Valóságshow-sztárból egy pillanat alatt NBA All-Star lett

GettyImages-1366506659
2022.02.12. 10:33
20 évesen és 182 naposan kapott meghívót LaMelo Ball, a Charlotte Hornets irányítója az NBA 2022-es All-Star gálájára. A fiatal tehetség a világ legjobb kosárlabda-bajnokságának egyik legdinamikusabban fejlődő játékosa, sőt, szakértők szerint rövid időn belül már a liga legmeghatározóbb játékosai között kell számolnunk vele. De hogyan juthatott el ilyen gyorsan a csúcsra a még mindig csak 20 éves Ball úgy, hogy pár éve még inkább egy valóságshow-ból ismerte a nevét a publikum, mintsem kosárlabdával kapcsolatos tevékenységei miatt.

A mai sportvilágban önmagában nem meglepő hír, ha egy fiatal tehetség már a húszas évei elején sportága legmagasabb szintjén, a profik között is megállja a helyét és meghatározó játékossá növi ki magát. Az viszont már szokatlanabb, ha egy játékos úgy válik szinte egy pillanat alatt a sportág csillagává, hogy végig se járta a „ranglétrát”, nem játszott a profi liga előtt utánpótlás szinten vagy Amerikában egyetemi bajnokságban. 

LaMelo Ball pontosan egy ilyen játékos. A még mindig csak 20 éves zseni eddig még csak rövidke pályafutása is párját ritkítja a sportágban, sőt, már meg is kapta első behívóját az igazi csillagok közé, azaz az NBA 2022-es All-Star gálájára. Ezzel Ball lett a történelem negyedik legfiatalabb játékosa, aki február végén pályára léphet a gálán.

Mielőtt ráfordulnánk a Charlotte Hornets irányítójának eddigi pályafutására, vessünk egy pillantást arra, hogy mely játékosoknak sikerült hamarabb eljutniuk a liga All-Star gálájára. A listát Kobe Bryant vezeti, aki 19 évesen és 169 naposan kapta meg élete első meghívóját. A jelenkor egyik uralkodója, LeBron James 20 éves és 52 napos volt első All-Star gáláján, míg Magic Johnson mindössze kilenc nappal fiatalabb korában lépett pályára a legjobbak között, mint Lamelo Ball. 

Az említett játékosok kivétel nélkül legendává nőtték ki magukat a liga történelemkönyvében, így nem meglepő, hogy LaMelo Ball is hatalmas potenciállal és fényes jövővel bír a világ legjobb kosárlabdázói között. 

17 évesen valóságshow-sztár volt saját kosárlabdacipő-márkával

Fontos megjegyezni, hogy LaMelo Ball amerikai szinten celebcsaládnak mondható közegből érkezett a kosárlabdapályára, így élete sztárrá válása előtt is már a kamerák előtt forgott. Édesapja, LaVar Ball korábbi kosárlabda- és amerikai-futball-játékos, továbbá üzletember, ruházati márka tulajdonosa és közszereplő. Lavar Ball elsősorban azzal szerzett magának hírnevet a sportmédiában, hogy három fiát (LaMelo, LiAngelo és Lonzo Ball), miután lábra tudtak állni, elkezdte kosárlabdázónak edzeni és hangzatos kijelentéseket tett, hogy fiai bizony a világ jövőbeli legnagyobb sztárjai lesznek. Továbbá hozzátette, hogy a hét bármelyik napján legyőzné Michael Jordant a pályán.  

A Ball család 2017 óta egy saját valóságshow-t is gyártott az amerikai médiában, Ball in the Family címmel. Ennek köszönhetően már profi kosárlabda-karrierje előtt is hatalmas ismertséggel bírt LaMelo Ball Amerikában, pályafutását elsőéves kora óta országos sportmédiaoldalak követték a közösségi médiában. 

Egyébként LaMelo a legkisebb Ball-testvér a családban, a legidősebb, Lonzo jelenleg a Chicago Bulls játékosa, míg a középső testvér, LiAngelo nem futott be olyan fényes karriert, mint testvérei, neki pár próbajátékon kívül nem osztottak több lapot NBA-csapatoknál. LaMelo azzal is kitűnt korosztályából, hogy 17 évesen már saját, névre szóló cipőmárkával rendelkezett. 

Chino Hillsből Litvánián keresztül vezetett a profivá válás útja

Finoman szólva sem mondhatjuk, hogy LaMelo Ball végigjárta volna a hagyományos „ranglétrát”, mielőtt megérkezett volna az NBA világába. Pályafutását Kalifornia egyik legpatinásabb környékén, Chino Hillsben kezdte, viszont tizenegyedikes évfolyama előtt vezetőedzője miatt elszerződött a csapatból és meglepő módon Litvánia felé vette az irányt, ahol a BC Prineai csapatánál próbálta ki magát. Innen hamar visszavezetett az útja Amerikába és az édesapja által létrehozott ligában, a JBA-ben játszott, mielőtt az egyetemi évek következtek volna. 

Igen ám, de LaVar Ball más utat gondolt ki fiának, és ahelyett, hogy a UCLA egyetemen kosarazzon, mint a testvérei, Ausztráliába utazott, ahol egy évet az élvonalbeli Illawarra Hawks csapatánál játszott. Üstökösként robbant be az ausztrál kosárlabdázás világába, és annak ellenére, hogy mindössze 12 mérkőzésen lépett pályára, elnyerte az Év Újonca díjat a ligában. 

Charlotte-ban kezdte el írni a történelmet

Ausztrália után nem volt már kérdés, hogy 19 évesen beadja jelentkezését a 2020-as NBA draftra. Sőt, még az ausztrál élvonalban játszott mérkőzései alatt a sportág szakemberi biztosra vették, hogy előkelő helyen, az első választások között fog elkelni a legfiatalabb Ball játékjoga. A koronavírus által sújtott időszak kellős közepén rendezett online játékosbörzén végül a 

Charlotte Hornets vette le a listáról LaMelo Ballt az első kör harmadik helyén. 

Ezzel egyből történelmet is írtak a Ball-testvérek, mivel LaMelo és Lonzo lett az első olyan testvérpár a ligában, akiket az első öt választás valamelyikén választott ki csapatuk. Komoly várakozások azonban nem övezték LaMelo első NBA-s évét, mivel csapata, a Charlotte Hornets érkezése ellenére is a liga gyengébb csapatai között volt számon tartva. 

Ennek ellenére kiváló első évet teljesített Ball a Hornetsnél, még úgy is, hogy több mint 30 meccset kénytelen volt kihagyni sérülése miatt. Amikor viszont pályán volt, akkor bizony maradandót alkotott. 51 mérkőzésen lépett pályára, a pontátlaga meccsenként 15 egység környékén mozgott, míg átlagosan hat gólpasszt és hat lepattanót gyűjtött össze. 

Az idény végén Ausztrália után az NBA-ben is megválasztották a szezon legjobb újoncának.  

A második évében villámrajtot vett csapatával és jelenleg – az alapszakasz derekán – a Charlotte Hornetsre már egy komoly keleti csapatként tekinthetünk, akikkel kötelező számolni. LaMelo Ball nem csupán egy egyszerű irányító, kiváló pontszerző és passzoló képességekkel rendelkezik, amit elképesztő atletikus mozgásával fűszerez meg minden mérkőzésen. Egyértelműen kinőtte magát a Hornets franchise játékosává, és belegondolni is ijesztő, de már most 20 évesen csapata meghatározó klasszisa. Éppen a héten vált a Hornets történetének harmadik legeredményesebb játékosává az első 100 mérkőzést tekintve. 

Az újabb mérföldkő Ball pályafutásában a február 20-án sorra kerülő clevelandi All-Star gála lesz, ahol tovább írhatja különleges történetét. És hogy mit tartogat Ball számára a jövő? A válasz erre csak az lehet, hogy határ a csillagos ég. Érdemes megnézni a fiatal irányító arcát abban a pillanatban, mikor megtudta, hogy beválogatták a 2022-es szezon csillagai közé. 

 (Borítókép:  Charlotte Hornets 2022. január 23-án. Fotó: Jacob Kupferman / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

30 perce

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

2 órája

Neked ajánlott