A szlovén fővárost kettészelő Ljubljanica folyóból került elő holtan Johannes Strassmann, akinek tíz napja veszett nyoma Ljubljanában. A 29 éves, milliomos német pókerjátékos halálával kapcsolatban számos kérdés megválaszolatlan, írja az MTI.
Jjúnius 21-én, szombaton este, barátai körében látták utoljára élve a ljubljanai főtéren, mielőtt ismeretlen okból elszakadt a csoporttól. Strassmann holttestét pénteken a szlovén főváros központjában fogták ki a Ljubljanica folyóból, személyazonosságát azóta DNS-vizsgálat is megerősítette.
A dpa német hírügynökség szerint a bonni születésű, de Bécsben élő profi pókeres halálának okát és körülményeit homály fedi. Igaz ugyan, hogy eltűnése estéjén a Ljubjanica meg volt áradva, de Ljubljanában, a férfi eltűnése helyén a folyó magas falak közt, egy erősen kimélyített mederben folyik. Bűncselekményre utaló nyomot nem találtak.
A toxikológiai vizsgálat még tart, de ismerői szerint Strassman alkoholt szinte sosem ivott, dorogokhoz pedig „biztosan sosem" nyúlt, sőt az elmúlt hónapokban épp „meditációval próbálta megtalálni önmagát és legbenső énjét".
Üzlettársa, a Salzburgban élő Markus Golsen szerint a tisztázatlan módon elhunyt férfit „még az irigység jellemezte pókeresközösségben is egyenes és őszinte emberként" tisztelték.
Strassmann és Golsen együtt alapított egy jólmenő online pókeriskolát. A Pokerpages internetes szakportál szerint Johannes Strassmann több mint 1,4 millió eurót (433 millió forint) nyert a pókeren azóta, hogy 2006-ban hivatásos pókerjátékos lett.