Minden más, ami nem a bajnoki cím, csalódás lenne

2018.09.07. 13:58

Michelisz Norbert szurkolói kérdésekre válaszolt, amiből többek közt az is kiderült, hogy ki lett a második kislánya keresztapja és melyik három Forma–1-es autót próbálná ki.

Van esélyed arra, hogy kalandozz a Hyundai Motorsporton belül? Mondjuk beülni egy tesztre a WRC-ben? (Kordás Zoltán)

Elméleti esély van rá, és korábban többször elmondtam már, hogy raliban szívesen kipróbálnám magam egyszer. Szerencsésnek tűnik a helyzet, hogy a Hyundainak van egy erős ralis programja is, de eddig semmilyen konkrét lépést nem tettem ebbe az irányba.

Hogyan befolyásolja versenyzői karrieredet, köridőidet két csodálatos gyermeked születése? (Tímár Attila)

Azt vettem észre, hogy csak pozitív hatással volt rám, mert a nehezebb szituációkban rengeteg plusz erőt merítek a családomnak köszönhetően. Negatívan ugyanakkor semmilyen szinten nem befolyásolja a pályán nyújtott teljesítményemet.

Van esélyünk arra, hogy valamikor a jövőben lássunk téged a WEC-ben, és főleg a Le Mans-i 24 óráson? (Csere Mihály)

Alapvetően nyitott vagyok minden kihívásra, és figyelemmel kísérem az említett szériákat. Ugyanakkor jelenleg úgy érzem, hogy nekem a túraautó-világkupa a tökéletes közeg, nagyon élvezem a versenyzést a WTCR-ben, így amíg lehetőségem van itt hasonlóan magas szakmai színvonalon szerepelni, addig maradnék.

Mi a véleményed a McLaren-bejelentéséről, hogy Stoffel Vandoorne helyét Lando Norris veszi át 2019-ben? (Nagy Zsuzsanna)

Nehéz helyzetben volt a McLaren, mert Norrisról a szakmai közvélemény egyértelműen úgy tartja, hogy nagy tehetség, a jövő egyik sztárjelöltje. Csakhogy éppen ezért több másik csapat is megkörnyékezte F1-es üléssel, a McLarennek pedig lépnie kellett, hogy meg tudja tartani őt. Ennek áldozata lett Vandoorne, akit én jó kvalitású versenyzőnek tartok, nálam nem kérdés, hogy megüti a Forma–1 szintjét. Hogy ezt sokszor nem tudta megmutatni, abban benne volt, hogy a világ egyik legjobbja a csapattársa, plusz a McLaren az utóbbi években sokat veszített a régi fényéből. Mindezzel együtt szerintem logikus döntést hoztak Norris helyzetbe hozásával.

Ha a M1RA indulna a WTCR-ben, maradnál a jelenlegi csapatodnál, vagy inkább velük tartanál? (Horváth Ádám)

Mindenképpen a terveim között szerepel, hogy egyszer a M1RA-ban versenyezzek, de azt látni kell, hogy ez nemcsak rajtam és a csapaton múlik, hanem azon, hogy ennek elő tudjuk-e teremteni a financiális hátterét. Bízom benne, hogy erre sor kerül, de nem tudom megmondani, hogy mikor.

A WTCR helyszínei közül melyik a kedvencet, és melyiket nem bánnád, ha kivennék a sorozatból? (Mayer Zsolt)

Kedvencem több is van, és kettőt ki is emelnék. A Hungaroring érthető okokból áll a szívemhez a legközelebb, szakmailag pedig a Nürburgring jelenti a legnagyobb kihívást. Elégedett vagyok az idei versenynaptárral, tetszenek a helyszínek, így olyat, amit kivennék, csak azért mondok, hogy ne kerüljem ki a kérdést. Ha muszáj egyet választanom, akkor az Marokkó lenne, ahol bár az új nyomvonal már sokkal jobb, de még így is ezen a pályán a legkisebb az élvezeti faktor vezetési szempontból.

Mit vársz a szezon hátralévő részében? Ünneplünk a végén? (Bagó György)

Remélem, hogy ünneplünk! Rengeteg energiát tankoltam fel a nyári szünetben, és most nagyon jó érzéseim vannak a szezon második felével kapcsolatban, úgyhogy bízom a bajnoki címben.

Idén kimaradt a M1RA-val való versenyzés. Lesz még erre lehetőség? (Stranszki Nikoletta)

2018-ban már nem valószínű, hogy indulok a M1RA színeiben, mert az ősszel nekem is folytatódnak a versenyek, és nem szeretném kockára tenni az év végi esélyeimet a WTCR-ben. Emellett biztos vagyok benne, hogy a M1RA-nál is meglesz a stabil pilótafelállás a szezon hátralévő részére.

Melyik eddigi versenyautódat szeretted a legjobban? (Kis Peti)

Mindegyikhez kötődtem valamiért. Amikor SEAT-tal kezdtem a WTCC-ben, az a mezőny legjobb autója volt. Utána a BMW a hátsókerék-meghajtással állított érdekes vezetői kihívás elé, aztán a Honda volt az első autóm, amit komoly gyári támogatással használhattam. Most pedig a Hyundait azért szeretem, mert a jelenlegi legjobb autó és sok önbizalmat ad vezetés közben. Össze azért nem hasonlítanám ezt a négy technikát, mert három különböző szabályrendszerben vezettem őket, a gyengeségeiket és erősségeiket pedig alapjaiban határozták meg az előírások.

Keresztény vagy? (Demeny Zoltán)

Igen, az vagyok. Épp a múlt hétvégén tartottuk a kisebbik lányom, Emma keresztelőjét. A keresztapukáját pedig úgy hívják, hogy Bári Gergely.

Ha a M1RA-t szeretné egy gyártó támogatni, de a kocsi gyenge lenne, elutasítanád az ajánlatot vagy kihívásnak tekintenéd? (Rónai Sándor)

Versengő típusok vagyunk, úgyhogy a végén mindig a siker a legfontosabb. A válaszom ugyanakkor árnyaltabb ennél, mert azt tapasztaltam, hogy a bajnoki címhez elengedhetetlen egy gyártó támogatása. Tehát ha olyan gyártóról lenne szó, amelyben látjuk a potenciált, a fejlődés lehetőségét hosszabb távon, akkor ez egy előnyösebb ajánlat lenne, mint gyári háttér nélkül egy aktuálisan erősebb autót üzemeltetni.

Tudom, jelenleg a mezőny egyik leggyengébb autója, de el tudnád magad képzelni egy Alfa Romeo volánja mögött, ha kicsit versenyképesebb lenne a gép? (Tóth Marián)

Tisztában vagyok vele, hogy itthon nagyon sok rajongója van az Alfának, de én jelenleg annyira jól érzem magam a Hyundainál, hogy nem gondolkodom abban, hogy máshol folytassam. A közös jövőről nem csak én döntök, de szívesen maradnék ennél a márkánál a következő szezonban is.

Hová tennéd magad az év végi tabellán? Csak őszintén! Hányadiknak érzed magad? (Bihari Károly)

Az első helyre, és őszintén! Bármilyen év végi eredmény, ami nem a bajnoki cím, nekem csalódás lenne.

Vissza szoktad nézni a futamokat? Ha igen, akkor hogyan? (Neszvecskó Bence)

A rajtokat és az első kanyarok csatáit általában igen, ezen kívül kifejezetten azokat a szituációkat elemzem ki, amelyek valamiért érdekesek voltak. De az elejétől a végéig egyben már csak ritkán nézem vissza a teljes futamokat.

Hogy vélekedsz a WTCR-ről és a BoP-ről? (Bognár László)

Kifejezetten örülök a világkupa létrejöttének, mert nemcsak népesebb, hanem sokszínűbb és erősebb is lett a bajnokság a tavalyi WTCC-hez képest. A mostani WTCR jelenti szakmailag a legnagyobb kihívást az összes eddigi sorozat közül, amiben valaha indultam. Ami a BoP-t illeti, ahogyan a legtöbb túraautó-bajnokságban elfogadott, úgy a WTCR-ben is van létjogosultsága az esélykiegyenlítő rendszernek. Az viszont fontos, hogy ebben megtalálják az egészséges egyensúlyt, mert ha a mezőny legjobb autójával a pontszerzés is nehézkes és a leggyengébb kocsival futamgyőzelemért lehet küzdeni, az hosszabb távon senkinek sem jó.

Tervezitek-e, hogy bővül még a család, vagy így kerek, hogy négyen vagytok? (Kiss Antal)

Johannával élvezzük a jelenlegi helyzetet, és szeretnénk minél többet foglalkozni a két picivel. Most jött el az a pont, hogy már átlátjuk, mennyi időt és energiát követel a szülői szerep. Régebben azt mondtuk, hogy legalább három gyermeket szeretnénk, és erről a tervünkről továbbra sem tettünk le, de egy-két évig még nem tervezzük a családbővítést.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Family👨‍👩‍👧‍👧❤️

Norbert Michelisz (@nmichelisz) által megosztott bejegyzés,

Milyen volt a Slovakia Ringen Kiss Norbi kamionjában utasként? Kipróbálnád a kamionversenyzést? (Bedecs Dániel)

Jó élmény volt, főleg mert Norbival régóta ismerjük egymást és nagyon nagyra tartom őt. Azt sokan nem tudják, hogy én már őelőtte vezettem versenykamiont, ugyanis még 2009-ben jó barátom, Szobi Balázs meghívására részt vettem egy franciaországi teszten.

Hogy van a kezed? Hallottam olyat, hogy műteni fogják… (Várkonyi Ági)

Köszönöm az érdeklődést! Már közel 100 százalékos állapotban van a csuklóm. Már legutóbb a Slovakia Ringen sem zavart vezetés közben egyáltalán, bár a rásérülés veszélyére oda kell figyelnem. A hétköznapi életben még van néhány helyzet, amiben óvnom kell. Például nehezeket nem emelhetek vele és a fekvőtámaszokat is hanyagolnom kell, de két-három hónap múlva remélhetőleg már ezekkel sem lesz gond.

Tanulható az autóversenyzés vagy születni kell rá? (Bódi István)

Vannak tanulható részei, mint minden más szakmának is. Ugyanakkor magas szinten sok mindent ösztönösen kell megoldani. A legjobbakat valószínűleg az különbözteti meg a többiektől, hogy kitartóan dolgoznak, tanulnak és van valamilyen veleszületett tehetségük az autóvezetéshez.

Ha vezethetnél három Forma–1-es autót, melyik hármat választanád? (Virág István)

Mivel annak idején szimulátoron a 60'-as évek F1-es autóival kezdtem játszani, az első egy akkori Lotus 49 lenne, amit kipróbálnék. A második Michael Schumacher 1994-es világbajnok Benetton B194-ese lenne, mert az volt az első szezon, amelyet már teljes egészében figyelemmel követtem. A harmadik pedig egy legfrissebb, idei autó lenne, hogy érezzem a hihetetlen technikai fejlődést, és a mostaniak közül egy Ferrariba ülnék be a legszívesebben.

Volt olyan döntésed a pályafutásod során, amit később megbántál? (Kispál Zoltán)

Nem. Mindegyik döntésem kellett ahhoz, hogy ma itt tartsak. Mindig próbálok a rendelkezésemre álló információk alapján, aprólékos mérlegelés után dönteni, és ezért nincs is okom megbánni őket utólag.

Miért nem indult Francisco Mora a M1RA-ban legutóbb? (Gucsa Zoltán)

Versenyről versenyre szóló megállapodásunk volt vele, és a legutóbbi hollandiai verseny előtt nem sokkal, viszonylag későn jelezte felénk, hogy nem tudja finanszírozni az indulását. Mivel előtte a Hungaroringen szerezte meg az első futamgyőzelmét a M1RA-ban és a nemzetközi mezőnyben, nem gondoltuk, hogy pont most jön el ez a pillanat, így az idő rövidsége miatt már nem lehetett helyettest találni.

Lesz újra webshopod? (Horváth Szandra)

Tervben volt, hogy 2018-ra frissítem a kínálatot, de egyszerűen annyi minden történt körülöttem az év elején, hogy nem maradt időm foglalkozni vele. Pólók még mindig elérhetőek az előző készletből, ezeket az OMV-n keresztül lehet beszerezni. Jövőre szeretnék új lendületet lehelni a webshopba!

Mi a kedvenc nyaralós úti célod? (Mezei Sebastiane Dávid)

Idén például Horvátországba terveztünk egy rövidebb nyaralást, mert szeretünk oda járni, de végül nem mentünk sehová, mert úgy láttuk, hogy Emma még nagyon pici egy hosszabb úthoz. Sok helyen jártam már Johannával, aki néha távolabbi versenyekre is elkísért, így fedeztük fel az Egyesült Államok nyugati partvidékének egy részét is. Egyszer viszont Japánba szeretném elvinni őt, ahol én már 8–10 alkalommal jártam, és azt gondolom, hogy ezt az országot neki is látnia kell.