Meghalt Dikembe Mutombo

2024.09.30. 17:27
Meghalt Dikembe Mutombo, az NBA legendás centere, a liga egyik legjobb blokkolója.

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) hétfőn jelentette be a szomorú hírt, hogy 58 éves korában meghalt a legendás Dikembe Mutombo. Az egykori kiváló center agydaganattal küzdött az utóbbi időben.

Dikembe Mutombo 1966. június 25-én született Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, majd 1991-es draft első körében, a negyedik helyen kelt el. A Denver Nuggets játékosaként mutatkozott be az NBA-ben, majd szerepelt az Atlanta Hawks, a Philadelphia 76ers, a New Jersey Nets, a New York Knicks és a Houston Rockets színeiben is, mielőtt 2009-ben visszavonult.

Bár bajnoki címet nem nyert, a 76-ersszel 2001-ben bejutott a nagydöntőbe, ahol a Lakers ellen 4–1-es vereséget szenvedtek. Összesen nyolcszor szerepelt All-Star-mérkőzésen, négyszer választották meg az év legjobb védekezőjátékosának, kétszer volt a bajnokság legjobb lepattanozója, háromszor pedig a legjobb blokkolója. Pályafutása alatt összesen 3289 dobást blokkolt, és beválasztották a Kosárlabda Hírességek Csarnokába is.

Dikembe Mutombo és a bizonyos ujjmozdulata

„Dikembe Mutombo nagyszerű karakter volt – búcsúzott Adam Silver, az NBA igazgatója a legendától. – A pályán az egyik legjobb blokkoló- és védekezőjátékos volt az NBA történetében, a pályán kívül pedig a szívét-lelkét beleadta, hogy másokon segítsen. Senki sem volt nála alkalmasabb, hogy az NBA első nagykövete legyen. Humanitárius volt. Imádta, hogy a kosárlabda pozitív hatással van a közösségekre, különösen hazájában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Afrikában. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy beutazhattam vele a világot, és első kézből láthattam, hogy nagylelkűsége és együttérzése felemelte az embereket.”

Adam Silver megemlékezett Mutombo ikonikus mosolyáról, a mély hangjáról és a bizonyos ujjmozdulatáról is, amellyel a blokkjai után heccelte ellenfeleit.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport