Rájöttek a londoni szervezők, jobb, ha nézők nélkül folytatódik az olimpiai selejtező
Hétfőn nézők nélkül, zárt kapuk mögött folytatódik az ökölvívók Londonban megrendezett olimpiai kvalifikációs tornája, miközben az első két napra még bemehettek nézők, írja az MTI.
A szervezők közlése szerint a korlátozásra „a koronavírus-járvány következtében megváltozott körülmények és az egészségügyi helyzet átgondolása” miatt volt szükség.
A 11 napos tornára 342 ökölvívó nevezett, öt magyar is van az indulók között: Szaka István (52 kg), Kozák László (69 kg), Bacskai Balázs (75 kg), Gálos Roland (57 kg).
Nagy-Britanniában eddig több mint 1300-an fertőződtek meg a vírussal, a járványnak 35 halálos áldozata is van. Részletesen ebben a cikkünkben írtunk arról, hogyan kezelik a britek a járványhelyzetet. Eddig az volt a kormány elképzelése, hogy a nyájimmunitás elvét alkalmazva az ország nagy részében, nem túl erős kontroll mellett szabadon engedik a vírust. Az új intézkedésekből az látszik, hogy változott a terv.
(Borítókép: James Chance / Getty Images)