Valerio-Bodon napokon belül aláír a South Bay Lakershez

2023.10.18. 12:18
Valerio-Bodon Vincent napokon belül szerződést köt az észak-amerikai G ligában szereplő South Bay Lakers kosárlabdacsapatával – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 A 22 éves magyar válogatott játékos szeptemberben kapott egy úgynevezett E10-es szerződést a Los Angeles Lakers NBA-csapatától. A tehetséges kosaras így az elmúlt hetekben LeBron Jamesékkel készülhetett, és a profiliga előszezonjában vasárnap a Milwaukee Bucks ellen pályára is lépett, öt percet játszott. A hét elején ugyanakkor a kaliforniai gárda jelezte, hogy lemond a játékjogáról.

Valerio-Bodon menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a korábban kötött megállapodás értelmében most a G ligában érdekelt South Bay csapatához ír majd alá a dominikai születésű játékos, ami „várhatóan a napokban megtörténik”.

A közleményből kiderül, hogy a kosaras a csapat november elején induló edzőtáboráig egyéni képzéseken és fejlesztésen vesz részt, a bajnoki szezon pedig november 10-én rajtol.

A menedzsment most azt is közölte, hogy Valerio-Bodon Vincent hasznos időt töltött a Los Angeles Lakersnél, amely pozitív visszajelzéseket adott róla, és az edzői stáb összességében kedvező véleménnyel volt a teljesítményéről.

Külön kiemelték azt, hogy Vincent nem volt megilletődve, nagyon otthonosan mozgott az edzések során, ami nagy erény ebben a közegben. A védekezésben nyújtott aktivitását elismerték, szerették, és sok potenciált látnak benne. Vincent meg tudta mutatni, hogy a dobás már most erőssége

– áll az MTI által idézett közleményben. A szakemberek szerint ugyanakkor a kosarasnak fejlesztenie kell a fizikumát, valamint a gyűrűközeli befejezéseket kontakttal, illetve a labdavezetést.