Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Zelma, Rajmund
-7 °C
1 °C

Repültek a parasztlengők az NBA-ben

2017.03.22. 09:24

Általában a kakaskodás leginkább pont az marad az NBA-ben, ugyanis a 190, de inkább 200 centi fölötti játékosok pontosan tudják magukról, hogy nem bokszra lettek kitalálva, és rém furcsán mutatna, ha rendes verekedésbe kezdenének.

Na, ezt felejtette el egy pillanatra kedd este Serge Ibaka és Robin Lopez a Toronto Raptors és a Chicago Bulls meccsén. A dolog Jimmy Butler sima triplája után robbant ki, amikor Ibaka lökött egy kicsit az egyből bepörgő Lopezen, de persze az sem segített, hogy a két csapat alapból eléggé utálja egymást.

 

Lopez elsőre a labdára csapott rá, majd a már tömegbunyó közepén ő vitte be az első ütést is (ami éppen csak, hogy nem talált), amire Ibaka azonnal válaszolt egy jobbossal, ez ellenfele fülén landolt. Ezután szerencsére sikerült hamar szétszedni a feleket, de azzal, hogy két rendes ütést is bevittek, lényegében a 2004-es Malice at the Palace, vagyis az Indiana Pacers és a Detroit Pistons verekedése óta az egyik legnagyobb bunyót hozták össze az NBA-ben.

A verekedés után mindkettejüket kiállították, a végén a Raptors nyert 122-120-ra hosszabbítás után, ezzel sorban 12 vereség után tudták legyőzni a Chicagót. Útban a győzelemig viszont sikerült összehozniuk a szezon legszégyenletesebb jelenetsorát, igaz, ehhez a bullsosok is kellettek.

A Bulls-játékosok fekete szalaggal a mezükön játszottak a kedden 77 éves korában meghalt korábbi általános igazgatóra, Jerry Krause-ra emlékezve. Krause 1985 és 2003 között volt a Bulls egyik legfontosabb döntéshozója, lényegében ő építette fel a Michael Jordan-korszakot a csapatnál, neki köszönhette a legendás státuszt a csapat.

Eredmények

Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 109-133

Portland Trail Blazers-Milwaukee Bucks 90-93

Minnesota Timberwolves-San Antonio Spurs 93-100

Dallas Mavericks-Golden State Warriors 87-112

New Orleans Pelicans-Memphis Grizzlies 95-82

Brooklyn Nets-Detroit Pistons 98-96

Miami Heat-Phoenix Suns 112-97

Toronto Raptors-Chicago Bulls 122-120 - hosszabbítás után



  • Vennék
  • Hírek