Kína legyűrte a magyar nőket a sakkolimpián

2008.11.19. 20:46 Módosítva: 2008.11.19. 20:58
A drezdai sakkolimpia egyik legnagyobb rangadójára került sor szerdán, mert a meglepetésre második helyen álló magyar válogatott az abszolút favorit Kínával játszott. Két gyalogelőnyös játszma közül egyiket sem sikerült megnyerni, így odalett a győzelem, de még a döntetlen is. A férfiak Polgár Judit újabb veresége ellenére hozták a kötelező győzelmet Kolumbia ellen. Mindkét meccs végeredménye: 2,5-1,5.

A magyar férfi sakkválogatott az Ukrajna elleni vereség után egy jóval könnyebb csapattal, Kolumbiával találkozott. Ellenük kötelező volt a győzelem, még akkor is, ha az eddigi legeredményesebb játékos, Almási Zoltán pihenőt kapott.

Lényegében félórányi játék után csak az volt a kérdéses, mekkora lesz a siker aránya. Lékó újra igazolta kivételes stratégiai érzékét, a harminchatodik lépéstől teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nincs ellenszere világossal küzdő, nála jelentősen gyengébben rangsorolt riválisának. Az a-vonalon megiramodó gyalogot nem lehetett feltartóztatni, és ugyan a negyvenharmadik lépésig próbálkozott a kolumbiai, belátta vereségét.

Balogh Csaba gyorsan remizett, Berkes Ferenc ellenben gyorsan nyert, a huszonkilencedik lépés után tisztelőnybe került, hattal később feladta ellenfele, mert nem várta meg, hogy mattal fenyegesse.

Polgár Judit azonban megint kikapott, pedig világossal játszott, és sokáig szorongatta ellenfelét. Ellenfele futópárját jól mozgatta, Polgárnak bástyája és futója volt, és egy gyaloggal kevesebb.

A nők a torna legnagyobb favoritjával, az eddig hibátlan, és a mezőnyből jelentősen kiemelkedő Kínával játszottak. Mind a négy táblán erősebb kínai került szembe a benevezett magyarral, ezért már egy döntetlen nagyon komoly eredménynek számított volna.

Az első táblán a gyerekkora óta Magyarországon élő vietnami Hoang Trang tizennégy éves ellenfelet kapott, aki a harmadik a világranglistán, és közel száz ponttal többet gyűjtött eddig. A honvédos Hoang tökéletesen őrizte a döntetlent, és a minimálisan kötelező lépés után, a harmincegyedikben meg is egyeztek ebben a felek.

A negyedik táblán Rudolf Anna rosszul állt, és nem is tudott nyerni, viszont nagyon biztató volt, hogy a másik két táblán gyalogelőnnyel játszott Mádl Ildikó és Vajda Szidónia.

Utóbbi ráadásként sötéttel érte el előnyét, de végül nem tudta kihasználni. Mádl Ildikó még inkább próbálkozott, az egész táblán már nem maradt semmi más a királyok mellett, mint egy-egy bástya, és egy világos gyalog. Azt azonban nem tudta vezérré változtatni a kétszeres olimpiai bajnok játékos, így döntetlen lett a vége, ami összességében vereséget jelentett. Az elsőt, és a toronymagas esélyes ellen, amelyik vélhetően végigveri az egész mezőnyt.

Jegyzőkönyv:

FÉRFIAK: Kolumbia-Magyarország 1,5-2,5
Jaime Alexander Cuartas (2489 Élő-pont)-Lékó Péter (2747) 0-1
Polgár Judit (2711)- Forero Alder Escobar (2482) 0-1
Sergio Barrientos (2450)-Balogh Csaba (2616) 0,5–0,5
Berkes Ferenc (2645)-Mauricio Uribe (2414) 1-0

NŐK: Magyarország-Kína 1,5–2,5
Hoang Thanh Trang (2483)-Hou Ji-fan (2578) 0,5–0,5
Csao Hszüe (2518)-Vajda Szidónia (2380) döntetlen
Mádl Ildikó (2376)-Sen Jang 2450) 0,5–0,5
Tan Csung-ji (2395)-Rudolf Anna (2318) 1-0