Amerika legőrültebb apjának legkisebb fia lehet az NBA új sztárja

Amikor LaVar Ballról az 1980-as évek végén kiderült, hogy nem lesz profi kosárlabdázó, néhány évvel később pedig az, hogy az amerikaifutball sem az ő sportja, akkor egyetlen célt tűzött ki maga elé: ha fiúgyermeke lesz, majd ő befutja azt a karriert, ami neki nem sikerült. Aztán az élet (és felesége, Tina) hárommal ajándékozta meg, úgyhogy ő is módosított a terven. Elhatározta, hogy mindhárom srácból kosarast nevel, sőt Lonzónak, LiAngelónak és LaMelónak egy csapatban kell játszani az NBA-ben.

A pedagógia egyszerű volt: amint megtanulnak járni, labdát kell adni a kezükbe, nem lehet pazarolni az időt. A módszer működött, a három fiú először apjuk csapatában, majd a kaliforniai Chino Hills gimnázium színeiben is együtt tudott játszani. Lonzo végzős volt, LiAngelo harmadéves, LaMelo elsős, a Chino Hills pedig 35–0-s mérleggel megnyerte az állami középiskolás bajnokságot, sőt, az egész ország legjobb korosztályos csapatának tartották.

Lonzo már az előző évben megállapodott a helyi UCLA egyetemmel, amely sportösztöndíjat ajánlott neki a 2016–17-es tanévre.

LaVar titokban csavart még egyet a történeten: megegyezett az intézménnyel, hogy mindhárom fiát oda fogja járatni. Abszolút win-win szituációnak tűnt a paktum, a UCLA-n kiváló a kosárlabda-program, amely olyan neveket adott a sportágnak, 

És az egyetem is jól jár(hatott volna), mert Lonzo és LaMelo is nagy tehetségnek tűnt, LiAngelo viszont kilógott a sorból, bár néhány percre őt is pályára lehetett volna küldeni.

Lonzo nem is okozott csalódást, a vele megerősített UCLA a bajnokság egyik esélyesévé lépett elő, a csapatnak pedig ő volt a de facto karmestere.

Sajnos azonban ekkortájt derült ki LaVarról, hogy neki nemcsak az volt az álma, hogy fiaiból profi sportoló váljon, hanem az is, hogy ő legyen Amerika új megmondóembere. Lonzo teljesítménye miatt egyre többen figyeltek rá, neki pedig több sem kellett, elkezdte jártatni a száját. Blődségeivel hamar celebbé vált, imádott nagyot mondani, főleg magáról és Lonzóról. 

Beszólt bárkinek, aki nem értett vele egyet, vagy – szerinte – nem volt elég jó. Amikor a UCLA kiesett a March Madnessen, akkor az edzőt kritizálta, amiért túl sok fehér játékost játszatott. Ha beszélgetős sportműsorba hívták, akkor a női műsorvezetőt sértegette.

Ráadásul amikor a 2017-es drafton Lonzót kiválasztotta a Lakers, LaVar önelégültsége az egekbe szökött, 

Ball megalapította a Big Baller Brand nevű ruházati márkát, amelyet aztán szeretett volna eladni a legnagyobb sportszergyártóknak. Csakhogy amikor a három fia szponzorációjáért egymilliárd dollárt kért, akkor mindenki az arcába röhögött, így saját maga kezdte el ezeket forgalmazni. Horror áron, silány minőséggel.

Cserébe 495 dollárt kóstált, majd a népharag nyomására jött a jóárasított modell, csupán 200-ért. Nem meglepő módon a BBB azóta sem tarolta le a kosárcipőpiacot, sőt inkább csak vergődik.

Ami a nagyobb probléma, hogy Lonzo NBA-karrierje is csalódást keltő eddig.

Sérülések is hátráltatták, az önbizalma valahol a 0 környékén mozgott. Aztán tavaly nyáron az Anthony Davis-üzlet keretében New Orleansba került, mindenki azt remélte, hogy így kevésbé lesz a figyelem középpontjában, az új kezdet és a Zion Williamsonra összpontosuló őrület miatt megszabadul a terhektől. Kétségtelen, hogy némileg javult, de még mindig messze van attól, amit korábban vártak tőle.

Amikor Lonzo első profi évére készült, akkor vágott volna bele LiAngelo az egyetemi kalandba. Csakhogy csapattársaival együtt bolti lopáson kapták Kínában, ahonnan végül Donald Trump közbenjárásával sikerült őket kimenekíteni. Az elnök szeretett volna egy köszönömöt hallani/olvasni LaVartól, aki erre nem volt hajlandó, így kitört a Trump kontra Ball Twitter-háború. 

A família ezen része Litvániában, a Vytautas Prienai csapatánál kötött ki, amely csak poénból kereste meg a család ügynökét, de mivel később kiderült, hogy ők voltak az egyetlen kérők, így létrejött az üzlet. Összeraktak egy külön bajnokságot, leszerződtek a Facebookkal a közvetítési jogokat illetően, egészen elképesztő méreteket öltött a felhajtás körülöttük, ráadásul LaMelo történelmet írt, 16 évesen ő lett a legfiatalabb profi amerikai kosaras.

Aztán a túra néhány hét után véget ért. LiAngelo még csak-csak jól teljesített, LaMelo viszont teljesen elveszettnek tűnt. Hazatértek, ahol LaVar új bajnokságot (JKL) alapított, amit az NCAA, azaz az egyetemi liga konkurensének szánt. Ez persze kudarcba fulladt, de arra pont jó volt, hogy amíg működött, addig a két fiú űrszámokat produkáljon a meglehetősen gyenge riválisok ellen.

LaMelo a 2018-19-es szezonban befejezte a gimnáziumot egy ohiói intézményben, közben LiAngelo próbált kopogtatni az NBA ajtaján, de nem igazán akarták neki kinyitni.

Aztán a legkisebb fiú úgy érezte, hogy egy harmadik kontinensen is szerencsét kell próbálnia, ezért Ausztrália felé vette az irányt és az Illawarra Hawkshoz igazolt. Az NBL-ben megtáltosodott, kiszabadult apja kezei közül, ami jó hatással volt rá. Közben meg is nyúlt, magassága átlépte a két métert, ami még ebben a poszt nélküli érában is magasnak számít az irányítóknál. Kezdett felnőni testileg és szellemileg is.

A különböző médiamegjelenések persze a legkevésbé sem építették a reputációját, ripacskodott, élő adásban „niggerezett”, de ezeket mind maga mögött hagyta, amikor Ausztráliába költözött.

Balszerencséjére az internet nem felejt.

Az NBL nem éppen gyenge bajnokság, ő viszont azonnal megállta a helyét. 18 évesen 17 pontos, 8 lepattanós és 7 gólpasszos átlagot hozott, utóbbival második lett az egész ligában. Bár csak 12 mérkőzésen lépett pályára, 

látványos játékával hamar közönségkedvenccé vált.

Óriási kérdés, hogy mit tartogat számára a jövő. Az idei draftosztály nem tűnik túl erősnek, őt viszont egyértelműen a három legtehetségesebb játékos között tartják számon. Rendkívül nyurga, jó testfelépítésű irányító, aki bámulatos dolgokra képes a labdával. Látszik, hogy szinte születése óta ott van a kezében, ritkán látható labdabiztosság jellemző rá, emellett olyan passzsávokat lát, amiket csak nagyon kevesen. 

Ami viszont a saját hármasait illeti: előszeretettel hajigálja, csak nem jól. A dobómozdulata egy fokkal jobb mint Lonzóé, igaz, az övé konkrétan nevetség tárgyát képezi az NBA-ben, szóval nem azt a lécet kell megugrania. Nincs két ugyanolyan dobása, nem az izommemória dolgozik, emiatt rendkívül kiegyensúlyozatlan. Sokszor vállal értelmezhetetlen kísérleteket, amelyekből néhány beesik, a legtöbb viszont nagyon nem. Ez persze javulhat idővel, de Lonzo technikáját sem tudták eddig kipofozni, ami intő jel lehet.

Ami a legnagyobb különbség a két testvér között, az a védekezés. Amíg Lonzo támadásbeli hiányosságait képes azzal kompenzálni, hogy saját posztján az egyik legjobb védővé vált három év alatt, 

Hosszú kezei vannak, amiből előnyt tudna kovácsolni, de mind hozzáállásban, mind védekező intelligenciában jócskán átlag alatt van. Statisztikailag és a szemteszt alapján is ő volt az NBL legrosszabb védője az előző szezonban.

A pandémia miatt egyébként is nehezebb dolguk van a csapatoknak és a játékosmegfigyelőknek, amikor profilozniuk kell a fiatalokat, LaMelo pedig különösen megjósolhatatlan. Az is lehet, hogy maximum a fivéréhez hasonló szintre jut el, és az is, hogy a lelkesedése, az önbizalma és a fejlődő szorgalma feljebb repíti és egy csapat meghatározó játékosa lesz, aki közönségszórakoztató játékával a heti összefoglalókban rendszeresen szerepet kap.

Mert bár LaVar az utóbbi időkben egyértelműen csendesebb, mint a 2016 és 2018 közötti időszakban, a csapatok nem felejtenek. Amikor nem ment a játék Lonzónak, fennhangon kritizálta a Lakers akkori edzőjét, Luke Waltont, sőt a rossz nyelvek szerint ő maga szeretett volna leülni a Los Angeles kispadjára. Az NBA akkor megalkotta a LaVar Ball-szabályt, amely megtiltotta a média képviselőinek, hogy a játékosok hozzátartozóival bármilyen anyagot készítsenek, és természetesen a Lakersnek is rendkívül kellemetlen volt az ő jelenléte.

Az idei draft egyik legérdekesebb játékosa LaMelo Ball. Nem a szokványos úton jutott el az NBA-ig, nem játszott egyetemen, helyette profiskodott három kontinensen is, van egy kártékony apja, hozzáállásától sincsenek elájulva a csapatok, valamint rengeteg sebből vérzik a játékosa. 

Az viszont nagyon nem mindegy, hova kerül. Ha az első helyen húzó Minnesota csap le rá, akkor rendkívül nehéz dolga lesz, az elmúlt 15 legrosszabb kultúrájú együttese már rengeteg fiatal tehetségét elpazarolta vagy tette tönkre. Ha viszont a második Golden State-hez kerül, akkor Steph Curry és Steve Kerr személyében olyan mentorai lesznek, akikkel a csillagos ég lehet a határ számára. A harmadikként választó Charlotte megint csak nem életbiztosítás, ahol Michael Jordan jelenléte sem garancia a normális működésre. De az is előfordulhat, hogy egy csapat annyira szimpatizál vele, hogy felcserél az első három hely valamelyikére. Egyelőre rengeteg az ismeretlen a képletben, csütörtök reggel már okosabbak leszünk.

(Borítókép: a 2020-as NBA Draft két, Ausztráliában kosarazó főszereplője, RJ Hampton (balra) és LaMelo Ball. Fotó: Getty Images)