És akkor jött a végzetes tőrdöfés, ahogy már oly sokszor
További Kosárlabda cikkek
-
LeBron James túlszárnyalta az 50 000 pontot, és hol van még a vége?!
- Súlyos sérülése után ketten támogatták a büntetőhöz, az egész lelátó hősként ünnepelte – videó!
- Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
- Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
- Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
A Golden Strate Warriors és a Sacramento Kings rivalizálása lassan az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagy párharcainak sorába emelkedik. A két észak-kaliforniai szomszédvár a legutóbbi rájátszásban is szembekerült egymással, és az akkor még címvédő Warriors csak 4–3-ra tudta legyűrni a fiatal Királyokat, az utolsó meccsen Stephen Curry egyéni playoff-csúcsot jelentő 50 pontjával. Ráadásul idegenben... Más kérdés, hogy utána a nyugati konferencia elődöntőjében a Los Angeles Lakers megállította Steve Kerr edző gárdáját.
A Warriors a mostani előszezonban régi önmagát idézi. Curry MVP-formáját hozza, a két fontos erősítés, a minden idők egyik legjobb irányítójának számító Chris Paul 38 évesen is biztos pont, a 208 centis Dario Saric pedig a dalmáciai Sibenikből, a legendás Drazen Petrovic szülővárosából a csapat meglehetősen gyenge centersorát hivatott erősíteni.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a még mindig csak 21 éves Jonathan Malangu Kuminga, a kongói ugrógép élete formájában kosarazik (18 pont a Kings ellen), akkor jogosnak tűnik a bizakodás San Franciscóban.
Ilyen előzmények után fogadta a Golden State helyi idő szerint szerda este a Sacramento Kings csapatát telt ház, 18 064 néző előtt az öbölparti Chase Centerben.
Nos, három és fél negyeden keresztül a vendégek uralták a mérkőzést, a közönség nagy megrökönyödésére. De'Aaron Fox és Keegan Murray szórta a kosarakat, előbbi 25, utóbbi 24 pontig jutott, és 94–77-nél eldőlni látszott a meccs.
Steph Curry azonban másként gondolta. Elkezdte ontani a hármasokat, és 6,1 másodperccel a lefújás előtt, Fox kinyújtott karja fölött bevitte a végzetes tőrdöfést, a „daggert”, ahogy odaát mondják, és a szenzációs hárompontossal 116–115-re megnyerte a meccset a házigazda, miután Fox távoli kísérlete az utolsó másodpercben még a gyűrűt sem találta el.
A 36. születésnapja felé araszoló kétszeres alapszakasz- és egyszeres döntő-MVP 30 pontot szerzett 10/18-as mezőnymutatóval, ezen belül a hármasait 66,6 százalékkal értékesítette, 12-ből 8-at a helyére juttatott. Emellett 4 lepattanó, 5 gólpassz, 1-1 labdaszerzés és blokk a nagyszerű statisztika.
STEPH CURRY GAME WINNER! pic.twitter.com/swvO9bjd6W
— NBA (@NBA) October 19, 2023
Curry fantasztikus meccsnyerő hármasa
Hogy mennyire presztízsmeccsnek tekintette a két edző, Kerr és a korábban a Warriors stábját erősítő Mike Brown az összecsapást, azt jól mutatja, hogy az előszezonban szokatlan módon jó sokáig a pályán tartották sztárjaikat. Curry és Andrew Wiggins 31, Klay Thompson egyenesen 32 percet játszott, de Paul 31, Kuminga 29, Saric 28 perce is inkább a playoffot idézte, nem a preseasont. A Kingsnél Murray 36, Domantas Sabonis 34, Harrison Barnes 33, Fox 32 percet töltött a pályán.
A Warriors mind a négy előszezonbeli meccsét megnyerte, benne két győzelemmel a Los Angeles Lakers ellen, a Kings pedig mind a négyet elvesztette. A Golden State még úgy is veretlen, hogy két alapembere, a könnyebben sérült Draymond Green (aki nemrégiben kapott egy négy évre szóló, 100 millió dolláros szerződéshosszabbítást) és a betegeskedő center Kevon Looney szerda este nem is játszott.
Ismét kell egy szót ejteni Victor Wembanyamáról, a San Antonio Spurs 19 éves, 224 centis francia fenoménjéről. A Spurs 117–103-ra legyőzte a Houston Rocketset, „Wemby” ugyan most csak 15 pontot dobott, de volt egy olyan megmozdulása, amellyel megőrjítette a publikumot. Előbb lefülelte az ellenfél átadását, majd hatalmas kötényt adott Reggie Bullocknak, ami azért nem olyan gyakori a kosárlabdában, mint a futballban. Íme:
Nem csoda, hogy San Antonióban alig várják már a Dallas Mavericks elleni hazai rajtot.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij
Nyolcvannyolc éves volt.
február 27., 21:08
- Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban
Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.
február 28., 10:15
- Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben
Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.
február 28., 12:05
- Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse
A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.
3 órája
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek
Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.
február 28., 09:51
- Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában
A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.
február 27., 22:31
- Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán
Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.
február 28., 11:45
- Sport
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho
Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.
február 28., 09:45
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő
Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.
2 órája
- Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet
Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.
február 28., 13:15
- Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja
Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.
3 órája
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt
Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.
34 perce
- Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után
Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.
február 28., 18:55
- Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta
Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.
február 28., 14:58
- Címlapon
Figyelmeztet a dél-koreai hírszerzés: Moszkva kulcsfontosságú technológiát adott át Észak-Koreának
3 órája
- Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen
A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.
február 27., 20:22
- Címlapon
Kilenc éve fennáll, de újra meghosszabbították a válsághelyzetet
Szeptember 6-ig biztosan érvényben lesz.
1 órája
- Sport
Nemzeti kincs volt, most közellenség lett a Trumppal barátkozó világsztár
Magára haragította honfitársait az egyetemes sporttörténelem kiemelkedő alakja.
február 28., 15:40
- Sport
Súlyos nemierőszak-botrányba keveredett egy magas rangú sportvezető
Az angol labdarúgás legmagasabb szintjéig ér az ügy.
február 27., 18:01
- Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”
Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.
február 27., 17:47
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
A szülők, akik nem kiabálnak gyermekükkel, nehogy pszichopata legyen
Még jól is működhetne, ha nem övezné ennyi téves információ.
2 órája
- Sport
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista
2022 óta küzdött a betegséggel.
február 27., 19:45
- Címlapon
Szoboszlai Dominik volt a Liverpool legjobb mezőnyjátékosa, térdig lefutotta a lábát
Videón, ahogy válogatottunk csapatkapitánya blokkolja Barcola gólba tartó lövését.
2 órája
- Címlapon
A Liverpool legendája a PSG vereségéről: Ez volt a futballtörténelem egyik legnagyobb rablása
A korábbi bekk azt mondta a stúdióban, hogy nem akart hinni a szemének.
27 perce
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Idén még nem történt ilyen az időjárással, ránk rúgja az ajtót a tavasz
Országszerte zavartalan napsütésre lehet számítani.
2 órája