Megrázó olaszországi élményeiről mesélt a magyar válogatott kosarasa

„Régen teljes tragédiának vettem, ha nem sikerült jól egy mérkőzés, ma már jobban kezelem – mesélte az adás elején mentalitásáról Volosinovszki György kérdésére. – Teljes letargiába tudtam süllyedni, ha nem dobtam egy meccsen tíz, tizenöt, húsz pont felett. Maximalista vagyok, ezt mindenki elmondja rólam és tudom én is magamról. De hála istennek ebben sokat fejlődtem az évek alatt. Nyilván, mai napig előfordul, ha egy igazán fontos mérkőzésen nem úgy megy a játék, tudok rajta agyalni még most is több napig.”

Álomból rémálom

Az Alba magyar válogatott alacsonybedobója ezt követően felidézte pályafutása legfőbb pillanatait, elmesélte, mennyire magától értetődőnek tűnt, hogy korábban szintén profiként kosarazó édesapja nyomdokaiba lépjen Kaposváron. Hogy bár szeretett volna a lehető legjobb helyre kerülni, első klubváltása mennyire nem jött be, ellenben azzal, amikor Zalaegerszegről a Pakshoz került, ahol érett játékossá válhatott. Innen vitte el a korszak hazai sikercsapata, a Szolnok, mellyel hat idény alatt négy bajnoki címet és négy Magyar Kupát is nyert, mielőtt újabb sorsfordító döntést hozott volna meg...

Kimentem Olaszországba légióskodni. Ideje volt már, mert nagyon sokat kérdezgettek, győzködtek, miért nem mentem fiatalabb koromban külföldre játszani, főleg úgy, hogy 23 éves koromtól kezdve mindig hívtak. De csak ekkor döntöttem úgy, hogy eljött az a lehetőség, amelyet nem szabad kihagyni.

Ez a lehetőség a Reggio Emilia invitálása volt. Ám amilyen sokat várt a külföldi karrierrel Vojvoda, olyan gyorsan szakadt vége rajta kívül álló okokból. Jött ugyanis a koronavírus-járvány, amely miatt idő előtt lefújták az olasz bajnokságot, az alacsonybedobó pedig mindössze hét hónappal az egy plusz egy évre szóló szerződése aláírása után már újra idehaza volt.

„Április negyedikén állt le a bajnokság hivatalosan – igen, még a pontos dátumra is emlékszem. De már előtte sem játszottunk, mert pont abban a régióban voltam, ahol azokban a hetekben a legrosszabb volt a covidhelyzet az egész világon. Nem volt jó élmény, mikor a tévében azt látod, hogy naponta több ezer ember hal meg.

Nyilván mondtam, hogy inkább ne. Én viszont kint ragadtam.”

A háromszor is az év legjobb magyar kosárlabdázójának választott sportoló hétköznapjait a félelem és az aggodalom járta át ebben az időszakban.

Nagyon megijedtem, el ne kapjam én is. Akkor még nem igazán tudtunk semmit, csak azt láttuk, egyre többen halnak bele. Azon gondolkoztam, több évig hívtak külföldre, nekem pedig pont akkor sikerült kimennem, amikor mindez közbejön. Nem égi jel, hogy nekem nem szabad légiósnak lennem? Nem szoktam hinni az ilyesmiben, de ott azért elgondolkodtam. Egyszer próbálom ki magamat külföldön, erre jön a világjárvány, ami keresztbe veri a légióskodást. Úgy vágtam neki, szeretnék legalább három évet kinn tölteni, és utána hazajönni még egy magyar csapathoz. Ebből a három-négy évből lett hét hónap. Nem volt jó érzés.

Ekkor talált rá az Alba Fehérvár megkeresése, amin nem sokat gondolkodott, annak ellenére sem, hogy Olaszországban marasztalták volna a járványhelyzet csillapodásával. Mint mondja, már leginkább a családjára koncentrált, arra, hogy közösen hol lenne nekik a legjobb.

Már a fia javítja a hibáit

Beszélt arról is, támogatná-e a most négyesztendős fiát, hogy kövesse a „családi őrületet”, és apja, valamint nagyapja után szintén kosárlabdázónak álljon.

„Nem erőltetném rá, ez egyértelmű. Abban szeretném maximálisan támogatni, amit csinálni szeretne. Az látszik rajta, hogy nagyon szereti a kosárlabdát, otthon van egy palánk, nem telik el úgy nap, hogy egymással ne játszanánk egy meccset. Nagyon imádja a labdát, kezdi megérteni a szabályokat, hogy mi miért van. Ez számomra megdöbbentő. Az elmúlt pár hónapban lett a szokása, hogy leül és megnézi a meccset. Rendesen végignézi, nemcsak ott van a csarnokban és játszik a többi gyerekkel, hanem négy, szeptemberben ötévesen leül, figyel és tanul is. Számomra teljesen megdöbbentő, hogy ennyire érdekli, és amikor hazamegyünk, és otthon játszunk a kis palánkra, majdnem, hogy engem tanít, hogy én mit csináljak. Ez felfoghatatlanul jó érzés.”

Az Alba az előző idényben ezüstérmet nyert a magyar kosárbajnokság élvonalában, a fináléban öt meccsen maradt végül alul a címvédő Falcóval szemben.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!