Telt ház lesz a női kosárlabda Eb-n Sopronban

2015.04.23. 13:59

Telt ház előtt játssza csoportmérkőzéseit a magyar válogatott az 50 nap múlva, június 11-én kezdődő, magyar-román közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokságon. Ezt Bodrogváry Iván, az Eb szervezőbizottságának vezetője mondta, aki szerint teljesen megtelik majd a 2500 férőhelyes soproni csarnok. A svédek már 500, a szlovákok több száz belépőt rendeltek eddig, írja az MTI.

Gáll Tamás, a magyar válogatott egyik segédedzője elmondta, a csapat május 4-én, Miskolcon kezdi meg a közös felkészülést az Eb-re, ekkor csatlakozik a kerethez Stefan Svitek szövetségi kapitány. Mint elhangzott az Eb sajtótájékoztatóján, a nemzeti együttessel szemben az az elvárás, hogy jusson tovább a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé. Ehhez az ötös csoportból az első háromban kell végeznie.

Gáll szerint a magyar csapat szeretne a svéd és a litván válogatottal harcban lenni a csoport második helyéért, majd ha továbbjut, akkor a győri középdöntőben is minél több mérkőzést nyerni. Stefan Svitek 17 fős keretet jelölt ki, ennek tagja a hathetes kisbabát nevelő Fegyverneky Zsófia is, aki szülés után elkezdte az edzéseket és próbál olyan állapotba kerülni, hogy a csapat rendelkezésére álljon. Gáll Tamás hozzátette, nagyon egységes a válogatott, mindenki igyekszik mindent alárendelni a jó szereplésnek, még a honosított amerikaiak is áttették a tanulmányaikat, hogy ott lehessenek az edzőtáborban.

Ami a felkészülést illeti, Stefan Svitek együttese a miskolci, majd soproni közös gyakorlás után május 15-én és 16-án Olaszországgal vív két mérkőzést idegenben, aztán május 29. és 31. között Podgoricában vesz részt egy négyes tornán, melyen a házigazda montenegróiak mellett a bosnyákokkal és a horvátokkal játszik, végül június 5-én és 6-án Isztambulban, Törökországban pályára.    

Az Eb június 11-én kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az ötös csoportból az első háromban kell végezniük. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D csoportban, amelynek meccseire Sopronban kerül sor. A középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti SYMA-csarnok ad otthont.