![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Magyar karatés győzött az egyetemi Európa-bajnokságon
Nagy Botond aranyérmet nyert, Sterck Laura és Klement Kármen pedig bronzérmesek lettek az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) küzdősport-Európa-bajnokságának karateversenyén Zágrábban – írja a karate.hu.
A 2020-as tokiói olimpián való részvételért hajtó Nagy férfi katában, vagyis formagyakorlatban tudott győzni. A selejtezők során három fordulóból is sikerrel lépett tovább, ráadásul a harmadik körben a KSI versenyzője a mezőnyből a legmagasabb pontszámot érte el. Így rögtön bejutott a szombati döntőbe, ahol végül meggyőző produkcióval múlta felül a szlovák Smoligát.
![Nagy Botond a zágrábi versenyen.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2889/28890/288907/28890703_0007d0d6cd641b27e67925ccf5bb060c_wm.jpg)
A nőknél a szintén olimpiai kijutásra törekvő Sterck Laura három fordulóban harcolta ki a bronzmérkőzést, ráadásul a második körben magasabb pontszámot ért el, mint a többszörös korosztályos Európa-bajnok, későbbi döntős olasz D'Onofrio. A harmadik helyért vívott mérkőzésen aztán az MTK sportolója magabiztosan nyert a spanyol Vega ellen. Küzdelemben a nők 50 kg-os súlycsoportjában Klement Kármen három győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen. A Vasas sportolója a bronzmérkőzésen az ukrán Kmit ellen diadalmaskodott.
A többi magyar egyetemista közül férfi formagyakorlatban Forgács Tamás két, Szilágyi Gergő egy kört vett sikerrel. A nőknél Fábián Csenge az első fordulóban kilencfős mezőnyében ötödik lett, ezzel éppen nem jutott tovább. A karate 2016-ban, éppen a riói olimpia elstartolásakor került be hivatalosan az olimpiai programba a gördeszkázással, a hullámlovaglással, a sportmászással és a baseballal/softballal együtt.