Ezzel a Hondával a Hungaroringen? Alig várom!
További michelisz cikkek
Nehéz megemészteni, hogy Mehdi Bennani érthetetlen akciója egy biztosnak tűnő futamgyőzelemtől fosztott meg Monzában, de a Honda teljesítménye várakozásokon felüli volt.
![2017-wtcc-race-of-italy (4)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1684/16842/168426/16842672_f21beef84e76bd185c6d8d56e1fbc36d_wm.jpg)
Miután lementek a vasárnapi futamok Monzában, a versenybírák berendeltek engem és Mehdi Bennanit. Bevallom, ott kicsit feldúlt voltam, de egyúttal jól is esett, hogy kiadhattam a dühömet, levezethettem a feszültséget rajta. Egy biztosnak tűnő futamgyőzelmet és az érte járó 25 pontot veszítettem el miatta. Ő persze próbálta úgy beállítani, mintha hétköznapi versenybaleset történt volna, de miután kétszer-háromszor keményebben kérdőre vontam, nem igazán voltak érvek a kezében a védekezéshez. Bocsánatot ugyan nem kért, viszont legalább belátta, hogy hibázott.
A nyitófutam elején minden úgy alakult, ahogyan azt az optimista énem remélte. Jól kaptam el a rajtot, egyből sikerült két pozíciót nyernem, majd éreztem, hogy az egyenesekben gyorsabb vagyok Tom Chiltonnál. Nagyszerű érzés volt, hogy egy Citroënre erőből nyomást tudtam gyakorolni, így amikor megvolt a lendülettöbbletem, meg is előztem. Ezután két kör alatt felmértem az élen haladó Mehdi Bennani gyenge pontjait.
Ez nem versenybaleset volt
Valószínűleg másfajta beállításokat használt, mint Chilton, mert a marokkói az egyenesekben gyorsabb volt, viszont láttam, hogy a kanyarokban küszködik az autójával. Megfigyeltem, hogy a Parabolicánál túl korán fékez, ráadásul amikor bementem mellé megkezdve az előzési manővert, szinte fel is kínálta a belső ívet. Számomra teljesen egyértelmű szituáció volt: gyorsabb voltam nála, bementem mellé, és ekkor derült égből villámcsapásként ért, ahogy rám húzta a Citroënt, aminek következtében bal első defektet szenvedtem.
![03717004 2262](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1684/16842/168426/16842676_d074ca841528b9c076ee643c50973cd9_wm.jpg)
Ez nem versenybaleset volt, hanem egy nehezen értelmezhető megmozdulás. Vagy védekezik valaki, és zárja az ívet, vagy pedig ha nyitva hagyja az ajtót, akkor ne vágja rád, amikor már átléptél a küszöbön… Arról sem lehetett szó, hogy Bennanit meglepte volna az érkezésem, hiszen az előtte lévő két körben végig ott voltam a lökhárítóján, és nem arról volt szó, hogy sok méter hátrányból későn fékezve vetődtem be mellé a belső ívre. Nem kanyarodtam szélesen, és pont az a legdühítőbb az egészben, hogy ha nem húzza rám a kocsit, mindketten simán bevehettük volna a kanyart egymás mellett. Így viszont egyikünk sem fejezte be a futamot.
A főfutamon is volt hatása az ütközésnek
Utólag mindig okosabb az ember, a Monzából hazafelé tartó nyolcórás autóúton nekem is volt időm százszor végiggondolni, hogy ez volt-e a legalkalmasabb pillanat Bennani megelőzésére. Arra jutottam, hogy ha várok még egy-két kört, akkor is ugyanitt próbáltam volna megelőzni, mert egyszerűen itt volt a legjobb esélyem rá a túl korai fékezései miatt. Az óvatoskodással csak azt kockáztattam volna, hogy a mögöttünk lévők felzárkóznak, és a szélárnyékomat kihasználva megelőzhetnek.
Az ütközés után a bal első defekttel visszagurultam a boxba, és a kerékcsere után visszatértem a pályára. Egy kör azonban elég volt ahhoz, hogy érezzem, furcsán viselkedik az autó, és jeleztem is Gergőnek, hogy megyek vissza a garázsba. Kiderült, hogy a bal hátsó felfüggesztés is megsérült az ütközés következtében. Szerencsére sikerült kijavítani a hibát a parc fermé szabály megsértése nélkül, úgyhogy megtarthattam a hatodik rajtpozíciómat a főfutamra.
Nem volt teljesen rendben az autó, a kormány kicsit ferde volt, és például a kerékvetőknél éreztem, hogy kicsit akad is. Bőven ki lehetett bírni, és nem hiszem, hogy emiatt jelentős időveszteség ért volna a második futamon, de tény, hogy nem éreztem magam olyan komfortosan az autóban, mint az elsőn.
Rajtam nem segít Bennani büntetése
Ennek ellenére a főfutamos rajtnál sikerült megelőznöm Girolamit, aki ezután érezhetően gyorsabb volt nálam, ám szerencsére az egyenesekben nem volt jelentős tempókülönbség köztünk, így nem került egyértelmű előzési helyzetbe. A végén mindössze egy ezredmásodperccel kikapni tőle természetesen nem volt jó érzés, de őszintén szólva még akkor is annyira bennem volt az első futam mérge, hogy ez volt a kevésbé fájó pont a monzai hétvége kapcsán.
A versenybírákkal való meghallgatást követően meg sem vártam a döntést, már hazafelé tartva értesültem arról, hogy Bennanit megbüntették, de ez annyira nem is érdekelt. Rajtam nem segít, hogy a következő futamon veszít öt rajthelyet. Ha a világbajnoki pontversenyt nézzük, akkor igazából nem is 25, hanem 30 pontot veszítettem, hiszen ha mindketten befejeztük volna a futamot, a harmadik helyet megszerző Monteiro csak ötödik lett volna.
![2017-wtcc-race-of-italy (2)](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1684/16842/168426/16842680_ca95c7308f3c186523416114d47062f2_wm.jpg)
Kilenc pont helyett 39 pontos hátrány
Ilyenkor persze számolgat az ember, hogy mi lett volna, ha. Hogy most ott lehetnék a második helyen a bajnokságban, mindössze kilencpontos hátrányban Monteiro mögött, ehhez képest most csak negyedik vagyok, és 39 pont a lemaradásom az elsőtől. Ugyanakkor ennek a mateknak semmi értelme, év végén már senki sem fog emlékezni arra, hogy itt mi történt, és csak a végeredmény számít majd. Ha valamit, akkor ezt megtanultam tavaly a dohai szezonzáró utolsó kanyarjaiban.
Igazság szerint ez a ponthátrány az én komfortzónámon is kívül esik, de ez nem tükrözi a pályán mutatott teljesítménybeli különbséget. Még csak két forduló ment le a tízből, és mivel korábban is hittem abban, hogy a szerencse-balszerencse arány hosszabb távon kiegyenlítődik, most sem mondom azt, hogy eldőlt a világbajnoki cím, vagy hogy lemondhatok róla.
Alig várom a Hungaroringet!
Pláne úgy nem, hogy Monzában mindenki láthatta a Honda igazi erejét. Mi sem reméltük, hogy az autónk számára a legkedvezőtlenebb pályán ilyen versenyképesek lehetünk . A verseny előtti blogomban azt ír tam, hogy 3-5 tizedmásodperces hátránnyal kalkulálunk Monzában, ami már óriási előrelépés a márciusi teszten Rob Huff Citroënjével szemben látott egy másodperces mínuszhoz képest. De csapaton belül a legoptimistábbak is azt mondták, hogy 1-3 tizedre lehetünk a leggyorsabbaktól, amiből végül egy tized körüli eredmény lett a legjobb hondás időket figyelembe véve.
Ez a teljesítmény önbizalmat ad nekünk a szezon hátralevő részére. Nem dőlhetünk hátra, és nem is fogunk, de úgy tűnik, hogy az autó készen áll arra, hogy világbajnoki címet szerezzünk vele. Alig várom, hogy a Hungaroringen hazai közönség előtt megmutassam, én is készen állok erre!
Rovataink a Facebookon