Ervin
12 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Az év legnagyobb párkapcsolati terápiája lesz az NBA rájátszása

GettyImages-1079407364
2019.04.13. 10:28
A 2004-05-ös szezon óta, vagyis 14 éve először LeBron James nélkül indul az NBA rájátszása, ami egyben azt is jelenti, hogy a mai kosárlabda egyik, ha nem legnagyobb alakja nem lesz ott sorban kilencedik döntőjében. Bármennyire is remek szezon után vagyunk, a rájátszás első körei nem ígérkeznek valami erősnek, és nem a Király hiánya miatt.

Viszlát, Király

Hiába volt nagy a várakozás, tragikus lett LeBron James és a Los Angeles Lakers házasságának első éve, az új igazolások nem jöttek be, és nem is jött nagy sztár James mellé, az elnök Magic Johnson lemondott, a vezetőedző Luke Waltonnal a legfinomabb értelmezés szerint is közös megegyezéssel váltak el. A nyár arról szól majd náluk, hogy valahogy rábeszéljenek egy-két szupersztárt, hogy emeljék vissza a régi magasságokba a Lakerst – ahogy rövidesen látjuk majd, már itt komoly hátrányba kerültek, hiszen több csapat ugyanezen ügyködik majd, csak épp ők a pályán mutatott teljesítménnyel győzködhetik a kiszemelteket.

Jó jó, de úgyis a Warriors nyer úgyis, nem?

Idén talán a legkisebb az esély a Warriors győzelmére az elmúlt években, de ez persze relatív, hiszen a saját dominanciájukhoz képest alacsony az esély, de még így is elég magas. Az 57-25-ös mérlegük ugyan csak eggyel kevesebb győzelmet jelent, mint amit tavaly összehoztak, de idén úgy fest, mintha két fokozatban menne a Warriors – vagy be sem indul a motor, vagy 350 km/h-val gázolnak át az ellenfélen. Arra persze nem okos dolog fogadni, hogy egy szériában négyszer is rossz napot fogjanak ki – ez kell ugye a kieséshez –, de mégsem annyira elképzelhetetlen, hogy elkapják őket, főleg, hogy adott esetben már a második fordulóban, vagyis a főcsoport-elődöntőben összefuthatnak a Houston Rocketscal, ami frissebb lesz valamivel, mint tavaly a főcsoportdöntőben.

A Warriors mögötti hármas, a Denver Nuggets, a Portland Trail Blazers és a Houston Rockets egy meccsen belül volt egymáshoz képest, tehát nüánszokon múlt, hogy ki melyik helyen megy tovább, de az eredményesség szempontjából persze egyáltalán nem mindegy, ki mikor fut össze a Warriorsszal – a nyugati második helyet megszerző Denver Nuggets például négyből csak egyszer, még a szezon legelején verte Stephen Curryékek, tehát hiába övék a jobb kiemelés, a szezon azt mutatja, kisebb esélyük van megállítani az NBA Halálcsillagját.

Keleten a helyzet változatlan?

A Boston Celtics a szezon óriási csalódása, hiába tömték tele sztárokkal a keretet, Brad Stevens vezetőedzőnek nem sikerült rátalálnia a tökéletes receptre, ráadásul elég sok sérülés is hátráltatta, hátráltatja őket, a Bostont tehát lehúzhatjuk. A Philadelphia 76ers sem áll sokkal jobban, a keleti esélyesek ellen nem tudtak meggyőző teljesítményt nyújtani, meglepő lenne, ha ők mennének a döntőbe.

Maradt a Toronto Raptors és a szezon legjobb csapata, a Milwaukee Bucks, ami 60-22-es mérleggel zárta a szezont – közülük jöhet ki a keleti döntős, és minden arra mutat, hogy a hatodik NBA-szezonjára csúcsformába lendülő Giannis Antetokounmpo és a Milwaukee ideje jött el.

A rájátszás viszont jó eséllyel a főcsoport-elődöntőkig nem kapcsol rá, és akkor is csak abban az esetben, ha megszorul az egyik nagy esélyes. Izgalmak, pontosabban izgalmas fejlemények nélkül így sem maradtunk,

az idei NBA-rájátszás ugyanis egy óriási párkapcsolati terápia lesz.

Elég sok szupersztárnak jár le ugyanis a szerződése, és a playoff kicsit arról is szól majd, hogy az adott csapatoknak sikerül-e meggyőzni mostani játékosukat a folytatásról. Állítólag a San Antonio Spursből a Toronto Raptorshoz került Kawhi Leonard legalább a döntő hatodik meccséig jutna, hogy elgondolkodjon a folytatáson, különben megy Los Angelesbe – és valószínűbb, hogy a Clippersbe, és nem a Lakersbe.

A címvédő Golden State Warriorsnál Kevin Durant, Klay Thompson és DeMarcus Cousins szerződése is véget ér a szezonnal, a legégetőbb kérdés pedig Duranté, aki már elkezdte az üzleti vállalkozásait New Yorkba költöztetni, és az All-Star-hétvégén állítólag végig arról egyeztetett Kyrie Irvinggel, hogy a New York Knicksben együtt folytatják majd. És ha már Irving – ő sem tett csodát Bostonban, bár tény, hogy remekül játszott, de a szurkolók nem zárták nagyon a szívükbe, és lehet, hogy sem ő nem maradna, sem a csapat nem marasztalná.

A Philadelphiánál is megy majd a nagy matek, Jimmy Butler a csapatot igyekszik meggyőzni, hogy van még benne tartalék, a csapat pedig Butlert, hogy végre kilépnek az örök ígéret kategóriából.

És persze az is ott lóg a levegőben, hogy mindenki, de tényleg mindenki a New Orleans Pelicanstől már korábban cserét kérő Anthony Davisnek illegeti majd magát egy csere és szerződéshosszabbítás reményében.

Az idei NBA-rájátszás első körében a következő párharcok lesznek (vastagon kiemelve a már szombaton pályára lépő csapatok)

Kelet

  • Milwaukee Bucks (1.)–Detroit Pistons (8.)
  • Toronto Raptors (2.)–Orlando Magic (7.)
  • Philadelphia 76ers (3.)–Brooklyn Nets (6.)
  • Boston Celtics (4.)–Indiana Pacers (5.)

Nyugat

  • Golden State Warriors (1.)–Los Angeles Clippers (8.)
  • Denver Nuggets (2.)–San Antonio Spurs (7.)
  • Portland Trail Blazers (3.)–Oklahoma City Thunder (6.)
  • Houston Rockets (4.)–Utah Jazz (5.)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!