Őrületes karriercsúcsot dobott a Görög Szörny, eldugták előle a labdát, balhé lett belőle

2023.12.14. 11:55
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján a kétszeres alapszakasz-MVP, korábbi bajnok Jannisz Antetokounmpo karriercsúcsot jelentő 64 ponttal segítette győzelemhez a Milwaukee Bucksot a hétvégén még a Szezonközi Torna fináléjában szereplő Indiana Pacers ellen. A mérkőzés után viszont nem volt teljesen felhőtlen a görög sztárjátékos öröme, mivel a Pacers játékosai nem adták neki oda a mérkőzéslabdát, amiből konfliktus kerekedett.

Az éjszaka folyamán kilenc mérkőzést rendeztek az NBA-ben, ezek közül pedig a legfontosabb esemény Jannisz Antetokounmpo karriercsúcsot jelentő 64 pontja volt. A Milwaukee Bucks sztárjátékosa 37 perc alatt 28 mezőnykísérletéből 20-at sikeresen elhelyezett a gyűrűben, míg a büntetővonalról 24 alkalommal volt eredményes, így pályafutása legeredményesebb teljesítményét tette le a parkettre. A Bucks ennek megfelelően magabiztosan győzött, a hétvégén még a Las Vegas-i Szezonközi Torna fináléjában szereplő Indiana Pacersnek nem volt sok esélye, a hazai csapat végig vezetett, majd 140–126-ra győzte le riválisát. 

A mérkőzés végén viszont nem várt konfliktus alakult ki a karriercsúcsot jegyző Antetokounmpo és a vendégjátékosok között, mivel a Pacers játékosai szabályosan eldugták a mérkőzéslabdát a görög sztár elől. Ezt természetesen Antetokounmpo elég rosszul viselte, nem tudott uralkodni érzelmein, majd az öltözőfolyosón a Pacers játékosai után eredt, hogy visszaszerezze a neki járó relikviát. Végül tömegjelenet alakult ki, a stábtagoknak kellett nyugtatni a görög kosárlabdázót, aki ingerülten vonta kérdőre a rivális játékosait.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón megkérdezték Jannisztól, hogy végül megszerezte-e a labdát. A görög sztárjátékos elmondta, kapott egy labdát a stábtól, de egyáltalán nem biztos benne, hogy tényleg azzal játszották-e a mérkőzést, és nem „hamisítvány”.

A játéknap további mérkőzésein is sziporkáztak a klasszisteljesítmények, Brandon Ingram, a New Orleans Pelicans játékosa 40 szerzett pontjával vezette győzelemre csapatát a Washington Wizards otthonában, míg Joel Embiid 41 egységet pakolt fel a táblára a Detroit Pistons ellen. Érdekesség, hogy a Detroit már sorozatban huszonegyedik vereségét szenvedte el az alapszakaszban.

NBA, ALAPSZAKASZ

  • Detroit Pistons – Philadelphia 76ers 111–129
  • Washington Wizards – New Orleans Pelicans 122–142
  • Miami Heat – Charlotte Hornets 115–104
  • Toronto Raptors – Atlanta Hawks 135–128
  • Houston Rockets – Memphis Grizzlies 117–104
  • Milwaukee Bucks – Indiana Pacers 140–126
  • San Antonio Spurs – Los Angeles Lakers 119–122
  • Phoenix Suns – Brooklyn Nets 112–116
  • Utah Jazz – New York Knicks 117–113