Rajt-cél győzelemmel kezdett a válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban

2023.11.10. 10:39
A magyar női kosárlabda-válogatott végig vezetve, 19 ponttal legyőzte Szlovéniát csütörtökön Sopronban az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában.

A júniusban Ljubljanában Európa-bajnoki negyedik magyarok a szlovénok ellen kezdték meg a hatmeccses selejtezőt, akik házigazdaként egyetlen mérkőzést sem nyertek az Eb-n. Az adriai gárda 2017-ben szerepelt először kontinenstornán, azóta egyszer a 14., kétszer a 10., idén pedig a 15. helyen végzett.

A magyar és a szlovén válogatott az Eb-felkészülés során kétszer találkozott májusban, és Celjében, valamint Slovenske Konjicében is Székely Norbert együttese nyert 87–64-re, illetve 94–62-re.

A Novomatic Arénába érkezett vendégeknél több ismerős is akadt, mivel korábban Eva Lisec és Zala Friskovec is játszott Szekszárdon. A szlovénok görög kapitánya, Georgiosz Dikajulakosz pedig Juhász Dorka klubedzője az olasz Schiónál.

A nemzetközi szövetség kedden közzétett erősorrendjében a magyarok a 36 csapatból a negyedik, a szlovénok pedig a 15. helyen állnak.

A soproni meccs 6–0-val indult és 20–11-gyel folytatódott, a hazaiaknál főként a török Mersinben légióskodó Kiss Virág és Studer Ágnes remekelt. Nemsokára a WNBA újonccsapatába beválasztott Juhász is megszerezte első kosarát a válogatottban, a 13. percben pedig 11 pontra nőtt a különbség. A magyar magassági fölényt az ellenfél távoli dobásokkal próbálta ellensúlyozni, majd Lelik Réka triplájával 38–24-re elhúzott a Székely-csapat. A nagyszünetben 40–28 volt az állás úgy, hogy a szlovénok mindössze kilenc pontot hoztak össze a második játékrészben.

DZSOM20231109018
Fotó: MTI

Térfélcsere után, 50–30-nál eldőlni látszott a meccs, a túloldalon csak Lisec és Liskovec jelentett veszélyt, miközben a magyaroknál öten is elérték már a hét pontot. Az 58–37-ről induló zárószakaszban már csak a hazai diadal mértéke volt kérdéses, a válogatott legjobbja Kiss lett 16 ponttal.

A magyarok vasárnap Helsinkiben lépnek pályára, majd egyéves szünet következik a selejtezősorozatban.

A 40. Eb-nek Csehország, Németország, Görögország és Olaszország ad otthont 2025-ben, ez lesz az első alkalom, hogy négy országban rendezik meg a kontinenstornát.

Eredmény, B csoport, 1. forduló

  • Magyarország-Szlovénia 70–51 (25–19, 15–9, 18–9, 12–14)

A csoport másik mérkőzésén

  • Bulgária–Finnország 65–75 (24–23, 11–10, 8–17, 22–25)

A magyarok további menetrendje az Eb-selejtezőben

  • 2023. november 12.: Finnország–Magyarország, Helsinki 15.00
  • 2024. november 7.: Magyarország–Bulgária
  • 2024. november 10.: Szlovénia–Magyarország
  • 2025. február 6.: Magyarország–Finnország
  • 2025. február 9.: Bulgária–Magyarország