Nincs esélye a túlélésre a súlyosan sérült Szvoboda Bencének
Mint arról lapunk korábban beszámolt, Szvoboda Bence súlyos sérülést szenvedett egy csehországi motokrosszbajnokságon.
A HTS Team közlése szerint a fiatal sportember fejét ért ütés hatására eszméletét vesztette a pacovi versenypályán. A prágai kórházban életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A vizsgálatok során kiderült, hogy az agyi funkciói nem működnek.
Kedden aztán újabb közleményt adott ki Szvoboda Bence csapata, amiben arról írtak, hogy a fiatalembernek nincs esélye megnyerni ezt a csatát, ugyanakkor nem tekinthető halottnak addig, amíg a szíve ver. Így a halálhírét sem jelenthetik még be.
„Tisztában kell lennünk az elfogadhatatlannal, hogy ő már nem fog közénk visszatérni. A család nyugalma érdekében és kegyeleti okokból csak azután tegyétek közzé a halálhírét, és rójátok le részvéteteket, amint hivatalosan megtörtént a bejelentés” – olvasható a rövid kommünikében.
A csapat oldalán egy korábbi posztban azt írták, hogy a vasárnapi cseh bajnoki verseny első futamában Szvoboda Bence elesett, és a mögötte érkező versenyző elgázolta. A német crossmagazin.de úgy tudja, hogy a baleset idején Szvoboda a harmadik helyen állt, és több, őt követő versenyző is áthajtott rajta.
A pacovi verseny közösségi médiás oldalain a történtekről egyelőre semmit sem közöltek, csak a verseny kezdetéről adtak hírt a minap egy videóval.