Szilvia
5 °C
16 °C

Őrületes hajrá után sincs DTM-címvédés

2018.10.14. 14:33

Négy ezüstérem és a 2005-ös bajnoki címe után újra DTM-elsőségnek örülhetett Gary Paffett, aki a címvédő René Rast őrletes hajráját visszaverve szerezte második DTM-címét a sorozat hockenheimi szezonzáróján.

Az utolsó, hockenheimi fordulóra a bajnokság második helyén érkező Paffett a biztosra ment, szombaton egy negyedik hellyel átvette a vezetést a márkatárs Paul di Restától, az utolsó futamra harmadik helyen kvalifikálva pedig már csak arra kellett figyelnie, hogy célba érjen, miután legfőbb riválisa, Di Resta csak a 11. helyről indult.

Paffettnek így attól sem kellett tartania, hogy a 2017-es bajnok René Rast őrületes formában fejezte be az idényt, és a szezon utolsó hat futamából mindet megnyerte. Vasárnap a második helyről indulva állt az élre már az első kanyarban az Audi-pilóta, innen a kerékcseréjét leszámítva végig vezetett, de így is csak az összetett második helyére tudta felküzdeni magát a 20. futam legvégére. Paffett 255 ponttal zárt a szezont, Rast 251-gyel lett második, Di Resta pedig 233 ponttal szerezte meg a harmadik helyet.

A Mercedes Paffett révén győzelemmel távozik a DTM-ből, jövőre már nem képviseli magát a márka a német túraautós sorozatban, a helyükre az Aston Martin érkezik az Audi és a BMW mellé – a Mercedes inkább a Forma-E-szereplésére fókuszál a folytatásban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?