Amikor a szuperszámítógép összeroppantotta a világ legjobb sakkozóját

Ember a gép ellen. Évtizedek óta foglalkoztatja az uralkodó fajt, hogy ha már a többi élőlény nem jelent neki kihívást, akkor mire megy a masinák ellen. A helyzet persze faramuci, hiszen a gépeket is az ember hozta létre, szóval tulajdonképpen önmaga termékével akar versenyre kelni, azaz ez sem más, mint egy újabb egoharc. A mesterséges intelligencia nem tart ott, hogy Skynet-féle öntudatra ébredéstől kellene rettegnünk; a számítógépek nagyjából annyit tudnak, amennyi információt az emberek beléjük programoznak.

Az amerikai IBM már az 1980-as évek közepén elindította azt a projektet, hogy egy olyan szuperszámítógépet építsen, amely legyőzi az aktuális sakkvilágbajnokot. A cégnél úgy gondolták, a mesterséges intelligencia állapotának egyik legjobb fokmérője az lehet, ha összemérik a gép tudását a legkiválóbb sakkozókkal, hiszen a sakktudás és az emberi intelligencia között előszeretettel vontak párhuzamot. 

Ekkor a vállalatnál úgy gondolták, hogy a további fejlesztések mellett az átnevezés is szükséges, mert hát mégiscsak a brandépítés és a vezető piaci szerep bebetonozása volt az elsődleges cél.

Megszületett a Deep Blue, valamint a „fia”, Junior is, utóbbi legyőzte Joel Benjamin nagymestert, aki ezután átállt a „sötét oldalra”, ő lett a Deep Blue első számú sakkszakértője. Segítségével sikerült kibővíteni a számítógép repertoárját, de még jó pár évig úgy érezték a cégnél, hogy nem állnak készen egy újabb világbajnoki kihívásra.

Ezzel párhuzamosan megjelentek a sakkszoftverek. Az elsőt 1991-ben a ChessBase dobta piacra Fritz 1 néven, amely még DOS-on futott. Verőci Zsuzsa így emlékezett vissza a kezdeti programokra:

Azok a játékprogramok nekünk, profiknak nem jelentettek kihívást. A sakkozók jelentős része ma is és akkor is elemzésre, az edzések kiegészítésére használta/használja ezeket. Aztán fokozatosan fejlődött a háttér, manapság pedig a programok már csak egymás ellen játszanak.

Persze már a kilencvenes években is rendeztek világbajnokságot gépek számára, a Fritz 3 például 1995-ben legyőzte a Deep Blue-t.

Verőci arról is beszélt, hogy abban az időben több nagymester is szívesen vette igénybe ezeket a programokat, Kaszparov például minden egyes versenyre két gépet vitt magával, amelyek közül az egyiket kizárólag edzésre és elemzésre használta, azaz egyáltalán nem volt tőle idegen a technológia. Sőt, 1992-ben megjelent az ő nevével fémjelzett sakkgép, amelynek egy későbbi kiadásából e sorok írójának is volt egy példánya.

1995-ben az IBM úgy látta, eljött az idő, és kihívta az akkor már tíz éve regnáló világbajnok orosz szupersztárt. Kaszparov igent mondott, a hat partiból álló mérkőzést végül 1996 februárjában rendezték meg Philadelphiában.

Nagy meglepetésre az első partit megnyerte a komputer – ez volt az első alkalom, hogy normális versenykörülmények között egy gép legyőzött egy világbajnokot. Kaszparov aztán visszavágott a másodikon, majd két remi után megnyerte az ötödik és a hatodik játszmát is, és 4 : 2 arányban győzedelmeskedett.

Ennek akkor nem volt túl nagy hírértéke, hiszen nem borult a papírforma, bebizonyosodott, hogy az ember még mindig okosabb a gépnél.

Az IBM azonban nem nyugodott bele a vereségbe, visszavágót kért, amelyet Kaszparov elfogadott. Verőci Zsuzsa szerint a sakkszcénában nem sokan értettek egyet a döntéssel, Kaszparov ugyanis nem nyerhetett ezzel semmit, a saját nimbuszát viszont kockára tette. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az óriáscégnél éjt nappallá téve fognak dolgozni azon, hogy a Deep Blue minden addiginál erősebb legyen.

Több ezer megnyitásvariáció és több százezer lépéskombináció került bele, valamint Kaszparov összes ismert meccsét beletáplálták. De nem csak az adatbázisát bővítették.

Verőci Zsuzsa szerint a sakkozók is ledöbbentek az új masina specifikációjától, no meg az elképesztő méretétől is. Akkor ez volt a világ 259. legerősebb számítógépe.

Kaszparov is szerette volna tanulmányozni a gép korábbi játszmáit, ám ezt az IBM megtagadta tőle.

Pontosan 24 évvel ezelőtt, 1997. május 3-án indult a Kaszparov–Deep Blue-csata második felvonása, a helyszín ezúttal New York volt. Már az első partin történt egy olyan dolog, ami döntően befolyásolta a végeredményt, de Kaszparov lelkiállapotát biztosan.

Egyszerűen semmi értelme nem volt annak a lépésnek. Egy lépéssel később a gép fel is adta a játékot. Jóval később derült ki, hogy egy szoftverhiba okozta a problémát, a meghibásodás miatt a gép egy teljesen random megoldást választott. Ezt persze Kaszparov akkor nem tudta, teljesen összezavarodott, ugyanis nem bírt rájönni, mi állt a lépés hátterében. Annyira szörnyű volt, hogy a világbajnok azt hitte, valami felfoghatatlan zsenialitással áll szemben.

Másnap, a következő partin sem volt még tiszta a feje, jócskán tudása alatt játszott. Megfontoltabb stratégiát választott, olyat, ami addigi tapasztalatai alapján a gépek ellen általában működött. Csakhogy a Deep Blue egészen emberi módon reagált és gondolkodott, kikerülte a csapdákat, egy idő után pedig jelentős előnybe került. Kaszparov sosem tartozott a tipikus, pókerarcot öltő játékosok táborába, a testbeszéde igencsak teátrális volt, ami ezúttal arról árulkodott, hogy valami nincs rendben. Szinte végig vesztes helyzetben volt, de az ő kvalitásaival simán remire menthetett volna, azonban végül feladta a partit. Természetesen még aznap kielemezte a történteket, és ő is rájött: ha jobban figyel, ha koncentráltabb, kihozhatta volna döntetlenre.

Két nappal később folytatódott a párbaj, viszont a harmadik menet előtt Kaszparov érdekes kijelentést tett, csalással vádolta az IBM-et:

Az események Maradona híres, angolok ellen szerzett kezezős góljára emlékeztetnek. Akkor ő azt mondta, Isten keze nyúlt bele a meccsbe…

Úgy gondolta, a gépet a háttérből emberek, konkrétan az ő rivális nagymesterei irányítják.

A harmadik, a negyedik és az ötödik parti is döntetlennel ért véget. Utóbbi kettőnél Kaszparov kezében volt a győzelem, de a végjátékokban totálisan karakteridegen módon játszott, hiányzott a kíméletlenség és az agresszivitás, ráadásul a negyedikben az idő is szorongatta, így a Deep Blue meg tudta menteni ezeket.

Elérkezett a mindent eldöntő, hatodik játszma, 2,5 : 2,5-ös állásnál. Az orosz klasszis már a legelején „túlagyalta” a játékot, gépellenes stratégiát választott, a feje továbbra sem volt tiszta. Hibát hibára halmozott, olyan csapdába sétált bele, amibe az igazi Garri Kaszparov egyébként sosem ment volna bele.

Kaszparov a testbeszédével, a pillantásaival, a lépésekre adott reakciójával is befolyásolta azt, aki szemben ült vele, egy gép ellen viszont semmit sem ért a lélektani hadviselés.

Rosszul játszott, nem volt erőszakos, és nem hozta a tőle megszokott, ellentmondást nem tűrő törekedést a győzelemre. Mentálisan is mélyre került, rossz döntéseket hozott, volt egy emlékezetes tisztáldozata is, ami teljesen érthetetlen

– idézte fel a hatodik menetet Verőci.

A világbajnok hamar felismerte, hogy nincs kiút, a 19. lépés után kezet nyújtott a gép lépéseit végrehajtó tudósnak, Joseph Hoane-nak, majd méltatlankodva kiviharzott a teremből.

A Deep Blue 3,5 : 2,5-re győzött összesítésben, világbajnok sakkozó először maradt alul egy géppel szemben. Amíg az 1996-os Kaszparov-győzelemre mindenki legyintett, ez világszenzációval ért fel, hiszen jelentős mérföldkő lett a mesterséges intelligencia történetében. Kaszparov hiába szeretett volna egy harmadik meccset, az IBM természetesen nem kért ebből, hiszen a cég részvényei az egekbe szöktek, és hát tudjuk, hogy a csúcson kell abbahagyni.

De mi lett ezután Kaszparovval, hogyan tette túl magát ezen a vereségen?

„1998-ban volt egy megtorpanása, 11 hónapra önkéntes száműzetésbe vonult, de onnan ugyanolyan erősen tért vissza, mint amilyen korábban volt.

Viszont tényleg jó formában jött vissza, és óriási meglepetés volt, 2000-ben kikapott Kramnyiktól, amivel elvesztette a világbajnoki címét. Valószínűleg le is becsülte saját tanítványát, ráadásul ugye ő választotta ki Kramnyikot ellenfélnek, aztán partit sem tudott nyerni ellene. Az is érdekes volt akkor, hogy nem kötöttek le visszavágót, Kramnyik pedig nem volt hajlandó kiállni, azt mondta, hogy Kaszparovnak is végig kell játszania a világbajnokjelöltek versenyét. Ott voltam egy közös sajtótájékoztatójukon, olyan volt, mintha a kés megállt volna a levegőben” – emlékezik vissza Verőci a meccs Kaszparovot érintő utóéletére.

A legendás játékos aztán mindenkit sokkolt, amikor 2005-ben bejelentette visszavonulását. Már előtte is mélyen belefolyt először a sakk-, majd a világpolitikába, a döntése után pedig szinte csak erre koncentrált. Olykor-olykor visszatért, és elindult néhány versenyen, de már nem volt ugyanaz a domináns, kíméletlen ragadozó, mint a ‘90-es években. A mezőny már az ezredforduló környékén felzárkózott mögé, és ebben a technológiának is komoly szerepe volt.

„A számítógépeknek egy idő után annyiban volt jelentőségük, hogy sok múlt azon, ki mennyire tudta felhasználni ezeknek a segítségét. Hirtelen iszonyatos mennyiségű információ szakadt a sakkozók nyakába. Régen papíron kaptunk meg mindent, később viszont már azonnal le tudtuk tölteni a játszmákat. Ennek is köszönhetően jöttek fel a többiek. Veszelin Topalov Viswanathan Anand ellen 2000-ben már hihetetlen számítógépes háttérrel készült, de persze a meccs közben ez is már csak egy tényező a többi mellett.

A fejlesztők és a mesterséges intelligencia számára érdekes terület a sakk, és ez fordítva is igaz

– vélekedik Verőci a robbanásszerű fejlődésről.

Mai fejjel elképzelhetetlen, mekkora szó volt ez akkor. Hiszen ha ma sakkozni támad kedvünk, csak letöltünk egy alkalmazást az okostelefonunkra, és bárhol, bármikor játszhatunk a gép ellen különböző nehézségi szinteken, vagy akár valaki mással a világ bármely pontjáról. Valószínűleg a Deep Blue 1997-es diadala nélkül is eljutottunk volna idáig, az viszont egészen biztos, hogy a történtek felgyorsították a folyamatot és a fejlődést.