Történelmet akarnak írni: a küzdelem többről szól, mint néhány övről

2023.09.07. 18:09
Újabb mérföldkőhöz érkezett a női profi ökölvívás: a Puerto Ricó-i Amanda Serrano, három nagy szervezet (WBO, WBA, IBF) pehelysúlyú világbajnoka 12, háromperces menetre hirdetett mérkőzésen készül megvédeni vb-öveit a brazil kihívóval, Danila Ramosszal szemben.

2007 óta ez lesz az első alkalom, hogy két profi női ökölvívó címmérkőzését olyan hosszúságúra hirdetik meg, mint férfi kollégáikét.

A női viadalok többsége 10, kétperces menetből áll.

A címvédő Serrano azt emelte ki mindenekelőtt, hogy „ez a küzdelem többről szól, mint néhány övről”. Hozzátette: „hosszú és kemény csatára” készülhetnek egymás ellen, miközben nőként pedig pont együtt küzdenek, hogy ugyanazt a fizetést, tiszteletet és elismerést érjék el a sportágukban, mint a férfiak.

Történelmet fogunk írni! Ismét bebizonyítjuk a világnak, hogy a női boksz milyen elképesztő, mi pedig ugyanolyan kemények, dinamikusak és tehetségesek vagyunk a ringben, mint bármelyik férfi. Talán még jobbak is... Ez a meccs arról is szól, hogy a nőkkel mindenhol ugyanúgy bánjanak, mint férfi társaikkal.

Az ütközetre október 27-én az orlandói Caribe Royale Resortban kerül sor.

Tizenhat évvel ezelőtt már rendeztek ilyen hosszúságúra meghirdetett profi meccset női bunyósoknak: az amerikai Layla McCarter januárban honfitársát, Donna Biggerst győzte le, míg februárban a Puerto Ricó-i Melissa Hernandeznél bizonyult jobbnak. (Utóbbi aztán két hónappal később visszavágott, majd 2014-ben és 2016-ban ugyancsak alulmaradt.)

McCarter, a szakág 44 éves, legendás alakja – 2016 januárjában a Ring szaklap beválasztotta minden idők tíz legjobb női ökölvívója közé – ezen a két meccsen azonban idő előtt nyert: Biggers ellen a második menetben TKO-val győzött, Hernandez a nyolcadik menetig bírta.