Júlia, Rita
13 °C
26 °C

Bonyolult a matek, de a kőkemény ellenfél biztos

2017.09.07. 10:17

A magyar kosárlabda-válogatott az Európa-bajnokságon már kiharcolta a legjobb 16 közé jutást, de mivel még egy kört játszanak a C és D csoportban is, nem lehet tudni, mik lesznek a párosítások a nyolcaddöntőben. Pár dolog azért már biztos.

A nyolcaddöntőben a C csoport elsője a D csoport negyedikjével meccsel, a másodikja az ellenkező csoport harmadikjával, és logikusan folytatva a sort, a C csoport negyedikje a D csoport győztesével küzd.

A magyar, tehát a C csoportban elég világosnak tűnik a helyzet. A spanyolok négy győzelemmel az elsők, a horvátok három győzelemmel és egy vereséggel a másodikok, Montenegró két győzelemmel és két vereséggel a harmadik, Hanga Ádámék pedig ugyanilyen mutatóval a negyedikek.

Az utolsó körben ezek a meccsek lesznek:

  • Csehország–Horvátország
  • Spanyolország–Magyarország
  • Románia–Montenegró

Az biztos, hogy a horvátoknak és a spanyoloknak is mindegy, mit játszanak a csehekkel, illetve a magyarokkal. Ha a címvédő Spanyolország ki is kapna tőlünk, horvát győzelem esetén is marad első, az egymás elleni eredmény miatt. A horvátok is bebetonozták magukat a második helyre, mert Montenegró hiába nyer, a horvátoktól kikapott. A harmadik és negyedik hely még nem dőlt el, de a realitások alapján nem változik a csoportállás. A tíz Eb-meccse veretlen spanyolok szinte biztosan legyőzik Magyarországot. Ezután pedig lényegtelen, hogy mit játszik Montenegró. A papírforma alapján egyébként megveri a házigazdákat.

Vojvoda Dávid küzd a Románia–Magyarország-meccsenFotó: Bődey János
Vojvoda Dávid küzd a Románia–Magyarország-meccsenFotó: Bődey János

Számoljunk azzal, hogy Magyarország negyedik lesz a csoportban, de így is elég izgalmas, hogy ki lehet az ellenfele a D csoportból. Ott az első három csapatnak ugyanaz a mutatója, Lettország, Szerbia és Oroszország is 3-1-es mutatóval áll, Törökország két győzelemmel és két vereséggel a negyedik. A csoport programja:

  • Oroszország–Nagy-Britannia
  • Szerbia–Belgium
  • Lettország–Törökország

Az oroszok és a szerbek szinte biztosan behúzzák a győzelmet, számolhatjuk, hogy 4-1-gyel fognak állni. A lett-török meccs már nem ilyen egyértelmű, de elég biztosan kijelenthető, hogy a vesztes csoportnegyedik lesz, és a spanyolokkal nyolcaddöntőzik. 

Ha a lettek győznek, akkor a három 4-1-es mutatójú csapatnál minitabella dönt, mivel körbeverés volt, az egymás elleni meccseik pontkülönbségét kell kiszámolni. Így a legjobbak a szerbek (+7), másodikok a lettek (+5) és az oroszok a harmadikok (-12). 

  • Ororszország–Szerbia 75-72
  • Szerbia–Lettország 92–82
  • Ororszország–Lettország 69–84

Ha a papírforma bejön, akkor tehát Magyarország ellenfele Szerbia lesz a legjobb 16 között. Egy török győzelem viszont egy másik variációt hozna, az egymás elleni eredmények miatt Szerbia lenne a második, és Oroszország lenne a D csoport győztese, és játszhatna Ivkovics Sztojan válogatottjával a nyolc közé kerülésért.

Két évvel ezelőtt Szerbia a negyedik volt az Európa-bajnokságon, de ennél is többet mond erősségükről, hogy az olimpián ezüstérmesek lettek. Az oroszok két éve be sem jutottak a legjobb 16 közé, mert ötödikek voltak a csoportjukban, de 2012-ből van egy olimpiai bronzuk.