11 milliós magyar pókersiker Bécsben
338 játékos fizette be az 550 eurós nevezési díjat a bécsi Paradise Poker Tourra, ezzel a torna összdíjazása 169 ezer euró lett. A háromnapos torna utolsó, vasárnapi versenynapján már csak 18 játékosnak maradt esélye a győzelemre, még Stumpf András, Szalai Ádám, Rácz Csaba, Sándor Levente és Skrinyár Gábor is harcban volt a fődíjért, írja a Póker Akadémia.
Stumpf és Szalai hamar kiesett, mindketten kevés zsetonnal kezdtek és nem sikerült talpra állniuk. Rácz Csaba király-dámával ment all-in egy király magas flopon. Skrinyár kezében ászpár volt és megadott, ez Rácz kiesését jelentette.
A tízfős döntő asztalra két magyar maradt, Skrinyár chipleaderként, Sándor a negyedik helyről kezdett. A shortstackként érkezők sorban búcsúztak, amikor Alexander Freund vette kezébe az irányítást. Agresszív játékával több ellenfelét is kiejtette, köztük Sándor Leventét is. Sándor J-5-el ment all-in, amit Freund K-8-al adott meg és a király magas elégnek bizonyult. Ezzel Sándor Levente lett a harmadik.
A párbajra így Skrinyár és Freund maradt. A magyar hátrányból indult, de sikerült dupláznia A-K-lyal ellenfele A-6-osa ellen. A mindent eldöntő partira már zsetonelőnnyel érkezett és K-8-al került all-in Freund J-9-e ellen. A király magas itt is kitartott, és megszületett az újabb magyar siker, Skrinyár Gábor lett a Paradise Poker Tour Bécs bajnoka.
A döntő asztal végeredménye
1. Skrinyár Gábor - 41 640 €
2. Alexander Freund - 23 770 €
3. Sándor Levente - 16 390 €
4. Robert Haigh - 13 110 €
5. David Czatkowski - 10 660 €
6. Anton Ilsanker - 8 200 €
7. Sasa Budak - 6 560 €
8. Cetin Gökman - 4 920 €
9. Milan Zaric - 3 280 €
10. Anthony Ghamrawi 2 130€
További magyar díjazottak:
13. Rácz Csaba - 1 800 €, 15. Szalai Ádám - 1 800 €, 16. Stumpf András - 1 480 €, 20. Horváth Ferenc - 1 150 €, 25. Szabó Zoltán - 1 150 €, 27. Nagy Gábor - 1 150 €, 29. Beni Zoltán - 980 €, 31. Csermely Balázs - 980€, 32. Döbrei József - 980 €, 34. Schmidt Dezső - 980 €