Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Két leszbikus bunyós csapott össze a világbajnoki döntőben

000 14U9OX
2018.05.13. 09:08

Az Ultimate Fighting Championship ezúttal az amerikai után a második legfontosabb piacának számító Brazíliában (közelebbről Rio de Janeiróban) tartott gálát. Erre általában a helyi sztárok közül válogatják össze a mezőnyt, és most sem volt ez másként. Sőt, a UFC 224 gála főmeccsének eredetileg a pehelysúly (65 kiló) és a harmatsúly (61 kiló) címegyesítőjét szánta a két súlycsoport két brazil bajnoknője,

Cris “Cyborg” Santos és Amanda Nunes között, de végül Cyborgot korábbra helyezték át, és a főmeccsből egy szimpla harmatsúlyú címvédés lett az amerikai Raquel Pennington ellen.

A szakma a két extraklasszis összecsapásának jobban örült volna, de a nemzetközi médiafelhajtás Pennington bevonásával sokkal nagyobb lett a meccs körül. Ugyanis

ez volt a Küzdősportok első címmeccse, melyet két, nyíltan leszbikus sportoló vívott.

 Nunes egy szalmasúlyú UFC-bunyóssal, a macedón származású Nina Ansaroffal jár, de Raquel Pennington párja, Tecia Torres is a UFC-ben bunyózik, és ő is egy súlycsoporttal lejjebb.

A UFC egyébként – annak ellenére, hogy a szervezet elnöke, Dana White elkötelezett Trump-rajongó, a republikánus elnökjelölő konvención is felszólalt mellette – ugyanilyen elkötelezett aziránt, hogy a UFC-től távol tartsa a diszkriminációt; White többször is coming out-ra bíztatta bunyósait; és amikor Matt Mitrione kifakadt egy – nem is a UFC-ben bunyózó – transznemű ketrecharcos miatt, akkor a szervezet keményen helyretette alkalmazottját:

A UFC a melegek barátja és szövetségese, és minden sportolójától megköveteli azt, hogy tisztelettel és elfogadással viszonyuljon sporttársaihoz.

2018-05-13T052646Z 879691904 RC1667BBE720 RTRMADP 3 MMA-UFC-UCF2
Fotó: Ricardo Moraes / Reuters

De a UFC 224-en a lényeg nem is a bunyósok nemi irányultsága volt (bár a melegek egyenjogúsága szempontjából kétségkívül óriási demonstrációnak számított), hanem az, hogy két kiváló bunyós csapott össze. Amanda Nunes a bajnoki övet a női MMA egyik úttörőjétől, Miesha Tate-től vette el, Ronda Rouseyt pedig 48 másodperc alatt vonultatta vissza a bunyótól. Pennington sérülései miatt legutóbb másfél éve, 2016 novemberében lépett az oktagonba; ő viszont Miesha Tate-et késztette karrierje befejezésére.

Peninngtonon azonban nagyon érződött a ringrozsda; képtelen volt irányítani a meccset, néhány jó kombinációja ellenére Nunes módszeresen felőrölte őt. A negyedik menet után (a UFC-ben egy bajnoki meccs 5X5 percig tart) már jelezte az edzői stábjának (amit a boksz-ból örökölt kifejezéssel „saroknak” hívnak, de ennek a nyolcszögletű oktagonban nincs sok értelme, na mindegy), hogy eltörött az orra.

Edzői ennek ellenére kiküldték az ötödik menetre, hátha túléli, és akkor mégsem kerül neve mellé egy KO-vereség. Nem volt jó döntés, ugyanis Nunes a ketrec falához terelte Penningtont, egy pontos kombinációvla megrendítette, földre vitte, majd ott addig folytatta az amerikai verését, amíg a bíró meg nem állította a meccset.

Egy ilyen rúgás után tényleg csípőre teheti a kezét

Az este másik kiemelkedő meccsét az MMA két brazil legendája, Vitor Belfort (26-13-1) és Lyoto Machida (23-8) vívták. A két negyven körüli bunyós már régóta nem számít az elitbe, de számos klasszikussá vált meccs fűződik a nevükhöz, mindketten megszerezték már a félnehézsúlyú bajnoki övet – és mindketten sok eltiltást kaptak doppingproblémáik miatt. A meccsen a harcosok hat percen keresztül csak terelgették egymást, utána viszont a fenomenális karate-alapokkal rendelkező Machida lába megvillant, és olyan gyorsan csapódott Belfort arcába a fedezék alatt, hogy nem volt szükség további technikára.

Machida csípőre tette a kezét, majd, hogy megadja ellenfelének a tiszteletet, meghajolt, és leült az oktagon közepére.

Miután összeszedte magát a brutális KO-ból ( ami szinte teljesen olyan volt, mint amilyet Anderson Silva 2011-ben mért rá), Vitor Belfort az oktagonban hagyta kesztyűit, hogy így jelezze, befejezi 22 éves (!!!) MMA-karrierjét.