Az Indexre költöztem
„Örömmel jelentem be nektek, hogy a Michelisz.hu-ról az Indexre költözik a blogom. Emellett a hivatalos honlapom is megmarad, továbbra is lesznek rajta friss hírek a versenyhétvégékről és a webshopot is ott éritek el, de a személyes írásaimat mostantól itt, az NM5-ön találjátok.
Boldog vagyok, amiért összejött ez az együttműködés, mert nagyban segíti a munkámat. Hiszek abban, hogy a magyar autósport egyik ismert arcaként küldetésem ennek a világnak a népszerűsítése idehaza. 2013-ban részben ezzel a céllal kezdtem rendszeresen írni a blogomat. Még több érdekességet és színfalak mögötti történést szerettem volna megmutatni nektek.
Élvezem megosztani ezeket a kulisszatitkokat, és kicsit terápiás jellege is van annak, hogy kiírhatom magamból az örömöm mellett a bosszúságaimat ugyanúgy. Jó példa erre a tavalyi katari idényzárón történt Yvan Muller-féle eset, ami miatt elveszítettem a világbajnoki dobogót. Az, hogy sokadszorra is nekiálltam megírni a posztot róla, segített felszámolni az igazságtalanság miatt érzett dühömet. Persze ezután még sok időnek kellett eltelnie, hogy végleg megemésszem azt a gyomrost, de az első lépéseket a blogírással tettem meg ebbe az irányba.
A felület megváltozásával nem lesznek másmilyenek az írásaim, a szerkesztőktől teljesen szabad kezet kaptam. Ők is azt szeretnék, hogy ugyanúgy csináljam, ahogy eddig. Azzal viszont, hogy innentől az Indexen jelennek meg a gondolataim, megvan a lehetősége annak, hogy még több emberhez jussak el. És velem együtt még több olyan embert érjen utol a magyar autósport híre, aki magától nem biztos, hogy odakattintott volna mondjuk a Michelisz.hu-ra. Ha csak néhány új rajongót tudunk szerezni a magyar autósportnak ezzel a blogköltöztetéssel, már megérte a dolog!
De én bízom benne, hogy sokkal többet is! :)”
Rovataink a Facebookon