Magic és Bird már amatőrként felállítottak egy megdönthetetlen rekordot

Az esély: egy a kimondhatatlanhoz

Ha március, akkor őrület, legalábbis ami az Egyesült Államokat illeti. És ezt szó szerint kell érteni, ugyanis nem véletlen, hogy az egyetemi kosárlabda-bajnokság rájátszásának a neve March Madness. A 64 legjobb egyetemi csapat részvételével megtartott torna az egész országot lázban tartja ilyenkor, főleg a rendkívül népszerű Bracket Challenge-nek köszönhetően. A játék egyszerűen hangzik: a 64 csapat 4 darab 16-os régióra van osztva. Minden régióban kiemelések szerint zajlanak a találkozók: az első körben az 1. a 16.-kal játszik, a 2. a 15.-kel, és így tovább, egyenes kieséses rendszerben. A végén a négy régió győztese találkozik a Final Fourban.

Több tízmillió ember szokott benevezni a játékba, amelynek még sosem volt regisztrált győztese. Azaz soha senki nem tudta még pontosan megtippelni a March Madness alakulását. Sőt, az első forduló után a játékosok több mint 99 százaléka kiesik. A legutóbbi, 2019-es tornán (a 2020-ast a koronavírus miatt törölni kellett) több mint 10 000 000 nevezőből összesen 15-en (!) maradtak versenyben az első 32 meccs után, 44 után pedig egyetlen egy ember, Gregg Nigl. Akiből aztán egy csapásra sztár lett, szinte az összes országos tévécsatorna reggeli műsorában feltűnt, ugyanis ő lett az első olyan játékos, aki „túlélte” az első 48 meccset.

Celeb lett, akinek az egész USA egy emberként szurkolt, hogy aztán egy emberként sajnálja, amikor az 50. tippje nem jött össze.

Mindig van legalább egy, de inkább több kis csapat, amely tündérmesébe illően menetel és sorra veri az óriásokat; ezek a fogadók legnagyobb ellenségei. Aztán ott vannak az utolsó másodperces győztes dobások, amik szintén romba dönthetik a bracketeket.

Az alábbi összeállítás 3. jelenetében Christian Laettner javarészt annak a dobásnak köszönhette, hogy bekerült az 1992-es Dream Teambe mint egyetlen egyetemista.

Pontosan ezek miatt imádják az amerikaiak a March Madnesst: a dráma garantált, a párharcok egy meccsen dőlnek el, és persze az sem utolsó szempont, hogy a jövő nagy sztárjait figyelheti a nagyérdemű. A legutóbbi finálét például az indianapolisi Lucas Oil Stadiumban rendezték meg 72 000 néző előtt.

Az amerikai egyetemi sportkultúrát európai fejjel lehetetlen felfogni, és annak ellenére, hogy amatőr, szinte mindenben a profi szintre hasonlít. Vannak örökös nagyhatalmak, iskolák közötti ősi rivalizálások, fantasztikus edzőlengedák. Utóbbira a legjobb példa Mike Krzyzewski, aki a Duke Egyetem vezetőedzője 1980 óta, soha nem fordult meg az NBA-ben, 2005 és 2016 között mégis ő vezette a világ legnagyobb sztárjaival teletűzdelt amerikai válogatottat három olimpiai és két világbajnoki aranyig.

A tornán részt vevő kosarasok döntő többsége egyébként sosem jut el az NBA-ig, sokaknak ez jelenti sportkarrierjük csúcsát, amit aztán majd büszkén mesélhetnek az unokáknak, mert saját magukon kívül más nem is fog emlékezni arra, hogy ott voltak.

Csattanó nélkül írták meg a forgatókönyvet

Hasonló volt a helyzet az 1979-es finálé esetében is, ahol az addig veretlen, 33–0-s mérleggel rendelkező Indiana State Sycamores csapott össze a 26–6-tal érkező Michigan State Spartansszal. A két együttes összesen 27 játékosából végül 5-en léptek pályára az NBA-ben, az ötből pedig ketten meglehetősen eredményes karriert futottak be ott.

Uralták a profi ligát, ráadásul mindketten egy-egy patinás csapatnak, a Boston Celticsnek és a Los Angeles Lakersnek hozták el az újabb aranykorát. Pontosan erre volt szüksége az NBA-nek ahhoz a káprázatos növekedéshez, amelyre néhány évvel később Michael Jordan még rátett egy lapáttal, és ami az NBA-t mára a világ egyik legnagyobb üzletévé tette.

De még mielőtt a profi ligát átalakították volna a saját játszóterükké, el kellett dönteni, hogy melyikük lesz az NCAA 1979-es bajnoka.

Akkor még nem volt sem Bracket Challenge, sem internet, mégis ez folyt a csapból. Persze nem a Sycamores–Spartans párosítása érdekelte az embereket, hanem a Bird–Magic-csata.

Birdöt egy évvel korábban, az 1978-as játékosbörze 6. helyén draftolta a Boston Celtics, ő azonban visszatért a végzős évére az egyetemre. Az NBA 1980-ban meghozta a Bird-szabályt, azóta senki nem csinálhat ilyet; aki jelentkezik a draftra, annak profinak kell állnia.

A Celtics Bird nélkül az elmúlt 29 évének legrosszabb produkcióját nyújtotta, míg Larry Legend dominált az NCAA-ben: 28,6 pontot, 14,9 lepattanót és 5,5 gólpasszt átlagolt, amivel egyértelműen kiérdemelte az Év Játékosa díjat, az Indiana State pedig fennállása során először volt ott a March Madnessen.

Mindeközben az északon szomszédos Michigan államban egy bizonyos Earvin Johnsonért rajongtak az emberek. Korábban még nem látott stílust honosított meg azzal, hogy 206 centis magassággal játszott irányítót, sokakat Oscar Robertsonra emlékeztetett, csak még nála is látványosabb volt. Azt is lehetett tudni, hogy jelentkezik az 1979-es draftra, és mivel a Final Fourban Birddel külön ágra kerültek, csak a döntőben játszhattak egymás ellen először.

Amíg Magic és a Spartans az elődöntőben 101–67-re agyonverte az akkori torna Hamupipőkéjét, a Penn Egyetemet (Johnson „szerény” 29 pontos, 10 lepattanós, 10 gólpasszos tripladuplájával), addig Birdéknek jóval nehezebb dolguk volt a két évvel későbbi draftelső, Mark Aguirre vezette DePaul Egyetem ellen. A Sycamores kiélezett csatában nyert végül 76–74-re, Bird még Magic teljesítményét is tromfolta, 36 pontot, 16 lepattanót és 9 gólpasszt jegyzett.

Összejött tehát az álomdöntő, a kosárlabda meghatározó alakjainak első párharca. A finálét az első találkozásukként harangozták be, azonban ez tévedés. Néhány évvel korábban ugyanis mindketten részt vettek egy meghívásos kosaras táborban Kentuckyban, ahol viszont csapattársakként játszottak. Magic visszaemlékezése szerint mindketten cserék voltak, de ahányszor a kezdők ellen kellett játszaniuk, mindig nyertek. Birdben ugyanakkor csak az maradt meg, hogy Magic sosem passzolt neki.

Na de vissza a fináléhoz. Habár az Indiana State-nek jobb volt a mérlege, a Michigan State számított esélyesnek, de talán még az eredmény is másodlagos volt, mindenki a két fiatal szupersztárra volt kíváncsi.

És hogy mennyire mindenki?

Még most is, és valószínűleg az is marad.

A helyszínen, Salt Lake Cityben is dugig megtelt a csarnok 1979. március 26-án, 15 000 szerencsés ember lehetett szemtanúja a Bird–Magic-háború első csatájának.

Egyformák, mégis különbözőek

Ami aztán elmaradt a várakozásoktól, már ami az izgalmakat illeti. A Spartans félidőben 9 ponttal vezetett, a végére 11 lett a különbség, 75–64-re nyert Magic csapata. Bird pocsékul célzott (7/21 mezőnyből), összesen 19 pontot dobott, de leszedett mellé 13 lepattanót, és volt öt labdaszerzése. Igaz, csak két asszisztot osztott ki, és hatszor eladta a labdát. Magic 24 ponttal zárt 7 lepattanó és 5 gólpassz mellett, és neki is volt hat eladott labdája. Őt választották a torna legjobb játékosának, azaz mindketten komoly egyéni elismeréssel zárták le egyetemi pályafutásukat.

Bird azóta is élete legfájóbb vereségeként tartja számon ezt a mérkőzést, a mai napig nem szeret róla beszélni.

1979 őszén együtt léptek be az NBA kapuján, és egy év eltéréssel léptek ki. Magic 1991-ben jelentette be, hogy HIV-fertőzött, ami miatt azonnal visszavonult (aztán 1996-ban egy fél szezonra visszatért), Birdnek pedig 1992-ben már olyan állapotban volt a háta, hogy azzal már nem lehetett játszani. De azért 1992-ben mindketten ott voltak a Dream Team tagjaként a barcelonai olimpián, amivel érdemben lezárták legendás pályafutásukat.

Mindketten háromszor nyerték el az alapszakasz legjobbjának járó MVP-címet, Bird ugyanennyiszer volt bajnok, míg Magic ötször ért fel a csúcsra. 

Közben összebarátkoztak, a mai napig ápolják a jó kapcsolatot. Történt ugyanis, hogy 1985-ben a Converse közös reklámot szeretett volna forgatni, ebbe pedig Bird csak egy feltétellel egyezett bele: a családi fészekben, French Lickben kell felvenni az egészet, méghozzá a kertben található pályán. Magic kora reggel megérkezett, rögzítettek néhány jelenetet, aztán jöhetett az ebéd. A Lakers kosarasa elindult a saját lakókocsijába, de Bird mama rárivallt, hogy neki bizony a házban van a helye a család mellett. A közös étkezés után a két ikon bejárta a birtokot, és rájöttek, hogy tulajdonképpen nagyon sok közös van bennük.

Hasonlóak voltak, de mégis mások. Az egyik fekete, 1000 wattos mosollyal, állandó jókedvvel, kedvességgel, a másik fehér, „kicsit” arrogáns, az ellenfelet halálra szekálta, mesterfokon űzte a lélektani hadviselést.

Az a bizonyos 1979-es döntő pedig nem csak azért bír jelentőséggel a mai napig, mert a párharcuk első felvonása volt. Amikor 1982-ben újra szabaddá váltak a közvetítési jogok, komoly licitháború alakult ki, amit végül a CBS nyert meg, a csatorna pedig azóta is birtokolja, jelen állás szerint 2032-ig. De nemcsak az egyetemi, hanem az NBA-meccsek nézettsége is megugrott, amikor ez a két játékos profinak állt.

Pedig nem csináltak semmit, csak kosaraztak. Valószínűleg ők maguk sem gondolták, amikor 42 évvel ezelőtt, a 20-as éveik elején járó amatőr egyetemistákként pályára léptek, hogy nem csupán nekik, de egy teljes sportág számára is sorsfordító lesz az a meccs.

(Borítókép: Larry Bird és Earvin „Magic" Johnson átveszi az NBA Életműdíját 2019-ben. Fotó: AFP.)