14 billiós költségvetés a felcsúti fociakadémián: igaz?

D KOS20130511031
2017.12.20. 13:55 Módosítva: 2017.12.20. 14:52

Orbán Viktor felcsúti futballakadémiája évről évre képes meglepni a sportbarátokat tao-programjával. Idén is így történt, ezúttal 5,4 milliárd forintos rekordtámogatást igénylő tervekkel jelentkeztek. Hinnénk, a birodalom már nem is lehetne teljesebb, aztán rendre kiderül, hogy mekkorát tévedtünk. De persze ki gondolt volna annak idején a 3 milliárd forintos, Makovecz-stílusú kazánházra?

Stadion, sportcsarnok, konferencia-központ, kollégium, kazánház és közel húsz edzőpálya: a felcsúti futballközpontban mintha mindenre volna hely. És ha majd egyszer megtelik a birtok, valószínűleg taóznak rá még egy emeletet.

A 2017-ben benyújtott sportfejlesztési koncepciójuk annyira fantasztikus, hogy a legtöbben talán el sem hinnék. Vajon ön képes akkorát álmodni, mint Felcsút? Tegye próbára a fantáziáját tíz kérdéssel.

Felcsúti tao-kvíz 2017

1: teakonyha

A sajtóban megjelent hírek szerint 155 millió forintért vesz teakonyhát a felcsúti akadémia. A sajtó persze súlyosan csúsztat, hiszen nem egy teakonyhát vesznek ennyiért, hanem 39-et, a beruházás pedig vélhetően az új sportszállóhoz tartozik, ahogy a 209 millióért megvásárolandó beépített bútorok és a 70 milliós automata konyhatechnológia is.

De tényleg 155 millióért vesznek teakonyhákat Felcsúton?

2: 14 billió

A Magyar Labdarúgó Szövetséghez benyújtott sportfejlesztési programjában a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány megadta költségvetésének főbb számait is. Ennek alapján idén nagyjából 14 billió – azaz 14 ezer milliárd – forintból gazdálkodhatnak.

14 billiós költségvetés szerepel a programban?

3: Felcsút=FTC+Vidi+Loki+UTE+Honvéd+Vasas

Bár a billió valószínűleg elírás, a helyesen 14,1 milliárd forintos felcsúti költségvetés így is elképesztően magas. Soha nem gazdálkodhatott még magyar csapat ennyi pénzből, még csak megközelítőleg sem. Ennyiből kijönne a Fradi, a Videoton, a Debrecen, az Újpest, a Honvéd és a Vasas profi csapatának tavalyi költségvetése. Mármint a hatuké együtt.

4: saját nevelésű

„Akadémiánk a legfontosabbnak tartja, hogy bajnoki szezonunkat 9 saját nevelésű játékossal kezdte meg” – ez szerepel a dokumentum helyzetelemzés” című pontjában. 

HÁNY SAJÁT NEVELÉSŰ JÁTÉKOSSAL FUTOTT NEKI A 2017-ES IDÉNYNEK A PUSKÁS AKADÉMIA FELNŐTTCSAPATA?

5: busz

A Puskás Akadémia reménységei persze nem utazhatnak szekéren a meccsre, még szerencse, hogy buszra is lehet taózni. A Felcsút élt is a lehetőséggel, és idén 73 milliós támogatást kért egy összesen 104 milliós buszvásárláshoz.

De vajon hányadik buszt taózta magának az akadémia 2013 óta?

6: bokszring

A sportfejlesztési programok kitöltése külön tudomány, és persze Orbán Viktor kedvenc futball terminus technicusával élve: kell hozzá egy kis csibészség. Ennek fényében ön el tudja képzelni a Puskás Akadémiáról, hogy megpróbáltak kondicionáló eszközként becsempészni a programba egy ökölvívóringet, felszerelésekkel együtt, 18 millió forint értékben?

7: mérték

A csibészség mellett fontos, hogy a pályázó néha mértéket is tudjon tartani. Ennek megfelelően a felcsúti akadémia idén nem pályázott egy olyan eszközre, amiből az előző két idényben összesen nyolc darabot vett taós támogatással, mintegy 93 millió forint értékben.

Mi volt ez?

8: takarító

Tavaly még 112 munkatárs bérére taóztak Felcsúton, idén viszont csak 102-re. A karbantartók száma például 5 fővel csökkent, így már csak 18-an vannak (meg persze a 4 pályakarbantartó). Más pozíciókban viszont nőtt a létszám, kommunikációs munkatársból például 9 van a korábbi 5 helyett. De mi a helyzet a takarítókkal? Tavaly 22-en voltak, idén vajon több lett belőlük, vagy kevesebb?

Több vagy kevesebb takarító lett?

9: adomány

A támogatás legnagyobb része az  ún. „Ifjúsági Sport Szálláshely” elnevezésű projektre megy el. A projekt tervezési és előkészítő munkái 404 millióba, az Ifjúsági Sport szálláshely megépítése 2,14 milliárdba, a hozzá tartozó külső utak, parkolók és park kialakítása pedig 1,71 milliárd forintba kerül. A 4,26 milliárdos összköltség 30 százalékát a pályázónak kell előteremtenie, amire a felcsútiak azt írták a programba, hogy adományokból fogják előteremteni.

Tényleg ezt írták?

10: email

A sportfejlesztési programban szerepel Mészáros Lőrinc emailcíme is. Melyik az?

Helyes válaszok

 1: Tényleg 155 millióért vesznek teakonyhákat?

teak.png
  • Nem, valójában 220 millióért.

2: 14 billiós költségvetés szerepel 2017-re?

billio
  • igaz

3: Felcsút=FTC+Vidi+Loki+UTE+Honvéd+Vasas

  • igaz

4: Hány saját nevelésűvel kezdte a szezont a Puskás Akadémia nagycsapata?

  • Kettővel, de Sallai Rolandot azóta eladták.

5: Hány buszt taóztak 2013 óta?

  • Hármat: volt még egy 2014-ben 93,5 millióért, és egy 2013-ban 104 millióért.

6: Megpróbálták a bokszringet, bokszeszközökkel?

box.png
  • igaz

7: Mire nem taóztak, amiből az elmúlt két évben nyolcra is?

  • traktor

8: Több vagy kevesebb takarító lett?

  • több (25)

9: Tényleg adományból fedeznék az önrészt

adomany.png
  • Igen, hiszen minden évben több milliárd forintot kapnak névtelen jóakaróktól.

10: email

mesz email.png
  • meszaroslorinc@freemail.hu

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke (b a kormányfő mellett) nézi a labdarúgó NB II 26. fordulójában a Nyugati csoportban rendezett Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi II. mérkőzést Felcsúton 2013. május 11-én.  – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)