Brutálisan lesöpörte Topalov Anandot
A bolgár kezdte világossal az első mérkőzést, és egy tökéletes változatot talált ki az indiai címvédő, Vishwanathan Anand ellen.
D4-gyel kezdett, a felek a Grünfeld-védelmet választották, Topalov a tizenhatodik lépésben változtatott azon a partin, amelyiket az amerikai Gata Kamsky ellen játszott. Azzal a c1-es bástyalépéssel zavarta hozta riválisát, a huszonnegyedik lépés után vált tarthatatlanná az indiai klasszis állása.
Kállai Gábor nagymester szerint előtte már rosszat húzott, amikor a királlyal az f7-es mezőt választotta, ahelyett egy futólépés lett volna a jobb.
A 26. lépésnél Topalov huszárja egy gyalogért feláldozta magát, a sötét király így védtelenné vált, a két bástya pedig a folytatásban az alapsorra szorította.
A harmincadik lépésben Topalov leütötte az egyik bástyával a fehér futót, a matt elkerülhetetlenné vált, Anand ekkor feladta.
A bolgár végig irányította a mérkőzést, majdnem egy órával kevesebbet használt fel a kétórás gondolkodási időből, lendülete elsöprő volt. Lehet, hogy Anandot megviselte a negyvenórás buszozás, hiszen a légtérzár miatt nem tudott Frankfurtból repülni.