Tíz éve vette be New Yorkot a babaarcú forradalmár

GettyImages-162809405
2023.02.28. 17:44
Tíz éve játszották azt a mérkőzést, amelyen New York és a (sport)világ rádöbbent, hogy Stephen Curry milyen nagyszerű kosaras. A Golden State Warriors 2013. február 27-én – amikor Magyarországon már 28-át írtak – a Madison Square Gardenben lépett fel NBA-mérkőzésen. Az együttes 109–105-re kikapott ugyan, Curry viszont 54 pontos karriercsúcsot ért el, amellyel egy csapásra beindult a babaarcú forradalmár karrierje. És nem elhanyagolhatóan a Golden State mai napig tartó sikerszériája.

Előző este Indianapolisban játszott a Golden State, és 108–97-re alulmaradt egy olyan meccsen, amelyiken bunyó tört ki Roy Hibbert, a Pacers centere és David Lee, a vendégek magasbedobója között. A dulakodásban Steph Curry is részt vett, és a liga 35 000 dollárra bírságolta az akkor 24 éves irányítót. Aki ennek ellenére is 38 pontot dobott, benne hét triplával.

Így érkeztek el a kaliforniaiak a back-to-back dupla erőpróba második mérkőzésére a Gardenbe, a világ leghíresebb (kosár)csarnokába.

Akkoriban a Warriors még nem volt dinasztia, csak kuriózum. A későbbi szupercsapat magva, a Steph Curry, Klay Thompson, Draymond Green trió már ott volt a parketten, de még nem lehetett sejteni, hogy valami különleges van készülőben. Az edző még nem Steve Kerr volt, hanem Mark Jackson. Kerr akkoriban televíziós kommentátorként kereste a betevőt, és éppen repült haza egy általa közvetített meccsről. Átlagos, szürke, tél végi szerda este volt.

Emlékszem, ültünk a gépen, és többen néztük a Knicks–Warriors-meccset. Steph mindenkit lenyűgözött. Innen is, onnan is hallottam az ámuldozó kiáltásokat egy-egy mesés tripla láttán. Akkor még nem tudtam, hogy hamarosan a játékosom lesz

– idézte fel Kerr a történelmi estét.

Steph a második negyedben begyújtotta a rakétákat. Ziccert dobott. Eleresztette egyik szabadalmaztatott floaterét. Tollpihe puhaságú középtávoli tempókat dobott. És persze egyik hármast verte be a másik után. Tizenhárom triplával kísérletezett, és azokból tizenegy célba talált – ez 84,6 százalékos teljesítmény a hármas vonalon túlról!

Pedig lassan indult be, négy pontot szerzett az első negyedben, aztán viszont annál jobban rákapcsolt. Huszonhárom a másodikban, tizenegy a harmadikban és tizenhat a negyedikben!

Amikor a füst leülepedett, 54 pontnál állt meg a számláló. Egyéni (azóta megdöntött) karriercsúcs, NBA-idényrekord. 

Curry 54–51-re túldobta a csapata maradék részét. A másik négy kezdő (Green, Thompson, Harrison Barnes, Andris Biedrins) összesen 13 pontot szerzett, Curry több mint négyszer annyit. Steph mind a hét büntetőjét értékesítette.

Hogy akkor mégis miért kapott ki a Warriors? 

A vége előtt 4:42 perccel Curry bebombázott egy lehetetlen triplát. Amikor visszafelé futott, Green feltette a jobb kezét, hogy pacsizzon a társával, de Steph annyira belelkesedett a kosarától – amivel 100–99-re átvette a vezetést a Warriors –, hogy nem vette észre Draymond nyitott tenyerét, és egyszerűen elfutott mellette.

Kristálytisztán emlékszem a jelenetre. Steph egy gyors lerohanás végén lefékezett a triplavonal előtt, és elengedte a labdát, kosár. Örömében úgy ugrált visszafelé, mint egy bakkecske. És simán elfutott Draymond mellett, mert nem vette észre a pacsizásra emelt jobb kezét. Életem legviccesebb pillanata volt.

– mondta Klay Thompson.

Green sem felejtette el.

Hű, de gáz volt! Én pacsizni akarok, Steph meg elfut mellettem. El akartam süllyedni…

A meccs 105–105-re állt, és már csak 88 másodperc volt hátra. Curry felugrott a tizennegyedik triplakísérletéhez. Addig 13-ból 11 bement, ha ez is jó, akkor alighanem győz a Warriors. De a Knicks játékosai tudták, hogy nem hagyhatják Curryt zavartalanul dobni. Raymond Felton is vele ugrott, és blokkolta a dobást. J. R. Smith megindult a megszerzett labdával, ziccer, 107–105 – innen már nem volt visszaút. A vége 109–105 a Knicksnek.

Letört pezsgősüveg, ünneplés a barátokkal

Curry végigjátszotta a meccset, 48 percet töltött a pályán. Az elképesztő dobóteljesítmény mellett fizikailag is elismerést érdemlő alakítás.   

Akkor értettem meg, hogy Steph más, mint a többiek. Különleges. És a különleges előadással a világ legkülönlegesebb színpadán rukkolt ki, a Gardenben. Ez tette annyira feledhetetlenné ezt a produkciót

– áradozott róla még tíz év múltán is Thompson.

A meccset megnézték a helyszínen Curry csapattársai a Davidsonból, az egyetemi alma materből. Steph a portán lerakta a jegyeket Thomas Sandernek, Steve Rossiternek és John Falconinak, akik az egyik palánk mögül izgulták végig a meccset. Majd jó két órát vártak a lefújás után a kapuban, mire Curry végzett a tévéinterjúkkal és a riportereknek adott nyilatkozatokkal. 

Egész New York róla beszélt. Curry elindította a sportág forradalmát, megmutatta, hogy a pálya bármely pontjáról lehet kosarat szerezni.

Aztán elmentek négyesben vacsorázni a Cafeteriába, egy közeli, sokáig nyitva tartó étterembe. Steph állta a cechet. Rendeltek egy üveg pezsgőt is. A pincér felismerte Curryt, mert látta a meccset a tévében. Zavarában letörte a pezsgősüveg nyakát, amikor megpróbálta kilőni a dugót. 

Szegény fickó. Biztos korábban még nem látott ilyet

– mosolyog Curry tíz évvel az eset után.

Előtte. De azóta szinte minden héten Currytől…

(Borítókép: Steph Curry, a Golden State Warriors játékosa a Madison Square Gardenben, New Yorkban 2013. február 27-én. Fotó:  Nathaniel S. Butler / NBAE / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves volt.

február 27., 21:08

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

3 órája

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

2 órája

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.

február 28., 15:36

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.

február 27., 20:22

  • Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

2022 óta küzdött a betegséggel.

február 27., 19:45

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

3 órája

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

49 perce

  • Címlapon
Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Elkezdték szórni a pénzt a magyarok

Fordulópont van a boltoknál.

15 perce

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22