Interjú közben összeverekedett két NASCAR-versenyző – videó

2021.03.22. 12:25

Forrtak az indulatok hétvégén az atlantai NASCAR-futamon. A sorozat másodosztályának számító Xfinity Series szombati futama után interjú közben esett egymásnak két pilóta, Daniel Hemric és Noah Gragson.

A bunyó előzménye az volt, hogy kettőjük szinte egyszerre hajtott végre bokszkiállást a verseny alatt, elöl Hemric haladt, mögötte pedig Gragson. Előbbi kicsit elmérte a távolságot és továbbcsúszott utóbbi helyére, ami miatt Gragson nem tudott beállni a sajátjára. Hemric hátragurult, de Gragson sem parkolt be ezután rendesen, hanem nekitolatott Hemric autójának, amelyet akkor már körbevettek a szerelők.

Ezt a veszélyes manővert akarta számonkérni Hemric, miközben Gragson élőben nyilatkozott. Az ökölcsatának a szerelők vetettek véget.