Micsoda végjáték! Euroliga-győztes Hanga Ádám és a Real Madrid

2023.05.21. 21:23
A Real Madrid elképesztően szoros csatában, az utolsó negyedben jól hajrázva egy ponttal megverte az Olympiakoszt a kosárlabda-Euroliga kaunasi fináléjában. A spanyolok magyar légiósa, Hanga Ádám pályafutása során először hódította el az európai kosárelit legrangosabb serlegét.
Kapcsolódó
Történelmi Real-bravúr: Hangáék úgy jutottak négy közé, mint még senki

Történelmi Real-bravúr: Hangáék úgy jutottak négy közé, mint még senki

A magyar játékos hét ponttal és három lepattanóval vette ki a részét a sikerből.

Ha már a negyeddöntőben történelmet írt a Partizan elleni fordításával, Litvániában sem adta alább a Real Madrid, és igazán emlékezetessé tette saját szurkolói számára a kaunasi négyes döntőt. A spanyol együttes a szombati elődöntőben a nagyszünet után lehengerlő teljesítményt nyújtva, komolyabb izgalmak nélkül verte a nagy rivális Barcelonát (78–66), így bejutva a sorozat 2023-as fináléjába.

A királyiak – kezdőjükben Hanga Ádámmal, aki a Partizan elleni feltámadás egyik főhőse volt – a háromszoros győztes Olympiakosszal csaptak össze az aranyért. Az első negyed nem alakult túl jól, a görögök hétpontos előnyre tettek szert, a folytatásban viszont kiegyenesedett a madridiak játéka, akik ezúttal a 36 esztendős Sergio Rodriguez vezérletével kezdtek felzárkózni. A nagyszünetre akár előnnyel is mehettek volna a találkozó ezen periódusában a hárompontos kísérleteket sokkal hatékonyabban értékesítő királyiak, végül viszont be kellett érniük 45–45-ös egállal.

Hanga inkább védekezésben kapott szerepet, többnyire Kosztasz Papanikolauval „birkózott mezőnyben”. A feladatot viszonylag jól megoldotta, hiszen a 204 centis csapatkapitány ezúttal csak hat pontig, három lepattanóig jutott a meccsen. Többek között az ő játékból való kikapcsolása is kellett ahhoz, hogy a Real a mérkőzés második felében felül tudjon kerekedni ellenfelén.

Az utolsó negyed első pontjait az Olympiakosz szerezte, így hattal ellépve Hangáéktól. A folytatásban hol négy, hol hat ponton billegett a különbség, és úgy tűnt, innen már a görögök nem tudnak veszteni. A hajrát mégis a spanyolok bírták jobban, az utolsó percben szó szerint ült minden, amivel megpróbálkoztak. A finálé utolsó hét pontját ők szerezték, elképesztő végjátékban, mindössze három másodperccel a dudaszó előtt, megfordítva a találkozót és megszerezve a klubtörténet tizenegyedik Euroliga-elsőségét (78–79).

A magyar légiós 11 perc alatt két pontot dobott, és három lepattanót szerzett. A 2011 óta Spanyolországban játszó, 34 éves kosaras összességében a negyedik, sorozatban pedig a harmadik Final Fourjában szerepelt, immár egy arany-, valamint két ezüstérem a mérlege.

A spanyol királyi gárda újabb aranyérmével tovább javította eddigi rekordját, továbbra is a sorozat valaha volt legeredményesebb csapata.

A négyes döntő bronzérme a Monacóhoz került, miután 78–66-ra legyőzte a Barcelonát.

KOSÁRLABDA-EUROLIGA
DÖNTŐ (KAUNAS)
Olympiakosz–Real Madrid 78–79 (24–17, 21–28, 18–14, 15–20)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást

Világrekordért indultak, de az is masszív siker, hogy mindketten túlélték a próbálkozást

Életveszélyben ismerszik meg igazán az ember…

tegnap, 19:20

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.

február 28., 21:08

  • Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Ez az igazi karácsonyi csoda?

március 1., 06:11

  • Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár

Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.

február 28., 15:40

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Címlapon
A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

A Rózsadomb villái inspirálhatták a három Oscar-díjjal elismert A brutalista alkotóit

Akár a világörökség részét is képezhetné.

tegnap, 20:05

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

tegnap, 17:58