Húsz idény után bejelentette visszavonulását a 211 centis, NBA-bajnok óriás

GettyImages-1168421601
2024.02.01. 05:39
Visszavonul a kosárlabdázástól Marc Gasol, akit hiába draftolt a Los Angeles Lakers, végül a Memphis Grizzlies játékosaként mutatkozhatott be az NBA-ben, ugyanis éppen a testvéréért, Pau Gasolért cserélték el, aki aztán két bajnoki címet is nyert a Lakersszel. De végül Marc Gasol is a csúcsra jutott, sőt rövid időre a Lakersben is szerepelt.

Pau Gasol meghatározó szerepet töltött be az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, az NBA-ben, ami persze várható volt, ugyanis a négyes és ötös poszton is bevethető 216 centiméteres spanyol a 2001-es draft 3. helyén kelt el. Rögtön a liga meghatározó játékosává vált, 2009-ben és 2010-ben pedig bajnoki címet nyert a Los Angeles Lakersszel, sőt a 16-os mezszámát is visszavonultatták.

Öccsének, Marc Gasolnak már kevésbé volt kikövezve az útja, a 211 centiméteres center ugyanis csak a 2. kör 48. választottjaként került a Los Angeles Lakershöz a 2007-es játékosbörzén. Ráadásul itt máris jött egy csavar a történetben, a Barcelonában nevelkedő, majd a Gironához igazoló játékos ugyanis 2008-ig Spanyolországban maradt, majd a Lakers nem tartott igényt a játékára, ezért – mások mellett – elcserélte a Memphis Grizzlieshez éppen a bátyjáért, Pau Gasolért.

A fiatalabb Gasol azonban nem bánkódott – egyébként addigra már világbajnoki aranyérmes volt –, hamar felvette az NBA ritmusát, és az első évben beválasztották az újoncok második számú csapatába. Bár a kezdeti időszakban túl sok sikert nem könyvelhetett el, a Memphis lassan összeért, és 2011-től állandó szereplője volt a rájátszásnak, más kérdés, hogy a nyugati főcsoport döntőjéig csupán egyszer jutott el, 2013-ban, ám ott a San Antonio Spurs 4–0-val lemosta a pályáról a memphisieket.

Abban az idényben egyébként az év legjobb védőjátékosának választották meg Marc Gasolt,

emellett beválasztották az év második számú védőcsapatába is, továbbá háromszor szerepelt az All-Star-gálán (2012, 2015, 2107), egyszer beválasztották az év csapatába (2015), egyszer pedig az év második csapatába (2013).

Váltás, aztán bajnoki cím

A Memphisnél azonban nem jutott a csúcsra, és 2019 februárjában a Toronto Raptorshoz került C. J. Miles, Jonas Valanciunas és Delon Wright játékjogáért, valamint egy második körös draftjogért cserébe.

Igaz, eleinte a kispadról szállt be a kanadai csapatnál, hamarosan már a kezdőben találta magát, és rögtön az első idényben a rájátszás fináléjáig segítette a Torontót. Élete első NBA-döntőjének első mérkőzésén 20 ponttal és 7 lepattanóval járult hozzá az évtized topcsapata, a Golden State Warriors legyőzéséhez, és a lendület kitartott végig, a Raptors végül 4–2-re behúzta a nagydöntőt.

Marc Gasol ezzel csatlakozott bátyjához, Pau-hoz, ráadásul történelmet írtak, ugyanis ők lettek az NBA első testvérpárja, amelyik bajnoki címet nyert.

Bár utána lehúzott még egy idényt a Raptorsnál, 2020 novemberében az aktuális bajnok Los Angeles Lakershöz került, így végül ott is bemutatkozhatott, ám a rájátszás első körében elhasaltak a Phoenix Suns ellen. Ezt követően tért vissza Spanyolországba, a Basquet Gironához.

Eljött a visszavonulás ideje

Eljött a pillanat, hogy félreálljak. Ha tovább játszom, annak fizikai következményei lettek volna

– közölte Marc Gasol, aki 2003-ban mutatkozott be a Barcelonában, és miután az előző idényben sérülésekkel bajlódott a Girona játékosaként, már nem is volt tagja a keretnek, és úgy látta jónak, ha bejelenti a visszavonulását.

Marc Gasol bátyja oldalán több sikert ünnepelhetett a spanyol válogatott játékosaként, kétszer világbajnokságot nyert (2006-ban és 2019-ben), kétszeres olimpiai ezüstérmesnek mondhatja magát (2008, 2012), míg az Európa-bajnokságon két aranyérmet (2009, 2011), egy ezüstérmet (2007) és két bronzérmet (2013, 2017) szerzett.

(Borítókép: Marc Gasol 2019. szeptember 15-én. Fotó: Lintao Zhang / Getty Images)