Ő a gyűlölet influenszere

Colby Covington egy átlagos amerikai fehér családba született 1988-ban. Kaliforniában nőtt fel, de nem az állam sűrűn lakott tengerparti vidékén, hanem beljebb, a hegyek vonzásában. Clovis kisvárosát nemcsak az állam frekventáltabb vidékeire jellemző zsizsegés, hanem a Nagy Progresszív hullám is elkerülte – jellemző, hogy a környéket Washingtonban az a republikánus Devin Nunes képviseli, aki Donald Trump egyik legfontosabb védelmezője a kongresszus impeachment eljárásában.

Covington MMA-hoz vezető útja is átlagosnak mondható. Gyerekkorától kezdve birkózott, végigmászta a rendkívül magas színvonalú és rendkívül kompetitív középiskolai, majd főiskolai birkózó-ranglétrát. Azonban hiába került be az egyébként roppant exkluzívnak számító első ligába, az olimpiai szintet nem ütötte meg. Így azután kézenfekvő volt, hogy ha birkózásból, és nem az Oregoni Egyetemen megszerzett – Covington későbbi ténykedésével megismerkedve iszonyú bizarrul hangzó – szociológusi diplomájából akar megélni, akkor a többi épp hogy nem válogatott amerikai birkózót követve érdemes az MMA-ra váltania. Ez az a sport, ahol ugyan a birkózóknak meg kell szokniuk az ütéseket, viszont fizikumuknak, versenyrutinjuknak, földreviteleiknek és súlykontrolljuknak köszönhetően óriási helyzeti előnyt élveznek.

Elhatározta, hogy gazember lesz

A floridai American Top Team MMA-egyesület birkózóedzőjeként elhelyezkedő Covington 24 évesen kezdett el profi szinten bunyózni. Szorgosan gyűjtögette a győzelmeket, és mivel a világ egyik legmenőbb MMA-klubjában edzett, ezért nem kellett külön tehetségkutató ahhoz, hogy a világ vezető promóciós szervezete, az Ultimate Fighting Championship (UFC) is hamar felfigyeljen rá. Covington a UFC-ben sem okozott csalódást, de 2017-re hiába kapaszkodott fel a váltósúlyú (77 kilós) ranglistájának a hatodik helyére, a brutális merítéssel rendelkező súlycsoportban kevésnek bizonyult. A szervezet egyik vezetője a bunyós visszaemlékezése szerint kerek perec közölte vele:

Nem újítjuk meg a szerződésedet. Nem tetszik a karaktered. Nem tetszik a küzdőstílusod.

Az akkori 12-1-es mérlegét figyelembe véve igazságtalannak tűnő kirúgás veszélye miatt menedzserével összedugták a fejüket. Ki kellett találniuk, hogyan ússzák meg a kirúgást, és hogyan faragjanak Covingtonból egy olyan figurát, aki százezres, vagy akár milliós sztárgázsit tud leakasztani. Covingont végül a shakespeare-i III. Richárd útját választotta: elhatározta, hogy megpróbálkozik a gazemberséggel (a klasszikus deklaráció angol eredetijében szereplő „villain” jelzőt Covington is sokszor alkalmazza önmagára).

Csakhogy a UFC-ben Conor McGregor karrierje után elég sokan próbálnak meg átváltozni rosszfiúvá, ezért elég nehéz kitűnni. De Covington látta, hogy még a hagyományosan nem túl magas színvonalú MMA-s szócsatáknál is van lejjebb, és neki nem derogált lemennie erre a szintre. Az ultimátumot követő meccsét Brazíliában vívta a földharcfenomén, Demian Maia ellen, és miután állóharcával sikerült kipontoznia a brazilt, a meccs utáni interjún ezt ordította a mikrofonba:

Brazília, te szarkupac! Mocskos állatok vagytok!

Ezzel nyilván nem lopta be magát az MMA egyik őshazájának, és a sport Egyesült Államok utáni legerősebb bástyájának számító ország lakóinak szívébe. A bunyóst óriási testőrgárda menekítette ki a Sao Paoló-i sportcsarnokból, majd az országból.

De a terv bevált: Covington újabb, jövedelmezőbb szerződést kapott az amerikai–brazil rivalizálásból korábban is szépen profitáló UFC-től. És megkapta a lehetőséget, hogy egy újabb brazil, Rafael dos Anjos ellen megszerezze az ideiglenes világbajnoki övet (a tényleges öv az éppen akkor sérült Tyron Woodley vitrinjében virított). Covington nagyon szoros meccsen, de nyerni tudott, így később hiába maradt el a valódi címmeccse, azóta is állandóan a bajnoki övével parádézik.

A prosztóság anatómiája

Covington annyival volt okosabb a többi trash talkkal próbálkozó bunyósnál, hogy habozás nélkül felpattant a Trump-vonatra. Így azután azokat az MMA-rajongókat, akik csak legyintettek a lapos primitívségek miatt, a trumpizmusok miatti felháborodással lehetett megfogni. Covington ráadásul úgy gondolta, hogy ha már kreténségről van szó, akkor azt teljes erővel kell nyomni.

(egyszer láttam vele egy interjút, amiben végig egy Trump-babával gesztikulált). A Trump Hotelban vesz ki szobát gálák előtt, és olyan trumpizmusokban beszél, mint a „Tegyük Naggyá a Váltósúlyt”, önmagát pedig csak „A Nép Bajnokaként” emlegeti (mintha a küzdősportokban bármit is számítana a nép akarata).

A most vasárnap esedékes bunyója előtti sajtótájékoztatón pedig egy „Trump 2020” feliratú sapkában ült a pódiumon, és miközben a gála többi szereplője beszélt, ő Donald Trump Jr. nemrég megjelent „Triggered” című könyvét lapozgatta (pedig bőven elég lett volna elolvasnia az alcímet: „Hogyan élősködik a baloldal a gyűlöleten, és hogyan akar elhallgattatni minket”). Nem akarok nagy szavakat használni, de a performansz még annál is nagyobbat ütött, mint amikor Yoko Ono az Instant Karmában bekötött szemmel horgolt a színpadon.

Persze Amerikában köztudott, hogy ha elég nagy nyilvánosság előtt, és elég intenzíven dicséred Trumpot, akkor hamar bejárást nyerhetsz az elnökhöz – szerencsés esetben egy miniszteri poszt is leeshet. Covington is elérte, hogy az NFL és az NBA 2018-as bajnokainak bojkottja után a kétezres években rövid ideig az MMA-bizniszben is érdekelt Trump tavaly meghívja őt a Fehér Házba. Legutóbbi fellépésén pedig az elnök két fia is a helyszínen szorított Covingtonért, győzelme után pedig az elnök telefonon gratulált neki.

Covington történetében egyébként nem is elsősorban a fordulat és a szerepjátszás a legérdekesebb, hanem az a tény, hogy nagyjából minden interjújában elmeséli, hogy ő kizárólag a karrierje érdekében kényszerült rá a bunkóságra.

Elég durva látlelete a klikkalapú nyilvánosságnak, hogy vannak szereplői, akik nemcsak eljátsszák a gyűlöletet, de a játékból kiszólva mindig azt hangoztatják, hogy az a karakter, akit „Énként" bemutatnak, nem más, csak egy gyűlöletmágnes szimulákrum.

Mert Covington természetesen nem utálja a bevándorlókat, a brazilokat sem tartja mocskos állatoknak. Több edzője is Amerikában élő brazil, akik rendszeresen el szokták róla mondani, hogy Covington az edzéseken egy végtelenül alázatos, tisztelettudó tanítvány, aki mindig barátságosan bánik velük. Annak ellenére, hogy a politikai szervilizmus elképesztő mélységekig át tudja járni az embert, azért Covingon esetében azt is nagyon nehéz eldönteni, hogy

De a leplezetlen álszentség és a folyamatos önellentmondás valahol csak egy újabb promóciós eszköz Covington arzenáljában. MMA-rajongók milliós nyilvánosságát így nem csupán a gyűlölettel készteti interakciókra (azaz arra, hogy megnézzék, hátha végre valaki megveri őt), hanem a korunk szélsőjobboldalára egyébként általánosan jellemző hiperironikus zavarkeltéssel is.

Kíváncsi a Star Wars végére? Akkor kattintson!

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy Covington hiába szánta el magát a gazemberségre, bántó szellemességben vagy megsemmisítő alázásokban nem mérhető III. Richárdhoz. Vagy az olyan MMA-s gyűlöletmesterekhez, mint az időnként tényleg borzasztó vicces Conor McGregor, vagy a soviniszta prosztóság úttörője, Chael Sonnen. Covingtonon ugyanis látszik, hogy tanulta a pózokat, képtelen a laza riposztokra, és csak nagyon metaszinten vicces.

Annyiban számít eredetinek, hogy ő tényleg komolyan vette a gyűlöletinfluenszerkedést, és tökéletesen levetkőzött minden erkölcsi és ízlésbeli gátlást. Covington simán képes

• azt terjeszteni kollégáiról, hogy vérfertőző kapcsolatból születtek,
• egy rivális klub elhunyt alapítóját gyalázni,
• fekete riválisát következetesen a rabszolgákra használt „boy” kifejezéssel megszólítani,
• a személyes konfliktusokat legendásan kerülő, ám köztudottan haragtartó dagesztáni Habib Nurmagomedovra azt mondani: birkabaszó.

De aljassága nemcsak az MMA-szintjén mutatkozik meg, hanem olyan pitiáner dolgokban is, mint a Twitter-oldala, ahol trollkodásból szereti elárulni a mozifilmek fordulatait (szóval ha valaki a Skywalker korának végére kíváncsi, akkor a premier napján bátran nézzen rá).

Brazíliára tett megjegyzései miatt előbb brazil csapattársai fordultak vele szembe a floridai American Top Teamben, majd pedig legjobb barátja, a szintén váltósúlyban vitézkedő klasszis, Jorge Masvidal. Talán az egyesületi szellem kikezdése volt Covington legkockázatosabb lépése, hiszen annak ellenére, hogy egy MMA-meccsen két magányos ember csap össze, mindkettőjük teljesítménye mögött óriási csapatmunka van. A csapatokban az edzők mellett a többi versenyző is ugyanúgy kiveszi a részét a sikerből. Ezt a közösséget megbontani szentségtörésnek számít az amúgy számtalan klubrivalizálást és szakítást megélő MMA-szcénában.

Migránskampány az MMA-ban

Covington alakításai azért nem kavarták fel túlságosan a nézettséget. A veterán Robbie Lawler ellen vívott nyári meccsének jegybevétele és nézettsége is negatív rekordot döntött. Covington javára legyen mondva, hogy a bunyójára mostanában egyre kevésbé lehet panasz: korrekt kickboxtechnikákat tanult be. Lawler ellen is kompakt teljesítményt nyújtott, és hiába maradt el a KO, de UFC-rekordnak számító 510 ütéssel puhította legendásan kemény ellenfelét.

Üzletileg gyenge teljesítménye és a UFC vezetőségével való vitái ellenére a gyűlöletpromócióra mindig nyitott szervezet Colby Covington meccsére húzta fel a vasárnap esedékes, elképesztően erős felhozatallal meghirdetett UFC 245 gálát. Pedig a két másik címmeccs sokkal jelentősebb bajnokokat vonultat fel, látványosabb és agresszívabb bunyót ígér.

Persze a nigériai származású Kamaru Usman (akit Covington nyakatekert szójátékkal kizárólag „Fakenewsman”-ként hajlandó említeni) nyolcéves kora óta az Egyesült Államokban él, tökéletesen beszél angolul, és nagyjából ugyanazt a birkózókarriert gyűrte végig, mint Covington. Stílusukban is sok a hasonlóság. Bár Usman eleinte igyekezett ellenállni a gyűlölet alapvetően súlytalan, hosszú távon mégis intenzív és nyomasztó áradásának, a tenyere már nagyon viszket. Márciusban például miután a népszerű UFC-kommentátornak szépen elmagyarázta, hogy az Egyesült Államokban valamilyen szinten mindenki bevándorló, így fakadt ki:

Ez a meccs több annál, mint hogy elkenjem egy szardobáló fickó száját. Ez a küzdelem személyesen is sokat jelent nekem. Amikor végre odavághatok ennek a fickónak, akkor szeretném, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy minden egyes bevándorló dühe ott lesz az ütésben.

(Borítókép:  Colby Covington / Twitter)