Félig hazai pályán szerezne újabb dobogókat Molnár Martin a brit F4-ben
További Autó-motor cikkek
- Megtudtuk, mennyibe kerülnek a jegyek a magyarországi MotoGP-futamra
- Talmácsi Gábor: Piszkosul sok lemondással jár az út, ami Magyarországról a MotoGP-be vezet
- Hivatalossá vált, újabb versenysorozat látogat el a Balatonhoz
- Ha így folytatja a kilencéves zsenipalánta, visszatérhet a legendás név a Formula–1-be
- Dobogó minden fordulóban: Számadó Máté remek debütálószezont futott
A kelet-angliai Norfolkban fekvő Snettertonban folytatódik Molnár Martin idei szezonja. A Virtuosi Racing hazai asztfaltján az idei harmadik fordulót rendezik, ráadásul az egyik, ha nem a legtechnikásabb pályára látogat el a mezőny.
Mint számos versenypálya az Egyesült Királyságban, Snetterton is második világháborús katonai reptérként kezdte pályafutását, de a Brit Királyi Légierő 1948 után már nem tartott rá igényt. Három évvel később két motorsportőrült meggyőzte a helyi földtulajdonost, hogy az elhagyatott kifutót és szervizutakat felhasználva versenypályát hozhasson létre, amelyen 1951 októberében meg is rendezték az első versenyt. Ezzel kezdetét vette Snetterton azóta is íródó története.
A pálya szép lassan az angliai motorsport egyik ékkövévé vált, amiben szerepet játszott, hogy hosszú egyenesei és gyors kanyarjai ellenére viszonylag biztonságos aszfaltcsíknak számított, lévén a nagy terek miatt nem volt minek nekicsapódni, ha valaki kicsúszott. A Formula–1 vagy egyéb rangos sorozatok nem vetették meg itt a lábukat – az egykori Aurora F1-es széria révén ugyanakkor az F1-es autók így is rendszeresen összecsaptak itt. Továbbá itt került megrendezésre az első angliai 24 órás verseny, és az 1950-es évek végén itt létesült az első versenyzőiskola.
A nyomvonal az évek során többször változott, majd 2011-ben az egész pálya megújult – új paddockot, bokszépületet és lelátókat építettek, számos kanyaron módosítottak, és létrehoztak egy rövidebb, egymérföldes nyomvonalat. Így jött létre a mai, három különböző pályakonfigurációt kínáló Snetterton, amelynek leghosszabb, 300-as elnevezésű nyomvonalán a brit túraautó-bajnokság (BTCC) és annak betétsorozatai, így a brit Formula–4 is versenyez.
Ez az egyik legnehezebb pálya a versenynaptárban, mindenféle kanyar megtalálható rajta. Nagyon technikás – vannak rajta lassabb, visszafordító jellegű, közepesen gyors, illetve nagyon tempós, elnyújtott kanyarok is, amelyekben a szél könnyen megtréfálhatja a versenyzőt. Itt tényleg minden van, még döntött kanyar is
– jellemezte a pályát a szűk kéthetes szünetben Silverstone-ban tesztelő Molnár Martin.
„Számomra a legélvezetesebb szakaszok a visszafordítók, mert szeretem a kemény féktávokat, az egyik legnehezebb rész pedig az utolsó előtti kanyar, amely egy elnyújtott jobbos. Itt szinte végig padlógázzal megyünk, majd kanyarodás közben kell elkezdeni fékezni. Hogy versenyzési szempontból milyen lesz, azzal kapcsolatban már óvatosan jósolok, hiszen legutóbb Brands Hatchben is azt gondoltam, hogy azért lehet majd előzni, de kiderült, hogy ez nagyjából lehetetlen. Talán itt kicsit jobb lesz a helyzet, mert legalább van néhány visszafordító és kemény féktáv, illetve egy hosszú egyenes, amelyben szélárnyékot lehet fogni, de ez a pálya is nagyon szűk, ami nem kedvez a csatáknak. A cél természetesen Snettertonban ismét a lehető legjobb eredmény és legalább egy újoncdobogó elérése, emellett szeretnék folyamatosan fejlődni. A jó időmérő fontos lesz , mert ha előrébb tudok rajtolni, akkor teljesen más versenyeim lehetnek. Brands Hatchben az utolsó futamon nagyon jól sikerült a rajt, ezt szeretnénk átmenteni erre a hétvégére is, mert természetesen mindig van hova fejlődni” – tekintett előre.