LeBron Jamesék hosszabbítás után bejutottak a rájátszásba
Az alapszakasz vasárnapi zárását követően a két konferencia első hat-hat helyezettje egyenesen bejutott a playoffba. A negyeddöntők maradék két-két helyéért a főcsoportok 7–10. pozícióban végzett együttesei küzdenek meg szereplésért az úgynevezett playinben.
Ennek első körében keleten és nyugaton is a hetedik és nyolcadik csapott össze egymással. A nap első találkozóján a Miami Heat fogadta az Atlantát, mely a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, és végig vezetve nyert.
Los Angelesben a vendég Minnesota Timberwolves két kezdőemberét is nélkülözte, ám a sérült Jaden McDaniels és a társa megütéséért eltiltott Rudy Gobert hiányában is sokáig uralta a meccset. A második félidőben azonban a Lakers 15 pontos hátrányt dolgozott le, majd a hosszabbításban már sokkal jobb volt riválisánál.
Ezzel a Hawks és a Lakers lesz a rájátszás hetedik kiemeltje. Előbbi a Boston Celticsszel, utóbbi a Memphis Grizzlieszel mérkőzik majd meg a negyeddöntőben.
Playoff-felvezetésünket itt hallgathatja meg!
NBA, playin, 1. forduló:
Keleti főcsoport:
Miami Heat – Atlanta Hawks 105–116
Nyugati főcsoport:
Los Angeles Lakers – Minnesota Timberwolves 108–102 – hosszabbítás után
(Borítókép: Adam Pantozzi/NBAE via Getty Images)