Húszmillióra perelik a paralimpiai elnököt
Szerdán feljelentették Gömöri Zsoltot, a Magyar Paralimpai Bizottság (MPB) elnökét azok a sportolók és sportvezetők, akiknek a személyes levelezését nyilvánosságra hozta honlapján az MPB, írja az Mno.hu.
A szervezet vasárnap hozott nyilvánosságra egy levelezést, amely alapján azt állították, hogy szervezett, hazug lejárató kampányt indítottak az MPB ellen.
Az Mno.hu-nak Zachár Attila, aki korábban az erőemelő szakbizottság vezetője volt, elmondta, hogy személyes adattal visszaélés miatt tettek külön-külön büntetőfeljelentést, emellett kártérítési pert is indítanak Gömöri Zsolttal szemben, és ebben az eljárásban húszmillió forintot követelnek tőle. Az öt érintett szerint hitelrontás történt, és gazdasági veszteségeket is okozott nekik az MPB.
Zachár azt mondta, ha megnyerik a pert, a parasportolóknak adják a pénzt.
A feljelentők között van még Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója, Tamás Henriette Brigitta, az MPB korábbi munkatársa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt szakértője, Sas Sándor fekvenyomó parasportoló és a kedden Gömöri Zsolt által megvádolt Kovács Brigitta, a paralimpiai bizottság volt gazdasági vezetője, az MPB-iroda munkatársa.