Senki nem számított rá: mégis berobbant a rettenthetetlen óriás

GettyImages-1249666529
2023.04.28. 16:40
Már javában zajlik a tengerentúlon az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszása, amely egyben azt is jelenti, hogy a liga szépen lassan elkezdte kiosztani az alapszakasz legjobbjainak járó elismeréseket. Így kapta meg a legtöbbet fejlődő játékos díjat a Utah Jazz magasembere, Lauri Markkanen, és választották az év újoncának Paolo Bancherót. Utóbbi győzelme egyáltalán nem meglepetés, de a lista harmadik helyén végző Walker Kessler szezonbeli félelmetes teljesítménye annál inkább. Sőt a Utah Jazz centerében akkora a potenciál, hogy a liga legjobb magasemberei közé emelkedhet.

A megannyi izgalmat, drámát, nem várt eseményt és nézőponttól függően negatív vagy pozitív csalódást hozó 2022–2023-as NBA-alapszakasz egyik üde színfoltja volt Walker Kessler, aki újoncévében akkora hatást gyakorolt csapata játékára, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az egyik statisztikai mutató alapján olyannyira meghatározó volt Kessler jelenléte a parketten, hogy immár az NBA legjobb 40 játékosa között is helyet kaphatott egy aspektusban. De egyáltalán ki ez a 21 éves srác, és miért hasonlítják már tengerentúli szakértők a háromszoros év védőjének választott Rudy Goberthez?

Onnan kezdődött az egész történet, hogy 2022 nyarán a Utah Jazz elcserélte két kulcsemberét, a háromszoros All Star-játékos és háromszor Év védője-díjazott Rudy Gobertet és Donovan Mithcellt annak érdekében, hogy új irányvonalat vegyen a franchise, úgymond bevásároljon értékes draftcetlikből a következő játékosbörzékre, és fiatal játékosokkal alapozza meg a jövőt Salt Lake Cityben.

Természetesen ezt annak tudatában tették, hogy valószínűleg a következő pár évük nem arról fog szólni, hogy kiugró sikereket érjenek el, annál inkább a sportágon belül ismert tankolást kivitelezzék. 

De akármennyire meglepő lehet, nem feltétlen erről szólt a Jazz 2022–2023-as szezonja, sőt sokáig még versenyben voltak a rájátszásért.

Az előbb említett két szupersztárjuktól megváltak, és Gobertért a Minnesota Timberwolvestól bezsebeltek négy első körös draftcetlit, egy első körös cserelehetőséget, amihez hozzácsapták az újonc Walker Kessler, a veterán Malik Beasley, Patrick Beverley, Jarred Vanderbilt és Leandro Bolmero játékjogát. Akkor azonban még korántsem gondolhatták, hogy a csomag legértékesebb része nem a négy első körös draftcetli, hanem bizony az újonc Walker Kessler lesz. Főleg úgy, hogy Kessler mindössze egy kiegészítő eleme volt az üzletnek, nem köré épült a csere.

Természetesen még egyelőre nem tudni, milyen játékosok kerülhetnek Salt Lake Citybe a jövőben a draftcetlikkel, azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a 21 éves centerrel bizony aranyat talált a Jazz.

Olyannyira, hogy februárban már a hónap újoncává választották a hórihorgas centert, és az év legjobb elsőéves játékosa címért zajló versenyben is említették a nevét, de végül a harmadik helyen végzett. Ennek ellenére egy olyan csillag tűnt fel a világ legjobb kosárlabdaligájában, akitől kevesen várták, hogy ilyen rövid idő ekkora hatást gyakorol csapata játékára.

Walker Kessler középiskolai évei még a Georgia állambeli Woodward Academyben kezdődtek, ahol többek között öt blokkot átlagolt meccsenként, csapatát pedig állami bajnoki címig vezette. A középiskola után ötcsillagos tehetségként tartották számon, így a Duke, a Michigan, a Virginia és a Vanderbilt egyetemei is sorban álltak érte. Kessler azonban a North Carolina mellett tette le a voksát.

Rögtön első évében már beállított egy rekordot Észak-Karolinában: az ő nevéhez fűződött a North Carolina Egyetem történetének legtöbb blokkja egy mérkőzés alatt, ezekből egészen pontosan nyolcat jegyzett a Notre Dame elleni, 101–59-re megnyert meccsen. Második évét már az Auburn Egyetemen töltötte, ahol Kesslert a nemzet egyik legjobb dobásblokkójának tartották. Talán az sem lehetett véletlen, hogy beállította az Auburn egy szezonbeli blokkrekordját, sőt az egyetemi bajnokságban vezette a blokkolt dobások listáját.

Nem kellett sok, félelmetes statisztikái után megválasztották az egyetemen az Év Védekező játékosának, majd beadta jelentkezését az nba 2022-es játékosbörzéjére.

Itt hozzá kell tenni, hogy nem kis kockázatot vállalt ezzel Kessler, mivel egy játékos csupán egyszer adhatja be jelentkezését a draftra, és ezáltal lemondott a fennmaradó egyetemi jogosultságáról is.

A tavalyi játékosbörzén Kesslert végül az első kör 22. helyén hívta le a listáról a Memphis Grizzlies, majd rögtön tovább is passzolta a Minnesota Timberwolvesnak Tyty Washington és Jake LaRavia játékjogáért. Kesslernek azonban Minneapolisban sem volt sokáig maradása, mint előbb említettük, a Rudy Gobert köré épülő hatalmas csomag részét képezte. Így végül áttette székhelyét Salt Lake Citybe, ahol a Utah Jazz játékosaként kezdte a szezont.

Akkora elvárásokat azért nem közvetítettek felé, főleg úgy, hogy a Jazz abszolút olyan szezonra készült, ahol elsődleges célként azt tűzték ki, hogy minél jobb pozíciót szerezzenek a következő évi játékosbörzén. Magyarul nem kell megszakadniuk a játékosoknak sem, hosszú távban gondolkoznak, így a világon semmi nem történik, ha a liga utolsó negyedében végeznek év végén.

De Kessler – és egyébként az egész Jazz – nem így gondolta, és az alapszakasz végéig még arra is megvolt az esélyük, hogy az estleges rájátszásért zajló play-in tornára kvalifikáljanak. Végül a nyugati konferencia 12. helyén végeztek, de sokkal többet értek el idén, mint amire bárki is számított a szezon előtt. Ennek egyik legfőbb oka újonc centerük szenzációs teljesítménye volt, akit a sportág szakírói már rögtön elődjéhez, a többszörös All Star-választott Rudy Goberthez hasonlítanak.

De hogy jutottunk el idáig?

Kessler játékstílusa már egyetemi évei alatt is elsődlegesen a hatékony védekezése köré épült , amelyet az NBA-ben immár új szintre emelt. A 21 éves óriás nem csupán egy magasember, aki hatékonyan blokkolja a dobásokat – mert ugye adja magát, hogy aki magas, az könnyebben nyomja vissza a próbálkozásokat –, hanem festéken belüli védekezése is olyan szinten hatékony, hogy a liga legnagyobb sztárjai is rendre megszenvedtek ellene.

Erre az egyik legárulkodóbb adat, hogy Kessler januárban lett teljes értékű kezdőjátékosa a Jazznek, és úgymond regnálása előtt a Jazz a liga utolsó csapata volt, ami a festékben kapott pontokat illeti. Amióta viszont Kessler kezdő centerként játszik, a Utah rögtön feljött a 15. helyre ebben a mutatóban. Ez az eredmény főleg úgy figyelemre méltó, hogy ebben a periódusban veszítették el másik védekező ászukat, Jarred Vanderbiltet.

Kessler hatalmas védekezésbeli hatása így nemcsak saját mutatóin, hanem csapata teljesítményén is rögtön megmutatkozott. A center kiugró számainak két fontos kulcsa van.

Az egyik hatalmas és erős testalkata, ami a palánk alatti védekezésben kifejezetten hasznos, sőt elengedhetetlen. A másik pedig játékstílusából adódik: Kessler mindig ott van a festékben, nagyon ritkán mozdul ki onnan, és Brook Lopezhez hasonlóan elsajátította azokat az apró trükköket, amelyekkel hatékonyan elkerüli a három másodperces védekezési szabálytalanságot.

Egyetlen kis hiba azért rejlik még a játékában: viszonylag sűrűn előfordul, hogy felugrik a dobócselekre, így faultokat harcolhatnak ki rajta ellenfelei. De ezt még bőven betudhatjuk tapasztalatlanságának, hiszen csak nemrég fejezte be karrierje első NBA-s idényét.

Ha megnézzük Kessler módszerét, megfigyelhetjük, hogy védekezésnél mindkét kezét egyenesen felfelé tartja, így a játékvezetők egyértelműen láthatják, hogy nem kezdeményez kontaktust sem a testével, sem a karjával.

Ez egy rendkívül okos taktika, de meg kell jegyezni, hogy ez a védekezési stílus azzal jár, hogy sokkal kevesebb lehetősége van ellopni a labdát ellenfeleitől.

Gyors kitekintőként tegyük hozzá, hogy a liga legjobb védekezőjátékosai, akár a múltból Hakeem Olajuwon vagy a jelenből Anthony Davis olyan technikát alkalmaznak, amellyel az egyik karjukat függőlegesen felemelik, míg másik karjukat oldalt hagyják, hogy meglegyen annak is az esélye, hogy ellopják az esetleges passzokat, leosztásokat.

Na de visszakanyarodva Kesslerhez, először is nézzük meg leglátványosabb megmozdulásait az alapszakaszból, amelyeken többek között a liga legnagyobb sztárjainak dobásait, próbálkozásait is a lelátóra küldte ellentmondást nem tűrően.

Immár láthattuk, hogy védekezésben Kessler már-már a liga rettegettebb játékosai közé tartozik, de joggal merülhet fel a kérdés: mi történik, ha intenzívebben kimozdítják ellenfelei a pozíciójából? A Utah játékstílusa kényesen ügyel arra, hogy Kessler a lehető legkevesebb alkalommal találja magát úgynevezett missmatch pozícióban, mikor az ellenfele egy alacsonyabb, sokkal gyorsabb játékos. De amikor ilyen helyzetbe kerül, centerekre nem jellemző módon viszonylag gyors tempóban reagálja le az eseményeket, lábbal is nehezebb megverni, mint egy átlag ötöst.

ha a támadó oldalon nyújtott teljesítményét nézzük, hamar rájövünk, hogy dobásait még bőven van hova fejleszteni.

Egyébként sem a centerekre jellemző a vajkezű dobáshatékonyság, de az amerikai óriásnak, ha csak a büntetőszázalékát nézzük – amely alig éri el az 50 százalékot – azért láthatjuk, hogy a dobás még kifejezetten gyenge része a játékának.

Ennek ellenére 70 százalék feletti hatékonysággal helyezte el dobásait a gyűrűben, ami kiugróan magas adat. Természetesen itt zsákolásokról vagy ziccerekből beszélünk, távoli dobásokkal egyelőre még nem is nagyon próbálkozik mérkőzéseken. Bár egy tripladobást azért már sikeresen elsüllyesztett a gyűrűben egy Oklahoma City Thunder elleni találkozón.

Az egyelőre még kérdőjeles, hogy a Utah Jazz tényleg megtalálta-e hosszú távon Rudy Gobert után a kezdő centerét, de azt már tényként kezelhetjük, hogy Kessler minden várakozást felülteljesített első, NBA-ben töltött idényében.

Sokan hasonlítják már konkrétan a francia óriáshoz – aki egyébként erőteljesen szenved új csapatában, a Minnesota Timberwolvesban –, ami elsőre kissé túlzónak tűnhet, de Kessler számai és hatása csapata játékára több mint ígéretes. Az alapszakaszban közel kilencpontos átlaga mellett nyolc lepattanót és két blokkot átlagolt, ami egy elsőévestől kiugróan jó mutató.

Mindenképpen érdemes lesz odafigyelni a jövőben is a Utah Jazz 216 centiméter magas tornyára.

(Borítókép: Getty Images)