Rafael
17 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Most már biztos Micheliszék jövője

2017.11.17. 10:43

Hosszú hónapok egyeztetése után úgy tűnik, megszületett a megállapodás a WTCC jövője kapcsán, és már csak a hivatalos bejelentésen múlik, hogy egyesüljön a mostani túraautó-világbajnokság a korábbi WTCC-főnök által létrehozott TCR-rel.

A megállapodás értelmében lényegében annyi történik, hogy a WTCC a mostani TC1-es szabályrendszer helyett átveszi a TCR szabályrendszerét, a világbajnokság helyét pedig átveszi a jelenlegi TCR International Series. Az egyetlen komoly változás, hogy tiltottá válik az eddigi alapfeltételnek tekinthető gyári szerepvállalás, tehát csak privát csapatok nevezhetnek majd.

Az egyeztetést a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), a TCR promótere, a WSC, illetve a WTCC-promóter Eurosport Events folytatta, a megállapodás értelmében 2018-ban és 2019-ben is TCR-kocsik indulhatnak majd az új sorozatban. Ezt a verziót vázoltuk fel nemrég mi is, mint a WTCC jövője kapcsán legvalószínűbb forgatókönyv.

A TouringCarTimes információi szerint át is nevezik a WTCC-t, ami WTCR néven, valószínűleg nem világbajnoki, csak világkupa elnevezéssel folytatja.

A változás óriási lehetőséget nyit meg a privát csapatok előtt, és nagyon jó jel magyar szempontból a jövőre nézve, hogy a szombaton véget érő TCR International Series idei szezonjában jó eséllyel Michelisz Norbert csapata, a M1RA nyerheti a csapatversenyt, vagyis 2018-ban topesélyesként indulhatna a magyar istálló a vb-t váltó szériában. A Volvo jár ezzel nagyon rosszul, a svédek 2016-ban szálltak be a sorozatba, 2018-ra nem lesz alkalmas a mostani TC1-es autójuk, vagyis két évre fejlesztettek méregdrágán egy modellt.

Michelisz második helyen zárta a makaói időmérőt a WTCC-ben, és mivel a vb-rivális Thed Björk csak a negyedik lett, 14,5 pontra csökkentette hátrányát az összetettben a svédhez képest. A két futam (szombaton és vasárnap, külön napokon versenyeznek majd) után akár át is veheti a vezetést a katari szezonzáró előtt a magyar. Eközben a TCR International Series szezonzárója is zajlik, ott a M1RA a topesélyes a csapatversenyben, de a pilóták versenyében Tassi Attila is ott van a második helyen, kis szerencsével befoghatja az első, az időmérő után 24 ponttal vezető Jean-Karl Vernay-t. Tassi a fordított rajtrácsos pole-t szerezte meg Dubajban, így egy futamot az első, egyet a tizedik helyről kezdhet majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!