Elfelejtett hibázni a zombori óriás

GettyImages-1883331038
2023.12.29. 07:18
Nikola Jokicsnak nincs könnyű dolga, amikor ámulatba akarja ejteni a közönséget. A zombori óriás kétszer elnyerte az alapszakasz MVP-címét az NBA-ben, idén felkerült a bajnoki aranygyűrű is az ujjára, miután őt választották a döntő legértékesebb játékosának. Ám amit csütörtök éjjel művelt, arra még az ő praxisában is csak egyszer akadt példa: mármint, hogy legalább tízszer dobjon kosárra, és valamennyi kísérlete sikeres legyen.

Mondjuk, el kell ismerni, nem volt túlzottan nehéz dolga a bajnok Denver Nuggetsnek a mindössze 10/19-es mutatóval a nyugati főcsoport alsóházában szerénykedő Memphis Grizzlies ellen, amely ráadásul még legjobbját, a megbetegedett Ja Morantot is nélkülözte. No de akkor is, nem mindennap fordul elő az NBA-ben, hogy valakinek mind a 11 mezőnykísérlete pontos legyen, közte egy hárompontossal, továbbá mindhárom büntetője célba találjon, összesen 26 pontért.

Ez azonban még nem minden. Nikola Jokicsnak, mert természetesen róla van szó, még összejött 14 lepattanó és 10 gólpassz, amivel NBA-karrierje 116. tripla-dupláját teljesítette, a tizenegyediket a szezonban. És mindehhez 30 perc is elég volt neki, mert annyira egyoldalú volt a 142–105-ös hazai győzelmet hozó meccs, hogy Michael Malone, a Denver Nuggets edzője a negyedik negyedben már nem is játszatta szupersztárját. 

Mellesleg Jokics a 116 tripla-duplájával az örökranglista negyedik helyén áll Russell Westbrook (198), Oscar Robertson (181) és Magic Johnson (138) mögött. 

Jokics életében egyszer képes volt hasonló bravúrra, mint most a Memphis ellen, mégpedig 2018. október 20-án a Phoenix Suns ellen, amikor 31 perc alatt 35 pontot szerzett szintén 11/11-es mezőnymutatóval. A hibátlan teljesítmények rekordját a legendás Wilt Chamberlain tartja 18 hibátlan mezőnykísérlettel, amikor 1967. február 24-én a Philadelphia–Baltimore-mérkőzésen 42 pontot szerzett úgy, hogy akkoriban még nem is voltak hárompontos dobások. Viszont 30 lepattanó és 10 gólpassz is került a neve mellé, azaz a 216 centis behemót is tripla-duplát csinált. 

(Borítókép: Nikola Jokics 2023. december 28-án. Fotó: Garrett Ellwood / Getty Images)