Tizenhétezren őrjöngtek a dinasztia temetésén

GettyImages-2148909831
2024.04.17. 07:24
Zion Williamson élete meccsét játszotta kedd este a Los Angeles Lakers ellen, de közbeszólt a sors: amikor kiegyenlített csapatának, a New Orleans Pelicansnak, megsérült, és a hajrában nélküle 110–106-ra kikaptak az NBA play-in osztályozóján. Ezzel a Lakers lett a 7. kiemelt, és a rájátszás első körében tavalyi legyőzőjével, a bajnok Denver Nuggetsszel találkozik. A másik párharcot a Sacramento Kings nyerte 118–94-re, a Golden State szezonja véget ért, és alighanem a Warriors dinasztiájának is leáldozott.

Az NBA utószezonja a play-in névre keresztelt osztályozóval kezdődik, amelyen az alapszakasz 7–10. helyezett csapatai vesznek részt mindkét főcsoportban. A sorozat Nyugaton rajtolt, elsőnek a 7. helyen végzett New Orleans Pelicans fogadta a 8. helyezett Los Angeles Lakerst. A tét az volt, hogy a győztes bejut a rájátszásba, és a tavalyi bajnok Denver Nuggetsszel kerül szembe.

A szerencsés továbbjutó a Királyként emlegetett Lebron James és a Lakers lett, és itt a szerencsés jelzőt tessék szó szerint érteni. Ugyanis az élete meccsét játszó Zion Williamson, a Pelicans 130 kilójához mindössze 198 centis úthengere, miután 95–95-re kiegyenlített 39. és 40. pontjával, sérülten az öltözőbe bicegett.

Az utolsó 3 perc 19 másodpercet vezére nélkül volt kénytelen lejátszani a louisianai csapat, és ki is kapott 110–106-ra. 51 másodperccel a vége előtt D’Angelo Russell hármasa ütötte rá a pecsétet a Lakers győzelmére:

Ezzel még nincs minden veszve a Pelicansnak, lesz még egy dobásuk a Sacramento Kings ellen, amely a Golden State Warriorst győzte le. 

Sacramentóban, a Golden 1 Center 17 ezer tomboló szurkolója előtt a Kings nagyon bekezdett a szomszédvár Golden State Warriors ellen, 31–22-re megnyerte az első negyedet, ráadásul úgy, hogy a két ász, De’Andre Fox és Domantas Sabonis nem villogott, Keegan Murray viszont egy játékrész alatt majdnem megdobta a szezonátlagát, a 15 pontot, mert 14 pontig jutott. Azért Fox putback dunkja sem volt csúnya…

A vendégeknél meglepetésre a fakezű Draymond Green volt ekkor a legjobb hét pontjával. 

A második negyedben már 38–22-re vezetett a Kings Sabonis duplájával, ám akkor a Warriors cseresora munkához látott. Jonathan Kuminga a nagyszünetig 15, Moses Moody 7, Brandin Podziemski 5 pontig jutott, és a félidőben már csak 54–50 volt az állás a hazaiak javára. A kis lengyel (legalábbis származásilag) tud kosarazni:

Steph Curry is belelendült:

Klay Thompsonnak viszont nagyon nem ment a játék, a 27. percben már 0/8 volt a mezőnymutatója, és még nem szerzett pontot… A sacramentói Murray ezzel szemben 19, Fox 14 pontnál tartott. A 32. percben már ismét megugrott a Kings, 77–62-re húzott el, Curry négypontos akciójával faragott a hátrányból:

De két perccel a harmadik negyed vége előtt visszaállt a 15 pontos különbség (86–71, majd 91–75). A két sacramentói gólgyáros, Fox és Murray 24, valamint 26 pontnál járt ekkor.

A negyedik negyedben egyre jobban elhúzott a Kings, és fölényes győzelmével véget vetett a Golden State tízéves sikersorozatának, amelybe négy bajnoki cím (2015, 2017, 2018, 2022) fért bele. Egyszersmind végleg eltemette a már amúgy is haldokló San Franciscó-i dinasztiát. Klay Thompson rettenetes teljesítménye (0 pont, mezőnyből 0/10) összefoglalta csapata szenvedését, amit rossz volt nézni a Warriors szurkolóinak. Steve Kerr vezetőedző 2 perc 13 másodperccel a befejezés előtt, 116–90-es állásnál lekapta kezdőit, ezzel elismerve a vereséget.

Az eredmény balzsamot jelentett a korábbi Warriors-másodedző, a 2022 óta a Kings csapatát irányító Mike Brown sebeire. Ugyanis tavaly éppen a Golden State ejtette ki a rájátszásból a Sacramentót. 

Play-in (osztályozó)

Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 110–106 (26 34, 34 16, 23 26, 27 30).

Legjobb dobók: James 23 (9-9 lepattanó és assziszt), Russell 21, Davis 20 (15 lepattanó, 3 blokk), Reeves 16, Hachimura 13, ill. Williamson 40 (11 lepattanó), Murphy 12, Ingram 11, Jones, Nance, Alvarado 10-10.

Sacramento Kings –Golden State Warriors 118 94 (31 22, 23 28, 37 26, 27 18).

Ld.: K. Murray 32, Fox 24, Barnes 17, Sabonis 16, Ellis 15, ill. Curry 22, Kuminga és Moody 16-16, D. Green és Wiggins 12-12.

A 8. kiemelési pozícióért a Pelicans pénteken a Sacramentóval csap össze New Orleansben.

Szombaton a playoff nyitányán a Denver fogadja a Lakerst a Sziklás-hegységben, egy mérföld magasságban, ahol ritka a levegő. A két csapat legutóbbi nyolc mérkőzését kivétel nélkül a Denver nyerte meg. 

(Borítókép: Keegan Murray 2024. április 16-án a kaliforniai Sacramentóban. Fotó: Ezra Shaw / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott

Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.

február 6., 19:56

  • Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő

Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.

február 6., 18:02

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője

A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.

február 6., 16:45

  • Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt

Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.

február 6., 18:38

  • Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok

A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.

február 6., 19:48

  • Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.

20 perce

  • Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását

Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.

február 6., 17:48

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Sport
Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Szoboszlai beköszönt a Spurs ellen, Ligakupa-döntőben a Liverpool

Ugyan a középpályás első találatát nem adták meg, a vörösök így is magabiztosan masíroztak a fináléba.

február 6., 22:42

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média

Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.

február 7., 06:29

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya

Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.

február 6., 13:33

  • Sport
Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Sallai Roland megsérült, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagyjon

Edzésen történt a baj.

február 6., 23:35

  • Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen

Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.

február 6., 07:47

  • Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről

Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.

február 6., 09:17

  • Sport
Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Az Egyesült Államok újabb országra vetett szemet

Felkészülhet a világ másik vége.

február 6., 12:06

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség

Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.

február 6., 12:00

  • Sport
Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Súlyos sérülést szenvedett a magyar válogatott védő, a szezonban már nem léphet pályára

Meg kellett operálni a tavaszi idénynyitó után.

február 6., 12:03

  • Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re

Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.

február 6., 10:44

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Sport
Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Madridban bizonyíthat a magyar labdarúgó-válogatott középpályása

Az előző hétvégén átesett a tűzkeresztségen, ezúttal akár kezdő is lehet?

február 6., 13:20

  • Sport
Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Budapest világbajnoka csodálja, hogy olimpiai bronzérmes példaképe nem roppant össze

Sárkány Zalántól közös fotót kért az amerikai séf.

február 6., 10:09

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

35 perce