Vasárnap éremért játszunk a sakkolimpián

2010.10.01. 15:40
Almási sötéttel, Berkes világossal nyert, Lékó és Balogh Csaba remizett a sakkolimpia tizedik fordulójában, a zárónap előtt így van az esély a bronzéremre. Nyolc éve Magyarország ezüstérmes volt, a harmadik hely bravúr lenne.

A csütörtöki, Izrael elleni vereség után kedvező pozíciójából a 11. helyre zuhant vissza a magyar férfi válogatott a sakkolimpián, ebből adódóan gyengébb csapatot sorsoltak a mieinknek, a fehéroroszokat meg is vertük 3-1-re.

„Nem voltak könnyű partik, volt egy olyan időszak, amikor egyikben sem álltunk jól, de végül kettőt is sikerült hozni, így a kötelező győzelem nem is maradt el. Almási rosszabbul állt sötéttel, de megfordította a partit, tisztelőnyben maradt a végjátékra, amit ki is használt. Berkesnek világossal voltak nehéz percei, de megbüntette ellenfele hibáit. A sírból hozta vissza ő is."

"Biztató, hogy a két élcsapattal, Ukrajnával és Oroszországgal már játszottunk. Ennek a győzelemnek az a jelentősége: megmaradt az esélyünk egy utolsó fordulóbeli sikerrel arra, hogy akár a harmadik helyre odaérhessünk. Ehhez persze szerencse is kell” – értékelt Kállai Gábor korábbi kapitány.

2002-ben volt utoljára érmünk, akkor ezüst, most elérhető a bronz, mert a nálunk gyengébb lengyelekkel játszunk az utolsó körben. Az utolsó fordulóbeli győzelem sem garantálja viszont az érmet, de azt igen, hogy az ötödik helynél rosszabb már nem lehet a csapat.