalatokat cserélünk, hogyan lehetünk még jobbak, hogyan tudjuk elérni, esetenként meg is előzni a legjobbakat” - összegzett Radics.

Akár meg is nyerhetik a szuperdöntőt

Az EYBL Szuperdöntője három napos. A lebonyolítás furcsasága, hogy van vigaszág, vagyis amelyik csapat a negyeddöntőben veszít, kap még egy esélyt, és akár még harmadik is lehet, ha legyőzi az elődöntő valamelyik vesztesét. Aki mindig nyer, értelemszerűen egyenes ágon a döntőbe jut.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!