Nem tucatsiker: meglepetést hozott a kupadöntő
További Kosárlabda cikkek
- Felfüggesztett börtönt kapott a fiatal kosaraslány zaklatója
- A Golden State-hez igazolt a kosárlabda-világbajnokság legjobbja
- Exfelesége születésnapján végzett magával a korábbi NBA-játékos
- Hiába a háromszoros MVP Jokics 56 pontja, csapata kikapott a pofozógéptől
- Mérföldkőhöz ért a szerb óriás, megelőzte a sportág legendáját
A Sopron 2006 óta minden kupadöntőben ott volt – ezekből 11-et meg is nyert –, de ezúttal Gáspár Dávid vezetőedző együttese ellen szólt, hogy alapemberei közül Fegyverneky Zsófia és Turner Yvonne sem volt hadra fogható.
A finálé favoritjaként a tavaly bronzérmes DTVK-t emlegették, amely 17 forduló után veretlenül vezeti az NB I tabelláját, az Euroligában pedig bravúros meneteléssel bejutott a negyeddöntőbe, ahol 1–0-s vezetésnél csak egy sikerre volt a négyes döntőtől, de végül a francia Villeneuve d’Ascq jutott tovább.
A Széchenyi István Egyetemi Csarnokban a nyitónegyed nagy részében a Diósgyőr vezetett, főként az amerikai Kaila Charlesnak köszönhetően. A folytatásban kilenc pontra ellépett Völgyi Péter együttese, de a kétszeres Európa-bajnok szerb Jelena Brooks révén a Sopron négy perccel később fordított. A piros-fehérek hat és fél perc alatt csak hat pontot hoztak össze, és a 19. percben már nyolc ponttal a címvédő volt előrébb. A nagyszünetben 45–39 állt az eredményjelzőn.
Térfélcsere után érvényesült a miskolciak hosszabb kispadja, a kihívó Lelik Réka és az ausztrál Darcee Garbin dupláival fokozatosan ledolgozta hátrányát, és a zárónegyednek már 57–55-ös vezetésről vágott neki. Ebben hatalmas küzdelem zajlott a pályán, felváltva potyogtak a kosarak, a sorozatban 19. kupadöntőjét vívó Sopron az utolsó tartalékait is mozgósította. Tíz másodperccel a vége előtt a miskolciakat erősítő montenegrói Milica Jovanovic triplával kiegyenlített, de Brooks duplájára már nem érkezett válasz.
A Sopron 2007, 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2017, 2019, 2020, 2021 és 2023 után fennállása 12. kupaaranyát gyűjtötte be.
Női kosárlabda Magyar Kupa
döntő
Sopron Basket–DVTK Hun-Therm 73–71 (19–25, 26–14, 10–18, 18–14)
Legjobb dobók: Brooks 19, Varga 14, Papp 12, Tomán 10, Sitku 10, illetve Charles 13, Garbin 12, Jovanovic 11, Aho 11
bronzmérkőzés
Serco UNI Győr–Vasas Akadémia 79–54 (21–17, 25–19, 22–7, 11–11)
Az elmúlt tíz év kupagyőztesei:
- 2015: Uniqa-Euroleasing Sopron
- 2016: Aluinvent DVTK Miskolc
- 2017: Uniqa Sopron
- 2018: Atomerőmű KSC Szekszárd
- 2019: Sopron Basket
- 2020: Sopron Basket
- 2021: Sopron Basket
- 2022: DVTK
- 2023: Sopron Basket
- 2024: Sopron Basket
(Borítókép: MTI/Krizsán Csaba)