Vezető politikus kellene a magyar sakknak

A jelenlegi legfrissebb sakk világranglistán több mint tizenöt év után nincs a legjobb húsz között magyar játékos. Úgy tűnik, Lékó korszaka lezárult, mert már nem ő a legjobban jegyzett magyar játékos, hanem Almási Zoltán. Almási a 25. helyen áll, Lékó két hellyel hátrébb.

A 2004-ben a világbajnoki döntőt az utolsó partiban elveszítő Lékó alkotói szabadságra ment, így helyezése csak romlani fog, augusztusban játszik legközelebb.

Almásinak esélye sincs arra, hogy azokon a tornákon játszhasson, ahová Lékót a legjobb időszakában meghívták.

Mivel a kétgyerekes Polgár Judit teljesítménye még mindig kuriózum, őt hívják neves ellenfelekhez, de nem a Wijk aan Zee-i vagy a linaresi, monacói gigantikus tornákra. A Corus versenyre megígérték, hogy a tizennégy évesek között a ranglistát vezető Rapport Richárdot meghívják a C tornára, de végül még az olimpiai bajnok Portisch Lajosnak sem sikerült a szervezőket meggyőznie. Inkább azt az ukrán Ilija Nyizsnyiket favorizálták, akit ugyan csodagyereknek tartanak, de idén Rapport lehagyta a fejlődésben.

„Sajnos nem lehet csodálkozni, hogy Portisch sem járt sikerrel, mert az ukránok olimpiai bajnokok lettek ősszel, a mieink pedig nagy harcban negyedikek. Ennél is lényegesen fontosabb, hogy folyamatosan rendeznek komoly versenyeket, míg itthon tízévente van olyan, amelyikre a komoly jelzőt oda lehet illeszteni. Elvesznek a cserehelyek, és a hazai játékosok sem tudnak fejlődni, mert a versenyhelyzet okozta stresszt az otthoni tábla mellett képtelenség imitálni. Arra ugyanakkor esély sincs, hogy rangos torna legyen itthon, mert nincsenek meg az anyagi feltételei” – értékelt Kállai Gábor.

Az egykori kapitány hozzátette, a magyar sakkozók nem lettek rosszabbak, mert ketten is 2700 élőpontszám felett vannak, de a legjobb öt – Anand, Carlsen, Aronjan, Kramnyik, Topalov -, akik külön kasztot képviselnek jelenleg a sportágban, 2800 körül vannak, tehát nagyon elléptek.

„Be kell vallani, hogy a világ kezd elmenni mellettünk, nincs mit szépíteni rajta. A konkurencia hihetetlenül erős lett, olyan országok bukkannak fel, amelyeknél korábban nem volt sakkozás. Mindezt megteremtette, hogy neves edzőket igazoltak le, és úgy gondolják, hogy az országimázsnak jót tesz a sakk. Több országban vezető politikusok álltak a sakk mellé, Topalov vb-döntőjének például a bolgár miniszterelnök volt a fővédnöke, mi Lékóét nem tudtuk megrendezni. A kaukázusi országokat nem is említem, ahol egyértelműen nemzeti ügy és presztízs, hogy jó sakkozókat neveljenek, ennek megfelelően a legmagasabb szinten kezelik a kérdést. Ha pedig vezető politikusok állnak a sakk mellé, egycsapásra megnő a társadalmi elfogadottsága. itthon viszont épp a pénztelenség miatt nem teljesítheti be kultúraformáló képességét.”

Kállai elmondta, az egyesületek végzetesen elszegényedtek itthon, a magyar sport általános válsága hatványozottan jelentkezett a sakknál.

„Riasztó, hogy talán öten sem élnek itthon a sakkból, nincs öt ember, akinek valamelyik egyesületnél bejelentett munkaviszonya lenne. Az is beszédes, hogy az egész magyar sakkban nincs annyi pénz, mint egy átlagos élvonalbeli labdarúgó csapat költségvetése, vagyis 400 millió forint. A szövetség költségvetése alig haladja meg a 100 milliót, eközben nálunk van az ötödik legtöbb igazolt játékos. Voltak olyan évek, amikor legjobbjaink egyetlen állami forintot sem kaptak, nincsenek egyesülethez bejelentve, azokból az ösztöndíjakból sem részesülhetnek, amikből a kajakosok vagy a vízilabdázók, vívók. Abszurd a helyzet, mert eközben tőlük várjuk azt, hogy sikeresek legyenek a világban, továbbvigyék a nagyszerű hagyományokat, és csalódás, ha nem szerepelnek jól egy olimpián.”

Kállai ennek ellenére bízik abban, hogy a válogatott nemcsak a jövő évi csapat világbajnokságon fog jól teljesíteni – ide kvalifikálta magát az olimpiai negyedik hellyel -, hanem a két soron következő olimpián is, mert a hátrányból előnyt kovácsolnak.

„A jó oldala a mellőzöttségnek, hogy az erők nem forgácsolódnak szét, hanem legjobbjaink a válogatottért fognak kettőzött erővel küzdeni. Ennek viszont a hátulütője, ha nem versenyeznek állandóan, az esetleges sorozatterhelés alatt kifulladnak.”

A szakember gyakorlati példával is megvilágította, milyen tendenciák vannak a sportágban. Mivel egy edzőnek mindenképpen fent kell tartania magát, előfordulhat, hogy nem a szegény, de tehetséges gyereket fogja oktatni, hanem a tehetősebb hátterű, ám tehetségtelenebb gyereket.

„Korábban, még húsz évvel ezelőtt az átlag értelmiségi színvonalán élt egy sakknagymester, most ellenben alig valamivel jobban, mint egy minimálbéres. Ennek a negyven nagymesternek, ami a világszintet tekintve jelentős szám, kellene átadnia a tudását, tapasztalatát a fiatalabbaknak. Mivel nem látszik, hogy esély lenne arra, hogy a negatív spirálból kiszakadjunk, könnyen előfordulhat, hogy még lejjebb süllyedünk.”

Megjegyezte, társaival épp azért adnak ingyenes órákat, előadásokat, szimultánokat az érdeklődőknek, hogy megmaradhasson a sportág alapbázisa.